Nyomtatás
2011. december 18., vasárnap 21:09

Testépítés karácsony előtt....

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Valószínűleg csalódni fog, aki arra számít, hogy edzésről, módszerekről, magáról a sportunkról fogok most írni.
Arról már rengeteget írtam, de amit leírok, bízom benne, érdekes lesz, mert kapcsolatos a sportunkkal, de egészen más oldalról közelíti meg.
Kétségtelen, minden mindennel összefügg, nincs másként ez a testépítés terén sem.
Számtalan sikeres testépítő sportolóval találkoztam már, akik szerénységükkel, alázatukkal, tudásukkal, levettek a lábamról, mert annyira más sokuknak a külső megítélése.
A kinézetük alapján, mondjuk néhány tetoválás, kopasz fej, brutális megjelenés, esetleg egy jobb autó, vagy kirívó öltözködés, hogy csak a látható jeleket soroljam fel, mondhatnánk azt is, hogy különcök.
Az átlagember számára ez jön le, amikor egy-egy verseny előtt gyülekezni látja a sportolókat, s igazi színes egyéniségeket lát, akik tudják megformálni magukat, foglalkoznak egyáltalán azzal, hogy önmaguk egy egyéniség képében jelenjenek meg.
Néhányan igazi karakterek, akikről látszik, hogy tudatos tevékenység áll a mögött, amit létrehoztak.

Azonban nehéz felismerni az ízléses és a kiábrándító megjelenés közti különbséget, amikor valaki azt hiszi önmagáról, hogy jópofa, de valahogy a szemlélőkben másként csapódik le. Érdemes megfogadni kívülálló tanácsát, mielőtt még a testépítőket általánosító, negatív megjegyzések el nem hangzanak.
Mert, hogy gyakran néhány meggondolatlan ötlet következtében, mint a járvány terjed el a testépítést amúgy is sokszor indokolatlanul bántó általánosítás.
Figyelni a külső megjelenésre, példaképül szolgálni, akár magatartásommal, akár a sportos kinézetemmel, akár azzal is, amit mondok, vagy netalán a közéletben mutatott fellépésemmel. Mert borzasztó nagyot változhat egy kívülálló ember véleménye, amint kulturáltan, intelligens módon viszonyulnak hozzá, persze ha olyan a megszólítás is.
A laikusok, hozzá nem értők körében gyakran felmerülő kérdés, hogy a testépítés és az így kinéző emberek alkalmasak e a társas kapcsolatok kialakítására, megtartására.

Mint leírtam laikusok körében.
Mert igen beszűkült szellemiségű az, aki ezek alapján bármit is megállapít.
Ám azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy a mai világunkban a közélet minden területén a társas kapcsolatok egyre inkább szétzilálódnak, zavarossá, kezelhetetlenné válnak.
Gyakran okoljuk a nehéz anyagi helyzetet, a súlyos gazdasági problémákat, és ez így is van. A személyes problémák oka gyakran a kezelhetetlen háttér.
Márpedig, ha valaki sikeres testépítővé akar válni, annak igenis biztonságos, megalapozott háttérrel, egzisztenciával kell rendelkezni, mert csak így tudja finanszírozni komoly kiadásait. A biztonságos és megalapozott háttér azonban nem feltétlenül (csak) anyagiakat jelent.
Az előbb feltettem a kérdést, hogy a testépítés alkalmas e társas kapcsolatra?
Sokak véleménye az, hogy nem.
Mert önző, öntörvényű, egoista sport a testépítés, nem közösségformáló, különccé teszi az embert.
Nyilván, aki ezzel a sporttal foglalkozik, azt vallja, hogy ez nem így van.
Kívülállók, akiknek rálátásuk sincs a sportág egészére, így ítélik meg, felületes tapasztalataik alapján, vagy akár csak, mint az elején a színes egyéniségekről írtam, ebből kiindulva, így látják.
Ám egy egyszerű beszélgetés után (jobb esetben) teljesen megváltozik a véleményük.
Azt látják, mondják a testépítő sportolókról, hogy túl sokat foglalkoznak önmagukkal, az egójukkal, szinte nem is létezik más, mint a testalkat minél tökéletesebb kialakítása, csiszolása, mindent ennek rendelnek alá, e körül forog a világ, ezért élnek, halnak. (van, aki aztán a szó szoros értelmében is, de ha annyi esze van, hát vessen magára)
Ámde, aki kicsit nyitott szemmel jár a világban, láthatja, hogy egy tudós, vagy politikus, vagy üzletember, híresség, vagy egy jó iparos szakember, ha eredményt, elismerést akar kivívni, komolyabb színvonalat akar felmutatni, akkor arra szinte az életét kell rátennie, hiszen maradandót alkotni sokkal nehezebb, mint bele simulni a nagy átlagba.
Ismertem egy kovácsmestert, aki a népművészet mestere címig vitte szakmai tudásával, de ő is feltett mindent egy lapra.
Írtam már valamikor régen, hogy középszerű emberekből Dunát lehetne rekeszteni.
Még egyszer, a biztonságos, megalapozott háttér nem csupán anyagikat jelent.
Volt valamikor egy sporttársam, aki arra panaszkodott, hogy a barátnője túl önző és szinte kisajátítja őt, már-már választás elé állította, hogy többet is lehetne vele, meg azt az időt, amit edzőteremben tölt, igazán tölthetné vele is, mert neki úgy is jó, ahogy testépítés nélkül is kinéz.
Mit tegyen, már nem tud mivel a kedvében járni, de hát a leányzó hajthatatlan, választani kell. Természetesen a lány nem sportolt, viszont ettől függetlenül örökölt génjeinek köszönhetően bomba forma volt.
Ha így áll a helyzet, akkor jobb, ha még idejekorán lelépsz, mert ez nem lesz tartós kapcsolat akkor sem, ha nem jársz edzeni.
Majd 15-év múlva nézd meg, és akkor bánni fogod, hogy miatta hagytad abba testépítést, adtam neki a jó tanácsot, ami hatott.
Ne maradj olyan kapcsolatban, ahol megkötik kezed, lábad, nem teljesítheted ki, nem valósíthatod meg önmagad.
Természetesen ez kölcsönös elfogadás kérdése is, ha pozitívan állsz a kérdéshez, feltehetően viszonzásra is találsz.
Nevezzük a pozitív dolgot szeretetnek.
Ha a párodat igazán szereted, és ez viszonzásra talál, nem létezik, hogy az a nő nem segít téged tűzön-vízen át, hiszen, ha mindene vagy, akkor képes akár a hátán is elvinni téged a siker csúcsára.
Valahol annak a nőnek, feleségnek, barátnőnek is siker, hogy igenis én segítettem hozzá, amit elért, levettem a gondjaiból annyit, hogy csak azzal foglalkozzon, ami élete fő mozgatórugója. Tapasztalatból mondom, legalább akkora része van egy nőnek az elért sikerben, mint amekkora rész a saját befektetett munka.
Hiszen mi kell a jó eredményhez?
Elsősorban kifogástalan háttér, nem pedig kiszámíthatatlan zavaros, zaklatott hétköznapok. Amikor az embernek más dolga sincs a napi feladatok után, mint edzeni, és az eredményért mindent megtenni.
Ha téged csak a cél és annak elérése motivál, és ahhoz megkapsz minden segítséget, akkor nincs is gond, a lehetőség a csillagos ég.
Nincs is megnyugtatóbb, mint rendezett körülmények között készülni.
Ha valami vitára ad okot, ott már valami nincs rendjén, azt sürgősen tisztázni kell, mert a feszültség növekedése újabb gondokat okoz.
Becsülni kell az olyan kapcsolatot, amelyben az ember jól érzi magát, persze, ha felmerülnek valamelyik fél részéről a visszaéléssel kapcsolatos gondolatok, akkor az a kapcsolat igencsak laza alapokra épült.
Nyilván az nem megy, hogy én megkapok és elfogadok mindent, ami jó, de azért még néha megengedek magamnak egy kis lazaságot, mert ebben az esetben így máris elfelejtettem azt a nagy célt, amit kitűztem magam elé.
Nincs is semmiféle tervszerűség abban a felkészülésben, ha bizonytalan háttér vesz körül. Plázában, Mc.Donaldsban, gyorsétteremben kajáljak, amikor sokkal minőségibb táplálkozásra van szükségem, mint testépítőnek.
Az embernek mindennap, minden órában meg kell harcolnia azért, amit elhatározott.
Ez van, ellent kell állni a csábításnak, és ezért kell, hogy mindig az ember szeme előtt ott lebegjen a nagy cél.
Mit akarok elérni?
Vagy laza életet akarok élni és belenyugszom, hogy nem leszek sikeres versenyző, egy leszek az ezerből, vagy meghozom a kellő áldozatot érte és leszek valaki.
Mert súlyos árat lehet fizetni a meggondolatlan, vagy elhamarkodott tettekért.
Minden felborulhat. Ha nem tudom vállalni a kölcsönös feltételeket, amelyek egy zökkenőmentes kapcsolathoz szükségesek, és amelyek engem visznek előrébb a siker útján, akkor maradjak anyuka, apuka szárnyai alatt, mert úgy egyszerűbb.
Persze, ha ők hajlandók egy semmirekellő, őket csak kihasználó gyereket támogatni, finanszírozni, etetni, öltöztetni.
Mert azért, gondolom, a szülők is szeretnék, ha a gyerekből jó sportoló válna, ezért maximálisan támogatják is, de azért elvárásaik is vannak, legalább is annyi, hogy ha majd a gyerek leválik róluk, tudjon önálló életet élni, ne használja ki őket életük végéig.
Tehát, aki komolyan veszi a sportját, annak a hátterét is átgondoltan, stabilan meg kell teremtenie.
Tekintsük ezt egy foglalkozásnak, ahol megvannak a működési szabályok, szigorú keretek szabályozzák, hogy mit kell tennem és mit nem szabad.
Nincs harmadik út, hogy hát esetleg, ha nem így, akkor úgy.
A sikert te sem bizonytalanul, hanem biztosan akarod.
Nézzük meg, akik kiemelkedő sikereket értek el, mind (mondhatni ) elkötelezetten, szinte rögeszmésen példaértékű magánéletet éltek, akár szülőkkel, akár már önállóan, saját családdal.
Mindennek megvolt az ideje, az étkezéseknek, az edzésnek, a szabadidőnek, szinte percnyi pontos beosztással, hiszen sok a tenni való és, ha csak a lényegre kellett koncentrálniuk, nem terhelték fölöslegesen pszichésen megoldatlan problémák, márpedig a fejlődés megbicsaklik, ha valamilyen nem várt esemény beüt.
Karácsony előtt, ha ragaszkodunk a hagyományokhoz, márpedig nem vagyunk kevesen, és ha tartjuk ezekről a napokról, hogy a szeretet ünnepe, valószínű elmélyedünk magunkban.
Ne csak a nagy evés ivás és bevásárlás időszaka legyen ez, hanem egy kis viszonzás azoknak, akik a zűrös hétköznapokon mellettünk álltak.
A néha paprikás hangulat ellenére is tovább küszködtek velünk, nem más okból, hanem szeretetből, azért, hogy a másik eredményét sikerre vigyék, mert igaz az, hogy minden sikeres ember mögött ott áll valaki, aki önzetlenül (szeretetből) segít.

Ha majd ott állsz a feldíszített fenyőfa előtt és a párod vállára teszed a kezed, vagy a karodban fogva a gyerekednek mutatod a díszeket, esetleg szüleid mellett állsz, jusson eszedbe, hogy annyira vagy sikeres, amennyi szeretetet adsz, és soha ne szégyelld kimutatni az érzelmeidet.
Kellemes Karácsonyt és sikeres Boldog Új Évet kívánok minden Bodysport.hu olvasónak.

Zimmermann Feri, a 2011-évi Body Sport Kupa (egyik) rendezője.
A feleségem nélkül nem lett volna ilyen sikeresen ez a verseny, ezúton is köszönöm neki.
Megjelent: 2485 alkalommal