Verseny

2014. november 25., kedd 10:44

Magyar sikerek a W.A.B.B.A. Universumon

Írta:
Jól szerepelt a magyar csapat a W.A.B.B.A. Universumon.
A versenyt Finnországban rendezték, Helsinki-ben.
A magyar csapat 3 aranyérmet szerzett, és az abszolút bajnoki címet is elhódította.
Masters testépítésben Kovács György nyert az 50 év alatti kategóriában, Huszár Ernő szerint egyértelműen.
2014. november 23., vasárnap 21:29

Fontos információk az N.A.C. Universumról!

Írta:
Egy hét múlva lesz az N.A.C. Universum, ezért minden fontos információt igyekszem közölni, ami a versennyel kapcsolatos.
Az általános információk megtalálhatók a nac-international.com weboldalon, a magyar csapattal kapcsolatos információkat pedig most közlöm.
Ilyenek a szoba foglalás, a nevezés, és a részletes program.
Természetesen a saját benyomásaim fogom leírni, az eredményeket véleményezem, pártatlanul.
A versenyzők közül csak a saját versenyzőim fizikumát értékelem, mert nem szeretnék felesleges vitákba keveredni, és minden versenyzőnek van saját segítője, aki a teljesítményét értékelje.
Nagyon színvonalas, pörgős verseny volt, profi levezetéssel.
Több szövetség legjobb versenyzői álltak egyszerre egy színpadon, és küzdöttek meg egymással a helyezésekért.
2014. november 09., vasárnap 21:36

N.A.C. Universum, fontos információk!

Írta:
Hétfőn van az utolsó hátár idő, az N.A.C. Universumon való indulás jelzésére.
Azok a versenyzők, akik nem jelzik határozottan hétfőig indulási szándékukat, azok nevezését nem áll módomban leadni.
Ha az ingadozók közül néhányan mégis indulnának, de hétfő után jelentkeznék, kedvükért nem írom át az egész csapat szoba foglalását, így ők egy ágyas szobába kerülnek, és viselik az éjszakánkénti 30 eu többlet költséget.
Nem a versenyzők korlátozása a célom, csak azt szeretném, ha a magyar csapat minél jobb hotelbe kerüljön, és ne mindig mi legyünk az utolsók, akik a nevezést leadják.
2014. november 06., csütörtök 22:58

Soós Bernadett tíz nappal a Due Torri előtt

Írta:
Berni teljes erővel készül az N.A.C. Universumra, ahol a fitness kategóriában címvédésre készül.
Berni formája folyamatosan javul, szerintem az Universumra csúcsformában lesz.
Utolsó főpróba az Universum előtt a Due Torri lesz, itt már 95%-is formát tervezünk.
A Due Torri nagyon erős verseny, minden szövetség a legjobb versenyzőit indítsa, a bírák is különböző szövetségek közül kerülnek ki.
2014. november 05., szerda 22:45

Superbody, ahogy én láttam

Írta:
Az eredményeket már közöltem, most azonban megpróbálom véleményezni a versenyzőim teljesítményét, ahogyan én láttam.
A Superbodyn a következő eredményeket értük el:
Fister Andrés tinédzserben 1, Ormándi Csaba újoncban 2, Kohári Richárd atleticben 2, Földvári Attila openben 2, Papp László openben 6, Deák István grand prixben 5. helyezést ért el. Gulyás Hajnalka élete első versenyén nem tudott a döntőbe kerülni. Minden versenyzőmnek gratulálok! Szép volt!
Rövid észrevételeim, kategóriánként.
November 16.-án lesz a Due Torri nemzetközi nyílt szabadidős verseny, Riccione-ben.
Elit verseny, elit mezőnnyel, extra díjazással.
A versenyre elit magyar csapat utazik, akik szerintem bele szólnak majd a pénzdíjak elosztásába is, reményeim szerint.
Az általam nevezett magyar csapat a következő:
2014. október 30., csütörtök 23:05

Due Torri, november 16, Rimini

Írta:
A Due Torri talán a legnagyobb nyílt, nemzetközi szabadidős verseny.
A mezőny hagyományosan népes, és erős, minden kategóriában.
A díjazás nagyon magas, kategóriánként 1000 eu, és az abszolút bajnokok még 5000 eu kapnak.
Ilyen díjazás mellett nem csoda, hogy erős a mezőny, ennyi pénzt sehol máshol Európában nem osztanak.
Erős magyar csapat utazik a versenyre, véleményem szerint szinte minden kategóriában van bajnok esélyes versenyzőnk.
Az általam ismert magyar csapat a következő:
2014. október 29., szerda 23:02

Fontos információk az N.A.C. Universumról!

Írta:
Azok a versenyzők, akik kvalifikáltak a Bodysport Kupán, és indulni szeretnének az N.A.C. Universumon, kérem jelezzék a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen.
A versenyzők pénteken tudnak regisztrálni, 14 órától 21 óráig.
Akik nem az ajánlott repülőgéppel utaznak, kérem, ezt vegyék figyelembe.
2014. október 27., hétfő 11:26

Superbody, végeredmények

Írta:
Remekül szerepeltünk a Superbodyn, ami még mindig Magyarország legnagyobb versenye.
Fister Andrés tinédzserben 1, Ormándi Csaba újoncban 2, Kohári Richárd atleticben 2, Földvári Attila openben 2, Papp László openben 6, Deák István grand prixben 5. helyezést ért el. Gulyás Hajnalka élete első versenyén nem tudott a döntőbe kerülni. Minden versenyzőmnek gratulálok! Szép volt!
A végeredmények a következők: