×

Figyelmeztetés

JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 937

2016. április 22., péntek 17:33

Bodor Júlia három héttel a Frey Classic előtt

Írta:

Julcsi először indul a Frey Classic-on, ami egy elit verseny.
Csak olyanok indulhatnak, akik már voltak döntősök az NAC világ versenyein.
A színvonal mindig nagyon magas, csak nagyon jó formában lévő versenyzőknek érdemes elindulni.
Julcsi három héttel a verseny előtt már remek formában van, csak a finom hangolás maradt hátra.
Az apró tartás hibáit is sikerült kijavítani, a pózolása szinte teljesen hibátlan.

 

 

Még a mozgását kell kicsit finomítani, illetve felgyorsítani a pózolását.

Zsolti második versenyidényére készül.

Tavaly rövid idénye volt, a Bodysport Kupával befejezte a versenyidényt.

Éppen ezért, úgy döntöttünk, felkészül a tavaszi idényre, hiszen ősszel nem lett nagyon kizsigerelve, maradt tartaléka bőven.

Már tavaly is remek fizikumot épített fel, csak nem tudta kellőképpen megmutatni, ezért nem volt annyira sikeres, mint amilyen a fizikuma alapján lehetett volna.

Most azonban több időnk volt, sokat gyakoroljuk a pózolást, ami szerencsére kezd visszaköszönni a képeken is.

2016. március 25., péntek 18:42

A Top de Colmar-on induló magyar csapat

Írta:

A Top de Colmar a tavaszi idény első jelentősebb versenye.
A verseny időpontja 2016.04.02. vagyis két hét van még hátra.
Erős magyar csapat indul a versenyen, véleményem szerint versenyzőink esélyesek a döntős helyezésekre, sőt akár a győzelemre is.
A magyar csapat a következő:
Dudás Ádám NAC abszolút Universum

Major Zsolt 3 x NAC Universum

2016. március 15., kedd 14:17

A Frey Classic-on induló magyar csapat

Írta:
Hat hét van hátra a Frey Classic-ig, ami az NAC által szervezett elit verseny, melyre csak olyan versenyzők nevezhetnek, akik már voltak döntősök az NAC világversenyein.
A mezőny nagyon erős lesz, de mégsem aggódom, mert a magyar csapat is nagyon erős.
Véleményem szerint az is elképzelhető, hogy az első 3 helyen magyar testépítők végeznek.
2016. március 12., szombat 14:20

Bodor Júlia nyolc héttel a Frey Classic előtt

Írta:
Julcsi már volt ezüst érmes az NAC VB-én, utána azonban több évet kihagyott a versenyzésben.
Edzésben maradt, csak nem versenyzett, idén azonban úgy döntött, visszatér.
Genetikailag Julcsi szinte hibátlan, esetében a versenyfelkészülés szerencsére nem túl nehéz, csak élnie kell az adottságaival.

Julcsi 37 éves, 2008 óta aktív személyi edző, jelenleg a GetFit-River Fitness-ben dolgozik.
Saját bevallása szerint az edzés számára nem kényszer, szereti látni, érezni, ahogyan alakul, fejlődik a teste.
2016. március 07., hétfő 23:19

Kohári Richárd nyolc héttel a Frey Classic előtt

Írta:

Ricsi négy hete kezdte el az alapozást, a súlya jelenleg 102 kg, az időszaknak megfelelő formában.
A felkészülése most kezd célegyenesbe fordulni, jövő héttől kezdetét veszi a szigorúan vett verseny felkészülés.
Ricsi szerintem nem túl sokat fog veszíteni a testsúlyából a formába hozás alatt, inkább a súlya megtartása mellett válik majd egyre kidolgozottabbá.

2016. március 07., hétfő 23:17

Bodysport Kupa, részletes versenykiírás

Írta:

Idén ismét fontos változtatások lesznek a Bodysport Kupa programjában.
A követelmények folyamatosan változnak, ezért mi is változtatunk.
A változtatások a következők:
A fitness modell kategória ezentúl a jó alakú, nőies, kevésbé izmos lányok kategóriája lesz.
A sportosabb, nőiesen izmos, de nem szálkás hölgyeknek a sportmodell kategóriában kell versenyezniük.

Ez így lesz a Tehetség Kutató Kupán, és a Kvalifikációs versenyen is.
A női fitness, és a női testépítő kategóriában nem rendezzük meg a kvalifikációs versenyt, az indulók csekély létszáma miatt.
Akik ebben a két kategóriában kvalifikálni szeretnének, azoknak fel kell lépniük a Bodysport Kupán.
A Tehetség Kutató Kupán csak azok nem indulhatnak, akik dobogós helyezést értek el Bodysport Kupán, Superbodyn, Fit Parádén, I.F.B.B. M.B.-on, illetőleg akik döntős helyezést értek el bármilyen nemzetközi szövetség versenyén, 3 éven belül.
A fent említett tiltás idén már a tinédzser testépítő kategóriára is vonatkozik!
Azok a 21 év alatti testépítők, akik már voltak az első 3-ban a fent említett versenyeken, azok a délutáni, kvalifikációs versenyen kell induljanak, a junior testépítő kategóriában!
A Men Physique kategóriák (-175, +175 cm) a délutáni kvalifikációs versenyre kerülnek át, mivel eddig sem vizsgáltuk, ki volt dobogós, és ki nem, így ez igazságos, a legjobbak kvalifikálhatnak az NAC, és a WABBA versenyeire.

Íme, a versennyel kapcsolatos összes információ:
A Bodysport Kupa helyszíne:
Budakalász, Budakalászi Sportcsarnok
Időpontja:
2016. 05. 07.
Nevezési díj 5000 Ft, ami egész napra érvényes!
Belépő: 2500 Ft, egész napra érvényes!

A verseny két részből áll, délelőtt egy Tehetség Kutató verseny, az újoncoknak, délután pedig nyílt, szövetségektől független szabadidős verseny, kvalifikáció az N.A.C. és a W.A.B.B.A. Világbajnokságra.
A verseny szabadidős jellegű, tehát a kvalifikáció lehetőség, és nem kényszer, aki jó eredményt ér el, nem kötelező versenyeznie az említett két szövetségnél.
Íme, a részletes verseny kiírások:

2016. március 07., hétfő 23:09

Major Zsolt két hét alapozás után

Írta:

Zsolti némi gondolkodás után úgy döntött, indul a tavaszi idényben.
A felkészülést 2 hete kezdte, jelenleg 94 kg, az időszakhoz képest jó formában.
Zsolti egyébként sem hajlamos az elhízásra, egész évben viselhető formában van, nagyjából hat hét alatt bármikor képes formába lendülni.

2016. február 22., hétfő 21:44

Felkészülés a tavaszi idényre: Kiss Tibor

Írta:

Kiss Tibi Kormány Misin keresztül került hozzám.
Már a tavalyi NAC VB-én is remek formát hozott, igaz rettenetesen meg is szenvedett érte, nagyon nehezen tudott bemérni.
Végül sikerült, és a több mint 20 fős mezőnyben Tibi az előkelő 8. helyen végzett, élete első nemzetközi versenyén.
Most Tibi szintén atletic kategóriában szeretne versenyezni, most is nagyjából 10 kiló van rajta a kategória határáig, csak éppen a fizikuma sokkal jobb, mint egy évvel ez előtt.

2016. február 20., szombat 21:41

Idén először, Európa Bajnokság az NAC-nál!

Írta:

Idén először Európa Bajnokságot is rendeznek az NAC-nál!
Nem minden kategóriában, csak olyanokban, ami népszerű, vagy nem szerepel a világbajnokság programjában.
Íme, a részletes verseny kiírás: