Nyomtatás
2015. szeptember 30., szerda 11:35

Felkészülés az őszi idényre: Dietrich Ádám

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Ádám nagyon fiatalon, 16 évesen került a Vida Fitness-be.
Két éve indult a háziversenyünkön, ahol második helyezést ért el.
Idén azonban már úgy döntött, szeretne országos szintű, és nemzetközi versenyeken is indulni, és ehhez kérte a segítségem.

Ádám nagyon fegyelmezetten készült, magam is meglepődtem, milyen következetesen tartja a diétát, és milyen hamar változott pozitívan a fizikuma.
Ádám első versenye a Herkules Trófea lesz, ahol a junior kategóriában indul.

Ádám még csak 19 éves, de a fizikumát sok felnőtt versenyző is megirigyelhetné.
Már most nagyon száraz, nagyon szépen pózol, szerintem már a Herkules Trófeán 90 %-os formában lesz.

Ádám alkati adottságai jók, kis csipő, széles váll, nagy mellkas.
A gondot a combizom tömeg jelenti, bár szép száraz, de arányaiban el van maradva a felsőtestétől.

Ezt a szárazsággal, és a jó pózolással próbáljuk majd korrigálni.
Ádám nem harsány, nagyon szorgalmas, mentes a felesleges sztár allűröktől.

Saját maga sztárolása helyett inkább a felkészülésre figyel, nagyon helyesen.
Ádámnak a klubon belül is komoly vetélytársai lesznek, gondolok itt Horváth Norbertre, Portik Zsoltra, Horváth Botondra.

Az fog dönteni, ki hogyan időzít, és ki tudja magár legjobban megmutatni az adott pillanatban.
A fizikumukban nincsenek jelentős különbségek, a verseny teljesen nyílt.
Vida Zoltán
Megjelent: 1383 alkalommal