Nyomtatás
2014. március 16., vasárnap 19:44

Major Zsolt javuló formában

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Zsolti a harmadik N.A.C. Universum címe megnyerése után úgy döntött, a címek halmozása helyett inkább a nagy nemzetközi pénzdíjas versenyekre koncentrál.
Ami lényegesen nagyobb kihívás, hiszen nincsenek kategóriák, abszolútban mindig sokkal nehezebb a legjobbnak lenni.
Zsolti némi gondolkodás után úgy döntött, vállalja a megmérettetést, felkészül a tavaszi idény pénzdíjas versenyeire, megpróbálja bizonyítani, kategóriáktól függetlenül is helye van a legjobbak között.

Sajnos a felkészülés elején nem kerülték el a gondok, előbb megsérült a könyöke, majd influenzás lett, így a felkészülése első két hete ezzel telt el.
Szerencsére a második két hét már rendben volt, Zsolti tudott a felkészülésre koncentrálni, ami meglátszik a fizikumán.

Zsolti jelenleg 94 kg, szerintem remek formában.
Arányaiban, méreteiben, kidolgozottságában is javult, szerintem a tavasszal élete legjobb formájában lehet.

Szüksége is lesz rá, nagyon erős mezőnyökben fog színpadra lépni, ahol csak úgy lesz esélye, ha borotva éles formát hoz.
A testmagasságával nem tud mit kezdeni, de az arányai, a kidolgozottsága szerintem a legjobbak közt lesz, így összességében Zsoltit nem féltem a mezőnytől.

Zsolti nyert már több abszolút versenyt, már most nagyon komoly formában van, nagyon reménykedem benne, igazságos verseny lesz, és Zsolti azt kapja majd, amit a formája alapján érdemel.
Első versenye a Top de Colmár, majd rá három hétre a Frey Classic következik.

Zsolti mind a két versenyen minimum dobogós helyezést szeretne elérni, ami nem könnyű, de az ő képességeivel nem is lehetetlen feladat.
Remélem, sikerül neki, Zsolti felkészülését végig kísérjük a bodysporton.
Vida Zoltán
Megjelent: 1211 alkalommal