Kohári Richárd

Kohári Richárd

2014. augusztus 27., szerda 13:13

Felkészülés az őszi idényre: Kohári Richárd

Írta:
Ricsi tavaly novemberben 3. helyezést ért el az N.A.C. Universumon, az atletic kategóriában.
Már tavaly is nehezen hozta a súlyát, ezért úgy döntött, idén feljebb lép, és nyílt testépítésben fog versenyezni.
Ricsi az eltelt idő alatt rengeteget fejlődött, főleg méreteiben.
2014. augusztus 08., péntek 20:52

Felkészülés az őszi idényre: Kohári Richárd

Írta:
Ricsi még a tömegnövelés fázisában van, próbálja növelni a testsúlyát.
Persze már minőségi táplálkozást folytat, oda figyel arra, mit eszik, csak a kalória mérlege még nem negatív.
A diétát első versenye előtt 3 héttel kezdi, de akkor sem drasztikusan.
2014. július 13., vasárnap 15:37

Felkészülés az őszi idényre: Kohári Richárd

Írta:
Ricsi kihagyta a tavaszi idényt, ősszel már nyílt testépítésben fog versenyezni, a 179 cm alatti kategóriában.
Szerencsés helyzetben vagyok, hisz a Vida Fitneszben annyi tehetséges versenyző van, és olyan eredményeket érünk el, hogy azt sok ország megirigyelné.
Ricsitől sokat remélek az őszi idényben, a mutatott forma, és az eredményesség tekintetében egyaránt.
2014. június 25., szerda 11:43

Kohári Richárd biztató formában

Írta:
Ricsi teljesen kezdőként, 67 kg-os testsúllyal került hozzám, első versenye amit megnyert, a Vida Fitnesz háziversenye volt.
Most 94 kg, az időszakhoz képest remek formában, és még csak a legelején vagyunk a felkészülésnek.
Ricsi már komoly rutint szerzett, nyert Bodysport Kupát, Superbodyt, N.A.C. Svájc Opent, hogy csak a leglényegesebbeket említsem.
2014. április 09., szerda 20:57

Kohári Richárd nyolc hét alapozás után

Írta:
Ricsi nyolc hét alapozás után jelenleg 95 kg, vagyis a testsúlya már nem nőtt, de a kidolgozása, és a minősége sokat javult.
Soha nem biztattam a versenyzőimet a minden áron való testsúly növelésre, mindig inkább a minőségi tömegnövelés volt a cél.
Ricsi idén kategóriát vált, tavaly még atletic kategóriában versenyzett, idén azonban ősszel már a nyílt testépítésben folytatja.
2014. március 22., szombat 10:34

Kohári Richárd hat hét alapozás után

Írta:
Ricsi hat hete kezdte az alapozást, akkor a testsúlya 91 kg volt.
Most, hat hét után 96 kg, remek formában, még jobb izomminőségben, mint 91 kg-osan volt.
Ricsiről változatlan az a véleményem, az egyik legtehetségesebb magyar testépítő.
Mikor ide került 67 kg volt a súlya, most 96 kg, és ezt úgy érte el, hogy közben nem hogy sérülése, de még húzódása sem volt.
2014. február 13., csütörtök 22:24

Kohári Richárd elkezdte az alapozást

Írta:
Ricsi jövő hét hétfőtől kezdi az alapozást az őszi idényre.
Szerencsére volt időnk néhány közös edzésre, így sikerült megtervezni az edzéstervét, átbeszéltük a táplálkozását, úgy hogy úgy tűnik, minden rendben van, kezdődhet a hosszú menetelés, az őszi szezonig.
Ricsi jelenleg 91 kg, a tőle megszokott, jó formában.
2014. január 16., csütörtök 22:50

Kohári Richárd február közepén kezdi az alapozást

Írta:
Ricsi idén a Vida Fitnesz második legeredményesebb versenyzője volt, Major Zsolti után.
Az N.A.C. Universumon harmadik helyezést ért el, ami óriási dolog, hiszen több mint 20 jól felkészült versenyző indult.
Ricsinek ez volt a fő versenye, ami szerencsére jól sikerült, ami azért is fontos, mert Ricsi ezzel a versennyel búcsúzott az atletic kategóriától.
Ősszel már nyílt testépítésben indul, ehhez azonban lényegesen nagyobb izomtömeget kell felpakolnia, az ő magasságához még ezekkel az arányokkal is legalább 90 kg-os versenysúlyt kéne hoznia, hogy ne legyen erőtlen az új kategóriájában.
2013. december 18., szerda 21:49

Kohári Richárd: hogyan tovább?

Írta:
Ricsi talán a Vida Fitnesz legtöbbet fejlődött versenyzője.
Tavaly 10. volt az Universumon, idén véleményes 3. helyen zárt, de könnyen lehetett volna 2. is, nem történt volna igazságtalanság.
Ricsi idén már nagyon nehezen hozta a 81 kg-os súlyhatárt, gyakorlatilag már 84 kg-os testsúllyal is tökéletes formában volt, a maradék 3 kilót a súlykorlát miatt kellett elveszítenie.
Jövőre én azt javasoltam, váltson kategóriát, és próbálkozzon inkább a testépítő kategóriában.
2013. október 17., csütörtök 11:00

Kohári Richárd tíz nappal a Superbody előtt

Írta:
Ricsi már tíz nappal a verseny előtt remek formában van, már csak a finom hangolás van hátra.
Ricsi rengeteget fejlődött az utóbbi évben, komoly kihívás lesz a súlyát az atletic kategória határa alá vinni.
Jelenleg 89 kg, a súlyhatár az ő magasságához 84 kg, ennyit kell hoznia a Superbodyra.
Ha nem is könnyen, de meglesz, Ricsi nagyon szeretné megnyerni a Superbodyt, és elhozni a szobrot is, mert ez még hiányzik a gyűjteményéből.