Nyomtatás
2009. február 28., szombat 22:34

Profi küzdősport gála, Öttevény

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Nem régen a Győr melletti Öttevényben rendeztek meg egy nagyszabású nemzetközi küzdősport gálát.
K1, thai box, kickbox ,és ökölvívás, melyen betét számként egy női profi boksz mérkőzés is terítékre került, melynek egyik szenvedő alanya Palecián Judit, a kétszeres világbajnok volt.
A mérkőzést négy menetre tervezték, és mindössze bemutató jellegű volt, hogy a közönség ne csak a brutális férfi küzdelmeket élvezhesse.
Barátságos bunyó ide vagy oda, a két törékeny hölgy egymásnak esett, és ebből olyan küzdelem kerekedett ki, mely a maga nemében a férfi mérkőzésekkel vetekedett keménységét illetően.
Videó megtekintése
Juditon mindenesetre meglátszott a kondíció hiány, már az első menetben ellőtte puskaporát, így a következő három menetet fáradságtól agyongyötörten küzdötte végig ifjú ellenfelével szemben, aki az elmúlt évben bekasznizott egy junior vb. Címet, és tavaszra tűzték ki annak megvédését, tehát kondiját illetően a csúcson volt, melynek megfelelően már a második menetben támadásba lendült, és ezt a sratégiai álláspontját a mérkőzés végéig érvényesítette.

Judit előszedte tarsolyából a jó "öreg"rutinját,és ezzel az arzenállal igyekezett megakadályozni könyörtelen ellenfele rohamait.
Technikailag nem vitás, hogy Judit mutatott többet, de a fáradság erre is rányomta bélyegét.
Néha csak tempókésésben tudta megvalósítani "dörzsölt róka"szándékát.
Mentségére szóljon, hogy közel két éve nem volt már szorítóban, és amint tudjuk az elmúlt ősszel a fitness, és a testépítés műfajával kacérkodott, ezért szeptembertől boksz teremben sem járt, ez okozta sajátságos kondícióhiányát, valamint robbanékonyságának kopását, holott épp ezek a tulajdonságok voltak korábban Judit erényei.

A felvétel képeit végig nézve meggyőződhetünk, hogy ennek ellenére a több mint húsz évvel fiatalabb, csúcsformában levő amazonnak Judit mindvégig méltó vetélytársa volt.

                                                                                                      "múmia"
Megjelent: 2378 alkalommal