Elemek megjelenítése címkék szerint: bodysport.hu

csütörtök, 27 március 2014 12:12

Elhunyt Balogh István

Hosszantartó, súlyos betegség után, életének 80. évében pénteken elhunyt Balogh István, a súlyemelősport első magyar Európa-bajnoki érmének szerzője.
Balogh István az 1957-es katowicei Eb-n pehelysúlyban lett második összetettben.
Aktív pályafutása befejezése után edzőként dolgozott tovább az egykori Csepel S.C.-nél.
Számos tanítványa sikerrel képviselte a magyar színeket a különböző világversenyeken, érdemei elismeréseként mesteredzővé választották.
Olyan versenyzőket karolt fel, és juttatott a csúcsra, mint Mandzák Bertalan, ( VB. 3. ) Csengeri Kálmán, ( Olimpia 4.) Szűcs László, ( 2. M.B. ) Gere Géza ( magyar csúcstartó lökésben 222.5 ).
Címkék:
csütörtök, 02 január 2014 22:12

Új év, új fogadalmak

Az új év első hónapja általában siker történet az edzőtermekben.
Ilyenkor sokan rádöbbennek, rossz úton jártak, és megpróbálnak tenni valamit magukért.
Sajnos azonban az elhatározás a legtöbb esetben csak szalmaláng, az elszántság az első komolyabb kihívásoknál elillan.
Több évnyi tespedést akarnak pár hét alatt eltüntetni, ráadásul úgy, hogy mind ez ne járjon komolyabb lemondásokkal.
Az amerikai akcióhősök átalakulását szeretnék leutánozni, persze komolyabb befektetés, és edzésmunka nélkül.
Címkék:
kedd, 12 november 2013 11:29

Újbudai kitüntetésben részesültem

November 11.-én a Flamengó Hotelben adták át a kerületi kitüntetéseket, amellyel egy életművet, vagy valamilyen kiugró egyéni teljesítményt igyekeztek elismerni, és jutalmazni.
A kitüntettek közt voltak pedagógusok, vállalkozók, intézmény vezetők.
Valamennyien remek munkát végeztek, több éven keresztül, ennek elismeréseként kapták a kitüntetéseket.
Megtiszteltetés volt számomra velük együtt örülni, és köztük lenni, hiszen 19 évi munkámért, edzői eredményeimért, kerület sportjáért való munkámért engem is elismertek, és megjutalmaztak.
Címkék:
A válasz legtöbbször egyszerű: ahol nyerhetek.
Sajnos már nagyon sok olyan nemzetközi szövetség van, ahol könnyebb nyerni, mint egy Bodysport Kupán, vagy egy Superbodyn.
Nyilván ez sok versenyzőnek siker élmény, nem is ez ellen vagyok, hanem ahogy ezeket a címeket kommunikálják.
Némely versenyzőt egy ilyen győzelem után jobban sztárolnak, mint annak idején Kiss Jenőt, mikor Ammanban abszolút I.F.B.B. világbajnoki címet nyert.
Pedig az tényleg nagyon nagy dolog volt, akkor még az I.F.B.B. szinte egyeduralkodónak számított.
Címkék: