2015. március 15., vasárnap 13:39

Deák István négy hét alapozás után

Pisti négy hete kezdte az alapozást.
Az eltelt négy hét után úgy érzem, nem csak a szája jár, hanem végre valóban komolyan veszi a felkészülést.
A formáján is látszik, betartja az utasításokat, és kezd olyan formába lendülni, ami méltó azokhoz a versenyekhez, ahol indulni szeretne.
2015. március 13., péntek 20:27

Kohári Richárd négy hét alapozás után

Ricsinek nem indult túl jól az alapozás.
A nagylábujja ismét begyulladt, és ez nyilvánvalóan akadályozta a lábedzésben.
Úgy tűnik azonban, sikerült a meglévő állapotot stabilizálni, nem gyullad, így Ricsi már teljes értékű edzéseket végez.
2015. március 11., szerda 22:43

Fister András négy hét alapozás után

András négy hete kezdte az alapozást.
Négy hét alatt a súlya két kilót nőtt, jelenleg 105 kg, viszont lényegesen jobb formában van, mint az alapozás kezdetén.
Ezt sokkal lényegesebbnek tartom, mint a testsúly gyarapodást.
2015. március 10., kedd 23:33

Major Zsolt elkezdte az alapozást

Zsolti hétfőtől kezdte el az alapozást.
A tavalyi idényt november 16.-án zárta, így elmondható, elég hosszú pihenőt tartott, tudott regenerálódni az őszi idény után.
Zsolti most is remek formában van, nem látszik rajta a több hónapos pihenés.
2015. március 08., vasárnap 20:48

Felkészülés az őszi idényre: Lucz Melinda

Lucz Melinda Lakatos Misi felfedezettje, az ő keze alatt került kapcsolatba a fitness sporttal, és a versenyzéssel.
Tavaly Melinda jó idényt zárt, a hazai, és a kisebb nemzetközi versenyeken.
Idén magasabb szinten szeretné folytatni a versenyzést, tervben van több nemzetközi szövetség versenye.
Misi szerint Melinda nagyon következetes, az edzésben akaratos, és keményen diétázik.
Aki közelebbről ismeri Misi bácsit, az tudja, ha ő ezt mondja, akkor az nagyon komoly elismerés.
2015. március 05., csütörtök 12:15

Zsibrita Ádám négy hét alapozás után

Ádám nagyon gyorsan fejlődik, látszik rajta, nagyon komolyan veszi a felkészülést.
Minden kontroll alkalmával megdicsérem, látszik rajta, betartja azt, amit megbeszélünk, nem csak udvariassági látogatásokat tesz nálam.
Élete első versenyére készül, tele van lelkesedéssel, egész nap a felkészülés jár a fejében.
2015. március 02., hétfő 11:09

Németh Róbert két hét alapozás után

Robinak jól indult az alapozás, az eltelt két hét alatt rengeteget változott.
A súlya hajszálnyit nőtt, viszont sokkal nagyobbnak tűnik, a jobb izomsűrűség miatt.
Robi jelenleg 109 kg, az időszakhoz képest jó formában.
Ez a testsúly tekintélyesnek mondható a 177 cm-es magasságához képest.
2015. március 01., vasárnap 20:36

Kohári Richárd két hét alapozás után

Ricsinek nem indul túl jól ez az év.
A nagylábujján a körömágy ismét begyulladt, pedig már januárban úgy tűnt, ez a probléma a múlté.
Novemberben az NAC Universumon is ez volt a probléma, azt a versenyt Ricsi még végig csinálta, de nagyon szenvedett.
Most újra előjött, ismét orvoshoz fordul, és csak reménykedni lehet, hogy nem kell újra hozzányúlni, és nem fogja akadályozni a felkészülésben.
2015. február 28., szombat 20:50

Kálmán Csilla készül a tavaszi idényre

Kálmán Csilla alkatilag nagyon ígéretes, fiatal versenyző, aki most próbálja magát feltornázni a magyar élvonalba.
Lakatos Misi segítségével készül, durván egy éve dolgoznak együtt.
Csilla az eltelt egy év alatt rengeteget alakult, főleg arányaiban, és izomtömegében javult sokat.
2015. február 26., csütörtök 22:19

Jasztrab Kata egy héttel az Arnold Classic előtt

Kata nagyon becsületesen készült, és ez szerencsére látszik is a fizikumán.
Bő egy hete van az Arnold Classic-ig, de már most jobb formában van, mint egy évvel ez előtt.
Pedig a sors nem túl kegyes hozzá, sajnos nem olyan körülmények közt készül, ami ideálisnak mondható.