Nyomtatás
2014. március 27., csütörtök 12:12

Elhunyt Balogh István

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Hosszantartó, súlyos betegség után, életének 80. évében pénteken elhunyt Balogh István, a súlyemelősport első magyar Európa-bajnoki érmének szerzője.
Balogh István az 1957-es katowicei Eb-n pehelysúlyban lett második összetettben.
Aktív pályafutása befejezése után edzőként dolgozott tovább az egykori Csepel S.C.-nél.
Számos tanítványa sikerrel képviselte a magyar színeket a különböző világversenyeken, érdemei elismeréseként mesteredzővé választották.
Olyan versenyzőket karolt fel, és juttatott a csúcsra, mint Mandzák Bertalan, ( VB. 3. ) Csengeri Kálmán, ( Olimpia 4.) Szűcs László, ( 2. M.B. ) Gere Géza ( magyar csúcstartó lökésben 222.5 ).
Balogh István EB-ezüstérme mögött komoly elemzés, és az edzésmunka teljes reformja állt.
Stábja növelte az edzései számát, elemeire bontva fejlesztette a versenytechnikát, és megreformálta a táplálkozását is.
A katowicei EB-re egy fiatal magyar csapat utazott ki olyan későbbi legendákkal, mint Földi Imre, Veres Győző, Tóth Géza és Huszka Mihály.
Pista bácsi nekem mindig jóakaróm volt, rengeteget tanultam tőle, főleg az erőnléti edzések tekintetében.
Pista bácsi egy ideig a magyar súlyemelő szövetség edzőbizottságának elnöke is volt, a Csepel S.C. vezető edzője, számtalan tehetséget fedezett fel, és karolt fel.
Rendkívül közvetlen, barátságos ember volt, nagyon kedveltem, nagyon megrázott a halálhíre.
Pista bácsi elérte, minden első osztályú csepeli súlyemelő sportállást kapott, és ingyenes, minőségi ebédet a sportcsarnok éttermében.
Mindent megtett a versenyzőkért, legjobb tudása szerint próbálta menedzselni a csepeli súlyemelőket.
Egy ideig a Csepel S.C. párttitkára volt, de soha nem élt vissza ezzel, magának vagyont nem gyűjtött, csak a súlyemelés érdekelte.
Sokat vitatkoztam vele, de mindig harag nélkül, hiszen végtelenül jóakaratú ember volt, bár minden párttitkár ilyen lett volna, mint Ő.
A rendszer váltás kissé váratlanul érte, mindent megtett, megmentse a súlyemelő szakosztályt, egy ideig ez sikerült is, kondi gépeket gyártatott a szerszámgépgyárban, és testépítő klubbot hozott létre, ahol magam is évekig edzettem.
Aztán el kellett hagyni a súlyemelő csarnokot, a termet a vívó szakosztály kapta meg, innentől gyakorlatilag megszűnt a csepeli súlyemelés.
A testépítő klub még egy ideig előbb egy gimnáziumban működött, majd a Csepel Művek iroda épületének alagsorába költözött.
Aztán szép lassan ezt is felszámolták, így gyakorlatilag teljesen megszűnt az egykor szép napokat megélt csepeli súlyemelés.
Pista bácsi mindent megtett, ez ne így legyen, de nem tudta meggátolni a szakosztály megszűnését.
Pista bácsival a magyar súlyemelés egy nagy alakja távozott.
Temetése március 28.-án 9.45-kor lesz, az Óbudai temető ravatalozójában vehetünk tőle végső búcsút.
Pista bácsi, nyugodj békében, nem felejtünk el.
Vida Zoltán
Megjelent: 1753 alkalommal