2012. augusztus 21., kedd 12:25

Andrasek Krisztián az alapozás végén

Krisztián 112 kg-al fejezte be az alapozást, innen indítja majd a formába hozást az őszi idényre.
Volt ennél magasabb a testsúlya, de lényegesen rosszabb fazonban.
Most 112 kg-osan már halványan kockás a hasizma, nincs rajta felesleg, inkább vizesnek mondanám, de ez teljesen normális, ennyi idővel a versenyek előtt.
Krisztián sokat fejlődött, a tavalyi formájához képest nagyobb, és definiáltabb, mint egy évvel ezelőtt, ennyi idővel a versenyek előtt.
2012. augusztus 19., vasárnap 19:58

Molnár Dániel az alapozás végén

Dani méreteit tekintve egy hatalmas, impozáns felépítésű testépítő.
A magassága 190 cm, a súlya az alapozás végén elérte a 130 kg-ot.
És szerencsére, ezt a testsúlyt úgy érte el, hogy közben nem vizesedett el, aránylag jó formában van, az időszakhoz képest főleg.
Jövő héttől lassan elkezdi a formába hozást, Dani első versenye a Bodysport Kupa lesz, nyílt junior kategóriában.
2012. augusztus 17., péntek 11:08

Kohári Ricsi négy hét alapozás után

Ricsi atletic kategóriában versenyez, ez határozza meg a felkészülését.
A kategória határa az N.A.C.-nál testmagasság-100+2 kg, aki ezt a határt nem tudja tartani, az testépítésben kénytelen versenyezni.
Ricsi egész felkészülését ennek figyelembe vételével alakítottuk ki.
Ricsi 178 cm magas, tehát az N.A.C. Universumon maximum 80 kg lehet.
Mivel Ricsi a vastagítás alatt sem vizesedik le túlságosan, így a szálkásításnál maximum 10%-ot veszít a súlyából, tehát az ideális alapozó súlya durván 88 kg.
2012. augusztus 14., kedd 11:30

Földvári Attila hat hét alapozás után

Attila négy hét alatt, mióta nem láttam, óriásit változott.
A súlya ugyan picit csökkent, jelenleg 107 kg, ami durván 4 kg mínuszt jelent a legutóbbi képekhez képest, de a mutatott forma nagyságrendekkel jobb, mint az előző képeken.
Attila még nem diétázik, de nagyon odafigyel az étkezésre, csak minőségi ételeket eszik, de a kalória mérlege még pozitív.
Már ettől a változtatástól is rengeteget javult, úgy, hogy közben az izomtömegéből nem vesztett.
A tényleges diétát szeptember elején kezdi, első versenye a Pro Nutrition Grand Prix lesz, szeptember 30.-án.
2012. augusztus 12., vasárnap 19:10

Medek Tibi az alapozás kezdetén

Medek Tibi rutinos, nagy tapasztalatokkal rendelkező testépítő, hosszú évek óta versenyez az élvonalban.
A tavaszi idény után hosszabb pihenőt tartott, csak most kezdi el az alapozást.
Tibi a masters kategóriában versenyez, az 50 év feletti kategóriában.
Minden olyan versenyen indul, ahol lesz 50 év feletti kategória, tehát a Bodysport Kupán, a Fit Parádén, nemzetközi szinten a W.A.B.B.A. és az N.A.C. szövetség versenyei jöhetnek szóba, a W.B.P.F. a távolság miatt sajnos kiesik.
2012. augusztus 10., péntek 09:46

Maszlag Józsi négy hét alapozás után

Józsi három éve versenyzett utoljára, akkor relatív jó idényt zárt.
Romániában nyert a Hercules Kupán, majd a Bodysport Kupán harmadik helyezést ért el.
Azóta méreteiben, tömegében rengeteget javult, szerintem legalább 6 kg több lesz a versenysúlya, mint 3 évvel ez előtt.
Három éve Józsi 80 kg-os kategóriában nyert a Hercules Kupán, most a súlya 97 kg körül van, ami jónak mondható a 172 cm-es magasságához képest.
A versenysúlyát 86 kg körül tippelem, ha betartja amit megbeszélünk.
2012. augusztus 03., péntek 20:15

Simon Gabi öt hét alapozás után

Gabi alapozása lassan a végéhez közeledik.
Sajnos most sem volt zökkenő mentes a felkészülése, a bölcsesség foga begyulladt, sem edzeni, sem enni nem tudott normálisan.
Ennek ellenére Gabi fizikuma sokat javult, főleg az izomzat tömörségét tekintve.
A testsúlya nem emelkedett, de szerencsére nem is csökkent, 105 kg, tömörebb izomzattal.
Zsolt a kétszeres Mr. Universe címe mellett számos dobogós eredménnyel büszkélkedhet.
Párjával, Ancsával együtt a mai napon kezdték el a felkészülést az őszi versenyekre.
2012. július 26., csütörtök 12:27

Kormány Misi négy hét alapozás után

Kormány Misi a magyar testépítés egyik jellegzetes alakja. A nyíregyházi kolosszus rengeteg díjat tudhat magáénak, többek között az N.A.C. abszolút bajnoki és a Mr. Universe címet is.
Jelenleg teljes erőbedobással készül az őszi szezonra.
Lassan elkezdődik a versenyekre való felkészülés, a formába hozás időszaka.
Főleg a hölgyeknél közeli az idő, hiszen nekik több időt kell hagyni a formába hozásra.
A leírt program egy alternatíva, olyan hölgyeknek, akik enyhén comberősek, és a lábuk nehezebben szárad.
A problémát úgy próbáljuk megoldani, hogy eltérően edzzük a felsőtest, és a comb izmait.
Míg felsőtestre erőnléti edzést végzünk, addig lábra állóképességi jellegű edzést végzünk, az ésszerűség határain belül.
Nyilván a bemutatott program nem örök igazság, csak alternatíva, amin talán érdemes elgondolkodni.