Nyomtatás
2009. október 22., csütörtök 12:10

Interjú Farkas Andi bodyfitness Európa bajnokkal

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Ha valakinek , akkor Farkas Andinak kijutott a kálváriából sportkarrierjét illetően.
Még hazai "pályán"is lepontozták a döntnökök egy világversenyen, de Ő a helyett, hogy lábbal tiporta volna oklevelét tehetetlen dühében-ilyen példa is akad-vagy sebeit nyalogatná, újra talpra állt, és nekivágott a következő végtelennek tűnő önsanyargásnak, mely köztudottan ezt a műfajt jellemzi.
Aztán végre idén nyáron a szerencse istennője sem pártolt el mellőle, és a hosszú évek gyötrelmeinek végre beérett a gyümölcse, amikor Nagybányán bekasznizta a jól megérdemelt Európa bajnoki címet a masters bodyfitness kategóriában.
A sorok között tallózva egy kérdés nem hagy nyugodni; árulja el valaki, hogy lehet az, hogy egy ilyen kvalitású sportolónak nem akad támogatója?
Mit kell elérnie valakinek ahhoz, hogy észrevegyék, felfigyeljenek rá?
Lehet részt kéne vennie egy "előtte-utána" benevezésen valamelyik termék propagandánál? Számomra ez egy örök rejtély!
Andiból mégis optimizmus, sport iránti imádat sugárzik, mint keserűség és csalódottság. Válaszai is erről tanúskodnak.
L.M.
Azt mondják a nő olyan, mint a jó bor. Az idő multával egyre jobbá válik. Ez a mondás rád különösképpen illik, hiszen minden új fellépéseden egyre patinásabb formát mutatsz.
Más az edzésed, netán az étrended,vagy egyszerűen az említett mondásnak tudod be, hogy az idő multával egyre érettebbé válik az izomzatod?

F.A.
:))Tetszik a hasonlat a jó borral...igen, azt hiszem van benne igazság mert én is látom, illetve érzem magamon. Bár ez mindig csak a végén derül ki, mert azért a felkészülést én is végig stresszelem, folyamatosan attól félek, nem leszek elég jó, túl nagy leszek vagy túl kicsi.
De azért a végén mindig győz az a húsz évnyi edzés,szerencsére nagyon jól reagál a testem a terhelésre.
Persze számít az is, ismerem saját magam, rengeteg edzés módszert tudok bevetni a cél érdekében, szívesen alkalmazok más sportokat is, pl. box.
Az edzéseimet mindig az határozza meg, milyen szintről kezdem a felkészülést.
Az étrendem az elmúlt években csak annyit változott, hogy egyszerűbb lett: nem vagyok az a "túltolós" fajta: ami működik megtartom, ami nem, az leves:))
L.M.
Az előző kérdéshez kapcsolódik: idén Nagybányán a masters eb.-n elképesztő formát hoztál, egyszerűen verhetetlen voltál a bodyfitness kategóriában.
Volt valami spéci a felkészülési stratégiádban,hogy egy mindent és mindenkit elsöprő fazont tudtál felvonultatni?

F.A.
Ami extra volt benne, az a Lehetőség: az hogy benne volt a pakliban akár nyerhetek is!
Szerintem ennél jobb doppingszer nem létezik...
Ha most valaki valami titkos fegyverre számít, valami ultrahatékony szuperakármire, amit bevetek edzésnél, le kell lombozzam: sokat edzek, keményen edzek, változatosan és színesen kombinálom az általam ismert rengeteg gyakorlatot ,maximalista vagyok.
Nem kerülhetek olyan helyzetbe, hogy a színpadon vesztesként állva azon kesergek hogy nem tettem meg mindent a győzelemért.
Hozzáteszem, szerintem hoztam már ennél jobb formát is, azon a bizonyos budakalászi vb-n, de most valóban "egyben" voltam.
L.M.
Ha valakit, akkor téged sújt a kudarc szörnyű átka! Elég ha az elmúlt évek dramaturgiájára gondolok amikor sorozatban fosztottak meg a döntnökök a téged megillető helyezéstől, még hazai pályán is szemrebbenés nélkül lepontoztak.
Ennek ellenére nem adtad fel, és lám a sors és Fortuna végre kárpótolt épp az említett eb-n.
Igaz, itt nem tehettek másként, hiszen a laikusnak is egyértelmű volt az "aranyod".
Kérdés; ezek szerint Te nem vagy egy feladós fajta, vagy szereted a színpad varázsát és ezzel slussz, eredmény ide vagy oda? Jöjjön aminek jönni kell?

F.A.
Valóban nem az vagyok, aki feladja. Ehhez persze szeretni kell amit csinálsz, kell hogy legyen mögötted egy biztos háttér-és most nem csak a pénzre gondolok-és kell a Férfi aki MINDENBEN melletted áll.
És azt hiszem az is kell hozzá hogy ott és akkor ez legyen a legfontosabb dolog az életedben.
Talán pont ezek miatt van bennem egy kicsi csalódottság is: nagyobb mezőnyre, nagyobb csatára számítottam ezen a versenyen-bár hozzáteszem: az eddigi legkeményebb utolsó 4 napom volt ott Romániában, nem sokon múlt hogy feladjam, annyira szomjas és kimerült voltam, még az eredményhirdetésnél is bizonytalan voltam a helyezésemben.
Az elmúlt években számomra is még egyértelműbbé vált, amit eddig is tudtam magamról: az elkeseredés, és csalódás csak pillanatnyi, amíg a feszültség kimegy belőlem.
Az ezt követő gondolat már a következő verseny, mit kell máshogy csinálni, hogyan javítok a hibákon.
Nem vagyok színpadfüggő, szerepelni vágyó ember, sosem szerettem sok ember előtt produkálni magam-de amikor tudom, hogy valami olyat "raktam össze" amire büszke vagyok, hihetetlen izgalom kerít hatalmába, és csak arra vágyom hogy megmutathassam mindenkinek.
Azt hiszem ez látszik rajtam fent színpadon, amit sokan nagyképűségnek értelmeznek.
L.M.
Elnézve fazonod a Fittparádén, egyértelműnek tűnik számomra, hogy valamire készülsz. Megosztanád a bodysport olvasóival milyen versenyek szerepelnek idén a repertoárodban?

F.A.
Az idei évem kicsit öreges magamhoz képest-csak az EB, és a VB van terítéken.
A legfőbb oka a már másfél éve kínzó gerincsérvem, és az ő nonstop fájdalma.
Folyamatos orvosi segítséggel tudok csak készülni, és ez eléggé visszavett a lendületemből.
Ettől függetlenül a VB-re ezerrel készülök, ki akarom használni a tavaszi győzelmem hátszelét. Nem gondolom, hogy idén nyerhetek, de az első 3-ban szeretnék bent lenni.
L.M.
Gyanítom ezzel az évvel még korántsem lesz vége sportkarrierednek. Hogyan tovább? És meddig?
F.A.
Természetesen elsődleges cél a VB cím megszerzése-ezt nem kötöttem időhöz, de bízom benne hogy nem kell sokat várnom rá!
Negyven évesen kissé be van határolva az időm, nem tudom, a testem meddig tűri a sanyargatást.
Nagy álmom hogy európaiként, és magyarként kijussak az Arnold Classic-ra, bízom benne, hogy addigra sikerül olyan szponzort találnom, aki a kijutásban segít.
L.M.
Azt tudjuk, hogy széles eredmény palettával büszkélkedhetsz. Felsorolnád eddigi legjobb eredményeid?
F.A.
2006 ősz:-Austria Kupa:1. Superbody: 2. Multipower Kupa:1. Magyar Bajnokság: 1.
2007 tavasz: -Austria Kupa:2. Multipower Kupa:1. Magyar Bajnokság:1. BSN Kupa:1.
2007 ősz: Austria Kupa:3. -Multipower Kupa:1. -Magyar Bajnokság:1. -Fitparádé: absz.1.
-VB Budapest:12.
2008 tavasz: -Magyar Bajnokság:1 .-EB Budapest: 4.
2008 ősz: -Superbody:2 .Bodyfitness Kupa:1. -Magyar Bajnokság:1. -Fitparádé:absz.1 -VB Plzen:6
.-EB Románia:1.
L.M.
Hol edzel? Támogatod van, vagy teljesen saját zsebből készülsz a különböző viadalokra?
F.A.
4 éve dolgozom és edzek a Jump Fitnessben, Zuglóban.
Támogatókban és szponzorokban nem bővelkedem -jelen pillanatban nincs senki. Két éve teljesen önerőből készülünk a vőlegényemmel, ő az egyes számú szponzorom:))
L.M.
Mi a világnézeted, életfilozófiád?
F.A.
Ennél a kérdésnél gondolkoztam, és elgondolkodtam: nem tudok neked szépen megfogalmazott okosságokat írni, de talán ez jó lesz :olyan életem van, amit örömmel élek, olyan munkám van amit szeretek csinálni, olyan férfival élek akivel boldog vagyok, sikeres vagyok valamiben ami fontos nekem, a családom büszke rám...azt hiszem erre nem kell filozófia:)
L.M.
Ez a válaszod maga a filozófia. Végül mit üzensz a feltörekvő ifjú nemzedéknek, rajongóidnak?
F.A.
Amikor nézem a Ms.Olimpia videókat, olyan nőket látok a színpadon végigvonulni akiknek a képe előtt álltam az edzések alatt, és arról álmodoztam, hogy egyszer én is ilyen gyönyörű leszek, és ott fogok állni egy színpadon.
Ma én állok a színpadon, és nekem mondják a lányok, hogy de szép vagyok és egyszer talán ők is ott fognak állni ahol én.
Azt akarom mondani, hogy leírhatatlanul jó ott lenni és megéri meghozni az áldozatot érte, mert amit elértél azt már soha senki nem veheti el tőled!
L.M.
A bodysport munkatársai nevében kívánom, hogy a jövőre nézve a Fortuna fogadjon kegyeibe, kudarcmentes versenyzést, és nem többet mint a megérdemelt helyezést, de azt karriered utolsó fellépéséig.
F.A.
Köszönöm hogy kérdeztetek és köszönöm hogy válaszolhattam, szép napot és sikeres versenyzést kívánok mindenkinek.

"múmia"
Megjelent: 1020 alkalommal