Nyomtatás
2013. szeptember 14., szombat 20:58

Felkészülés az őszi idényre: Palecian Judit

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Palecián "Miss Boxing" Judit lelkiismeretesen készül...
No nem a szorítóba lecsapni az ellenfelét, hanem az őszi versenyidényre, ahogy azt tőle az utóbbi években megszokhattuk. Intenzív lesz az ősz testépítő-és fitnesz versenyek tekintetében, lehet csemegézni a széles palettán.
Sport-és sorstársaihoz hasonlóan Judit is lelkiismerete teljes terjedelmével készül, és amennyiben az időzítés jó lesz, heteken belül célegyenesben lesz.
Azt valamennyien tudjuk, hogy az első hazai versenyen, azaz a Bodysort Kupán amely túl azon, hogy szabadidős verseny, egyben kvalifikáció is lesz a WABBA valamint az NAC Univerzumra, nem hozzák még százszázalékos formájukat a sportolók, hiszen az említett világesemények novemberben kerülnek megrendezésre, sőt az NAC Universe november utolsó hétvégéjén.
Judit is nagyjából 80 százalékos formát produkál október hatodikára, és az élesítés, finomítás voltaképpen azután veszi kezdetét.

Testsúlya pillanatnyilag 52 kg körül mozog ami bár nem sokat árul el a 157 cm magasságához, de korábban ekkora testsúllyal egyetlen versenyfelkészülés ezen szakaszában sem rendelkezett.
Tehát az a plusz 2-3 kg mindenképpen látványos tömeggyarapodás az ő esetében.
Válla kerek és tagolt, karizmai is szeparálódnak, és hátizmainak szélessége illetve szeparáltsága is impozáns.

Hasfala is látványos, no még nem egy egészben lenyelt fonott kalácsra emlékeztet, de a buckák ott ólálkodnak három rétegben, persze nem mélységben, hanem vertikálisan kért sorban elhelyezkedve.
Kritikus testrésze a lába is, amely mindig komoly fejtörést okozott mindkettőnknek, elkezdett gyarapodni.
Nyilván nem eget rengető metamorfózison ment át, de mindenképpen tömöttebb mint eddig bármikor.

Nem vitás, akad vele tennivaló még bőven, mint ahogy a vádlija illetve a hajlítója esetében is, de nincs az a vérprofi versenyző, aki maradéktalanul elégedett lenne akár élete csúcsformájával is, és ez a profizmus igazi értéke.
Szeptember 22-én Désen Judit már színre lép, igaz nem a saját műfajában, hanem a számára kissé szokatlan Modell kategóriában amelyhez jóllehet kissé túl markáns, de megvan a stratégiánk, hogy a színpadon ez a jellemvonás ne legyen szembetűnő.

Voltaképpen ezen a versenyen Judit becsületbeli ügyet teljesít, ugyanis azok a csapattagok akik letették a nagyesküt, hogy elindulnak, "hűségesen" felszívódtak, és az adott szó értékét semmibe véve faképnél hagytak.
Na de nem lehet mindenkinek azonos az értékrendje.
Valószínűleg ennyi az érdemem!

Csak, hogy a realitás ennél prózaibb.
Nevükben megígértem Vida Zoli sportbarátomnak, hogy ott lesznek a "kínpadon", és mivel a szavamat adtam egy olyan embernek, aki ennél sokkal többet érdemel ám ígéretemet nem teljesíthettem, így Judit bevállalta, hogy benevez a Pro Nutrition Grand Prix -re.
Nem okozhatunk csalódást egy barátnak.

Bízunk benne a színpadon sem csökkentjük a magyar csapat renoméját függetlenül attól, hogy Judit nem a saját versenykategóriájában indul.
A továbbiakban a Bodysport Kupa /fitness/, Herkules Trófea /Bodyfitness/, WBPF M.B. /Sportmodell/, és majd menetközben ahogy alakul a forma.

Megprófétálni, hogy milyen eredmények születnek az ősz folyamán Judit versenyrepertoárjában lehetetlen, de statiszta szerepet sehol nem szeretne betölteni.
Judit viharvert, tapasztalt versenyző, a tisztességes helytállás forgatókönyvének egyik alapeleme.
A többi ellenfelein, valamint a döntnökök objektív ítéletén múlik.

"múmia"
Megjelent: 1557 alkalommal