Nyomtatás
2012. január 29., vasárnap 21:14

I.F.B.B. közgyűlés 2012 február 10. 12 óra

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Mint már beszámoltam róla, 2012. február 10.-én 12 órakor lesz az I.F.B.B. közgyűlése, melyen új elnökséget és elnököt választanak, illetőleg az is elképzelhető, hogy megerősítik a régit.
Mint már közöltem, egyik tábor mellett sem foglalok állást, a tét számomra annyi, olyan elnököt szeretnék, akivel a szükséges minimumban meg lehet egyezni, úgy mint-szabadidős versenyek átjárhatósága, egymás rendezvényeire nem rászervezni másik rendezvényt, versenyzőket nem eltiltással fenyegetni, ha szabadidős versenyen indulnak.
Remélem, a leendő elnök tiszteletben fogja tartani ezeket az elveket, bárki is lesz az.
Ugyanis a sportolók ilyen elnökre vágynának, véleményem szerint.
A kampány lassan célegyenesbe fordul, a jelöltek igyekeznek szövetségeseket szerezni, és maguk mellé állítani a befolyással rendelkezőket.

Bizonyára nincs válogatás a módszerekben, sem az ígéretekben a támogatásért.
Mindenki kapni szeretne valamit, a támogatásért.
A jelenlegi elnök óriási helyzeti előnnyel indul, hiszen az ő tábora teljesen egységes, támogatói csak az ő által kijelölt személyeket fogják felírni a papírra, az eddigi gyakorlat szerint.
Aztán ezen felül, hogy ki kicsodát fog támogatni, az már személyes érdekek, szimpátiák, és ígért pozíciók kérdése.
És ez még a választás pillanatában is változhat, az eddigi tapasztalások szerint.
Vagyis nehéz bármit jósolni.
Nem is szeretnék, és jól eső érzéssel tölt el, hogy az egészben nem fogok részt venni.
Személy szerint melyik lenne a jobb, nehéz megítélni.
Az világos, mit tett az eddigi elnök, és milyen irányba vitte a szövetséget.
Az hogy az új jelölt mit tenne, nem tudhatjuk.
De ne feledjük, jelenlegi ellenzékét az elnök tette azzá, akik.
Remélem, a közgyűlésen jó döntés születik, olyan elnökséget és elnököt választanak, akivel lehet, és érdemes együtt működni.
Vida Zoltán
Megjelent: 861 alkalommal