Nyomtatás
2013. április 08., hétfő 16:35

Kohári Richárd nyolc hét alapozás után

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Ricsivel közösen úgy döntöttünk, nem versenyez tavasszal, csak az őszi idényre készül.
Ricsi nyolc hete kezdte el az alapozást, az alapozás kezdetén 87 kg volt a súlya, most 93 kg, megkockáztatom jobb formában, mint 87 kg-osan az alapozás kezdetén.
Ricsi szerencsére vastagítás alatt sem hajlamos az elhízásra, kicsit nehezen nő a súlya, de amit gyarapszik, az javarészt minőség.

Ezt figyelembe véve, az őszi idényben már erősen kérdéses, hogyan tud majd befogyni az atletic kategóriába, hiszen az ő magasságához a kategória súlyhatára maximum 81 kg, ami erről a formáról 12 kg mínuszt jelentene.

Valószínűbbnek tartom, feladjuk az atletic kategóriát, és megkíséreljük Ricsit bele erősíteni a nyílt testépítő kategóriába, ehhez azonban legalább 88 kg körüli versenysúlyra lenne szükség, ami majdnem 10 kg gyarapodást jelentene a tavalyi N.A.C. Universumon elért versenysúlyához.

Hogy erre esélye legyen, a vastagítás alatt el kéne érje a 100 kg-os testsúlyt, ami nem elehetetlen, de nagyon nehéz.
Sajnos ebben az évben két kategória közt lesz a súlya, az atletichez sok, a testépítéshez kevés.

Az őszig még rengeteg idő van, ha Ricsi ilyen iramban fejlődik, elérheti a 100 kg-ot, amiből esetében már bőven maradhat 88 kg versenyformában.
Ricsi fellép a Bodysport Kupán, magam is kíváncsi vagyok, hogyan mutat majd a színpadon.
Nagy tehetséget látok benne, óriási tartalékai vannak, még messze van az egyéni maximumától.
Ricsi felkészülését végig kísérjük a bodysporton.
Vida Zoltán
Megjelent: 735 alkalommal