Rövid értékelés, a saját versenyzőim szerepléséről.

Évek óta csak a saját versenyzőim teljesítményét értékelem, nem azért, mintha a többi versenyző szereplése nem érdekelne, de az ő teljesítményüket nincs jogom értékelni.

Első gondolatom az, nagyjából minden versenyzőm teljesítményével elégedett vagyok.

Nyilván első sorban azoknak a versenyzőknek tudtam többet segíteni, akik itt készültek, vagy gyakran jártak fel forma ellenőrzésre.

A táv segítségben nem hiszek, ezt meghagyom a megélhetési edzőknek.

És akkor a véleményem, kategóriánként.

Tehetség Kutató Kupa:

2016. január 04., hétfő 16:18

Új év, új célok, új élet

Az új év mindig a nagy elhatározások ideje.
Na, majd most megmutatom, majd innentől másként lesz.
Ami végül dicséretes, hiszen a változtatás szándéka jelzi azt, hogy belátják azt, hogy változtatni kell, és nem elégedettek a jelenlegi állapottal.
A veszély a változtatás ütemében, és a kitűzött célokban rejlik.

2. oldal / 2