2013. március 05., kedd 22:55

Hátizom gyakorlatok bemutatása

Az edzés rovatunkban már bemutattunk néhány hátizom gyakorlatot, ezt szeretnénk most bővíteni.
A gyakorlatok bemutatásánál nyilván a saját gépparkunk bemutatására koncentráltunk első sorban, de végül minden jól felszerelt edzőteremben a géppark egy része megtalálható, így az anyag a Vida Fitneszen kívül is alkalmazható.
Az alap gyakorlatok leírását Földi Zoli barátommal már elkezdtük, évekkel ez előtt, most ezt az anyagot szeretnénk bővíteni.
Sajnos nagyon sokan edzenek elképzelés nélkül, az erőgyakorlatokat kis súlyokkal, csalva végzik, az izoláló gyakorlatoknál pedig nagy súllyal igyekeznek dolgozni, természetesen szabálytalanul.
Reménykedem benne, talán legalább néhányan elgondolkodnak a leírtakon, és a munkánk nem lesz hiába való.
Hátizom gyakorlatok
2013. március 01., péntek 23:03

Felkészülés a tavaszi idényre: Rácz Balázs

Balázs négy hete kezdte el a vastagítást.
A testsúlya nagyjából 5 kg-ot emelkedett, jelenleg 120 kg.
Ezzel együtt a mutatott forma is sokat javult, Balázs izom állaga jobb, mint 4 héttel ezelőtt.
És aminek a legjobban örülök, láthatóan javul a pózolása, már nem olyan esetlen, mint tavaly.
A fizikuma már tavaly is jó volt, de nem igazán tudta megmutatni, sőt kimondottan terhesnek érezte a pózolás gyakorlását.
2013. február 28., csütörtök 12:31

Lábizom, farizom és a vádli gyakorlatok bemutatása

Folytatjuk azt a munkát, amit Földi Zoli barátommal évekkel ezelőtt elkezdtünk.
Az alap gépek, és az alap gyakorlatok bemutatása után szeretném a Vida Fitneszben található összes edzőgépen végezhető gyakorlatot bemutatni.
Most a lábizom gyakorlatok bemutatását szeretném bővíteni, a jelenlegi eszközállományunk minden gépének helyes használatát fogom megismertetni.
Mivel egy edzőterem soha nincsen kész, több mint valószínű, hogy hamarosan ezt az anyagot is bővítenem kell, de ez kellemes feladat, mert ez az jelenti, ismét fejlődtünk, vannak új eszközök, melyek használatát be kell mutatnunk.
2013. február 22., péntek 22:06

Vállizom gyakorlatok bemutatása

Folytatjuk a különböző izomcsoportokra ható gyakorlatok bemutatását.
Szeretnénk segítséget nyújtani minden sportolónak, akik még csak ismerkednek az edzéssel, hogy helyesen válasszák meg gyakorlataikat, és célszerűen állítsák össze edzéstervüket.
A leírt gyakorlatok saját edzőtermem, a Vida Fitnesz gépparkjának használatát mutatja be, folytatása annak, amit Földi Zoli barátommal elkezdtünk.
Vállizom erősítő gyakorlatok:
2013. február 18., hétfő 21:37

Mellizom gyakorlatok bemutatása

Edzés rovatunkban már megtalálható néhány alapgyakorlat leírása, fényképekkel illusztrálva.
Most ezt az anyagot szeretnénk bővíteni, hiszen a Vida Fitneszben nem csak azok az alapgépek vannak, amit annak idején Földi Zolival bemutattunk, hanem annál jóval több.
Ezeknek az eszközöknek a használatához szeretnénk segítséget nyújtani.
Újabb edzés videó a Vida Fitnesz youtube csatornáján!
Még sok idő van a tavaszi idény kezdetéig, a versenyzőknek javában tart az alapozás, ilyenkor kevesebb felkészülési cikket közlünk, helyette inkább táplálkozással, edzéssel kapcsolatos információra koncentrálunk.
Mostani edzés videónk egy lábedzés alternatíva, ami talán inkább a combfeszítőkre hangsúlyosabb.
Videó megtekintése
A személyi edző ma egy igen elfogadott foglalkozás, szinte természetes, hogy akinek komolyabb céljai vannak, az személyi edzőt fogad.
De mi alapján válasszon a vendég a rengeteg személyi edző közül?
Hagyatkozzon a néhány soros bemutatkozásra, és pár fényképre, és ez alapján döntsön?
Szerintem szerencsésebb videós bemutatkozást készíteni, de sajnos ennek elkészítéséhez informatikai ismeretek szükségesek, és némi szakmai rálátás, amivel együttesen kevesen rendelkeznek.
Andrasek Krisztián ezen kevesek közé tartozik, informatikus a végzettsége, aktív testépítő, felajánlja segítségét azoknak, akik videós bemutatkozásukat nem tudják megoldani.
2012. augusztus 22., szerda 10:40

Major Zsolti két hét alapozás után

Zsolti később kezdte az alapozást, ennek fő oka, hogy elsősorban az N.A.C. Universumra időzít, itt szeretné megvédeni a címét, és megnyerni a versenyt zsinórban harmadszor.
Zsolti ezen kívül még a Pro Nutrition Grand Prix-en indul, 90 alatti kategóriában, illetve még tervben van a Superbody is, ha minden a tervek szerint alakul.
Fellép a Bodysport Kupán, ami kötelező számára, hiszen indulni akar az Universumon.
2012. augusztus 21., kedd 12:25

Andrasek Krisztián az alapozás végén

Krisztián 112 kg-al fejezte be az alapozást, innen indítja majd a formába hozást az őszi idényre.
Volt ennél magasabb a testsúlya, de lényegesen rosszabb fazonban.
Most 112 kg-osan már halványan kockás a hasizma, nincs rajta felesleg, inkább vizesnek mondanám, de ez teljesen normális, ennyi idővel a versenyek előtt.
Krisztián sokat fejlődött, a tavalyi formájához képest nagyobb, és definiáltabb, mint egy évvel ezelőtt, ennyi idővel a versenyek előtt.
2012. augusztus 19., vasárnap 19:58

Molnár Dániel az alapozás végén

Dani méreteit tekintve egy hatalmas, impozáns felépítésű testépítő.
A magassága 190 cm, a súlya az alapozás végén elérte a 130 kg-ot.
És szerencsére, ezt a testsúlyt úgy érte el, hogy közben nem vizesedett el, aránylag jó formában van, az időszakhoz képest főleg.
Jövő héttől lassan elkezdi a formába hozást, Dani első versenye a Bodysport Kupa lesz, nyílt junior kategóriában.