Lakatos Mihály: egy kis anatómia...

mumifikalt
Folytatjuk az alapvető anatómiai ismeretek közlését. Reméljük, ezeknek az alapvető ismeretek elsajátításával, még jobb eredményeket értek el edzéseitek, felkészülésetek során. A testépítés összetett dolog, minnél több dologban vagytok tájékozottak, annál biztosabb az eredmény.
Egy testépítőnek nem árt ismerni legalább alapszinten az emberi szervezet összetételét, működését, karbantartását, hiszen egy felkészülés során nap mint nap szembesül ezekkel a tényezőkkel, jelenségekkel.
A továbbiakban ezeket az alapismereteket osztjuk meg a bodysport olvasóinak azon rétegével, akiket érdekel, és érint az anatómia mint szükséges tanulmány.
Nyílván több fejezetről van szó, ezért több részre osztjuk, hiszen egyben leközölni nemcsak hosszú és unalmas lenne, de szinte biztosra vehető, hogy egyetlen bodysport olvasó sem olvasná végig. Célunk pedig épp az, hogy akit érdekel, legalább alap szinten elsajátíthassa ezeket az információkat. Vágjunk tehát bele!
Testünk építőelemei, a sejtek
Tudjuk, hogy az emberi szervezet-akárcsak az állatok és növények esetében-mikrorészecskékből, azaz sejtekből épül fel. De nézzük meg közelebbről a sejtek alkotórészeit, életjelenségeit, szaporodását, élettartamát.
Az állati, illetve az emberi sejtet a külvilágtól-vagyis a többi sejttől-a sejthártya választja el.
A sejthártya a sejt sajátságos, fehérjéből és zsírszerű anyagból álló része. A víz és a vízben oldott sók számára szabadon átjárható, de a felszínen lévő, apró nyílásokon keresztül nagyobb molekulák is átjuthatnak.

A sejthártyán belül szemcsés, kocsonyás anyagot találunk, ez a citoplazma vagy sejtplazma.
A citoplazma vízben oldott formában szervetlen sókat, szerves anyagokat, cukrokat, fehérjéket és apró zsírszemcséket tartalmaz. A sejt közepén egy kerekded vagy ovális képletet látunk, ez a sejtmag. A sejtmagot a citoplazmától egy hártya-a maghártya-választja el, mint ahogy a sejtet a környezetétől a sejthártya.

A maghártyán is láthatók apró nyílások, amik bizonyos anyagok számára átjárhatók.
A sejtmagban található maganyag, a kromatin a sejtek szaporodásának és az öröklődésnek alapvető anyaga,tehát az utódsejt a kromatinállománnyal együtt örökli a szülősejt tulajdonságait. A citoplazmában elhelyezkedő sejtszervek részben a sejtek anyagcseréjét, részben a mozgását irányítják. A sejtek alakja változatos, mely főleg attól függ,hogy mi a feladatuk.

A vérsejtek kerekdedek vagy oválisak, az izomsejtek orsó alakúak, az idegsejteknek hosszú nyúlványuk van, a hámsejtek zömökebbek vagy laposak.
De nemcsak a sejtek alakja, hanem a mérete is rendkívül változó.

Általában 3-30 mikron között van, de előfordulhat ennél sokkal nagyobb sejt is az élővilágban, hiszen a tyúktojás is egyetlen sejt.
A sejtek feladata:
Az egyes sejtek más-más feladatok elvégzésére különültek el a szervezeten belül.
A vörösvérsejtek az éltető oxigénnek és az anyagcsere egyik végtermékének, a széndioxidnak a szállítását végzik, a fehérvérsejtek szervezetünket védik a különböző fertőzések ellen.
Más sejtek az érzékelésben, az emésztésben, a mozgásban fontosak, vagy a biológiailag igen aktív anyagokat, a hormonokat választják el.
folytatjuk
"múmia"



Hozzászólások

because Mr. Obama had yet to

because Mr. Obama had yet to issue

Coach Outlet Online

crucial regulations and guidance.In a letter to governors

Gucci Belts

on Friday, Kathleen Sebelius, the secretary of health and human services,

Coach Outlet Store

said that many states had asked for

Coach Factory Online

“additional time” to submit applications

Coach Factory Outlet Online

indicating whether they wanted to run their own exchanges or help the federal government run exchanges in their states. Under the Affordable Care Act, the federal government will run the exchanges in any states that are unable or unwilling to do so. Fewer

Coach Outlet Online

than half the states have indicated that they will set up their own exchanges.If states want to run their own exchanges, Ms. Sebelius said, they will have until Dec.

Coach Bags Outlet

14 to submit applications,

Coach Factory Online

or blueprints. And if states want to run exchanges

Coach Factory Outlet Online

in partnership with the federal government, she said, they will have until Feb. 15 to

Coach Outlet Online

file applications.Ms. Sebelius

Hermes Belt

said the new timetable would not defer the dream of affordable

Coach Boots Outlet

insurance for millions of Americans.“Consumers in all 50 states and the

Coach Outlet Store Online

District

Coach Factory Outlet Online

of Columbia will have access to insurance through

Coach Factory Online

these new marketplaces on Jan. 1, 2014, as scheduled, with no delays,”

Coach Factory Outlet

Ms. Sebelius told governors. “This

Coach Factory Store

administration is committed

Coach Outlet

to coverage subsidized by the federal government. The original Nov. 16 deadline

Coach Factory Outlet Online

will be extended to Dec. 14 — and in some cases to Feb.

Coach Factory Online

15, the

Louis Vuitton Belts

administration said. The Congressional Budget Office predicts that 25 million people

Coach Outlet Store Online

will obtain coverage through the new online shopping malls known as

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.