2018. október 22., hétfő 19:15

Fit Parádé, ahogy én láttam

Írta:

Rövid beszámoló lesz, mert a saját versenyem szervezése már nagyon lefoglal, az idei Fit Parádéról több oldalt is lehetne írni, túlzás nélkül.
Az első napot csak az interneten követtem, ezen a napon lehetett Pro kártyákat nyerni, különböző kategóriákban.
Magyarországon ez eddig elképzelhetetlen volt, az hogy ez megvalósulhatott, az Buranits Ildikó érdeme.
Végre megszűnt az az áldatlan állapot, hogy néhány farizeus döntötte el ki indulhat, és ki nem, az ajtók kinyíltak, és szerencsére akadt egy magyar szervező, aki szinte azonnal élt is a lehetőséggel.
A Pro kártya sok versenyző álma, sokak örömére ez az álom már Magyarországon is elérhető távolságba került.
A második napon személyesen is jelen voltam, és nagyon tetszett, amit láttam.

2018. október 21., vasárnap 17:57

Bodysport Kupa, 2018.10.20. végeredmények

Írta:

Szokásunkhoz híven közöljük a Bodysport Kupa végeredményét.

Köszönjük, hogy ilyen sokan megtiszteltetek bennünket, remélem jövőre is találkozunk!

Vida Zoltán

Bodysport Tehetség Kutató Kupa

2018. október 12., péntek 18:07

Columbu Classic, ahogy én láttam

Írta:

Franco Columbu a sportág egyik atyja, remek testépítő, aki nagyon sokat tett a testépítés népszerűsítéséért.
Mikor meghívtak a versenyre, örömmel igent mondtam, hiszen jól beilleszthető volt a versenyzők felkészülésébe az időpont.
A magas pénzdíjak miatt erős mezőnyre számítottam, ez így is lett.
A fogadtatásunk baráti volt, a hotel kitűnő, a verseny színhelye is rendben volt.
Az olasz emberek vendégszeretőek, nem idegesek, és van bennük valami sajátságos latinos optimizmus, ahogy szemlélik az életet.
A versennyel kapcsolatban azonban muszáj néhány kritikával éljek.
Egy ilyen színvonalú versenyen nem tudtak egy asztalt biztosítani a bíróknak, végig úgy pontoztam, hogy a bírói lapok az ölemben voltak, egy alátéten írogattam, miközben figyeltem, le ne essen az egész dosszié.
A színpadi világítás még a színpad közepén is gyenge volt, a két szélén pedig a nullával volt egyenlő.
Ez a probléma erősen befolyásolta a verseny végeredményét is, ugyanis ez a körülmény a nagyobb tömegű, közepes definícióval rendelkező versenyzőknek kedvezett.
A versenyen nem követték a nemzetközi bírói gyakorlatot, mely szerint, ha 10, vagy annál több versenyző van, akkor a versenyzőket az elődöntőnél 5-ös csoportokban kell előre hívni, és ez után lehet kijelölni azt, kik a döntősök.
Ez ismét egy olyan hiba, ami nagymértékben befolyásolta a verseny végeredményét.
A kategóriákban ezek a hibák nem annyira jöttek ki, hiszen egy kategóriában általában 5-8 versenyző indult, itt nem is volt nagyon komoly baj a pontozással, azonban az abszolút kategóriákban sajnos ez már erősen számított.
Ha ezek a hibák nincsenek, a magyar versenyzők szinte mindent nyertek volna, legalábbis a mutatott forma alapján.
A verseny után több órás sorban állás következett, a nyeremények beváltásánál.


A végül a kategória nyereményeit kifizették, az abszolút díjazást azonban nem, azt majd állítólag utalják.

Nagyvárad alapításának történetét sűrű homály fedi.
Alapítása a dákok és rómaiak idejére, körülbelül Kr.e. 350-től Kr.u. 275-ig terjedő időre esik.
A határ közelében, a Sebes Körös mentén elterülő majdnem 200 ezer lakost számláló település, napjainkban is az osztrák-magyar monarchia építészetét őrzi.
Itt születtek többek között: Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem, id. Knézy Jenő sportriporter, Nagysándor József aradi vértanú tábornok, és rengeteg meghatározó személyisége a magyar történelemnek, művészetnek, irodalomnak, de itt élt egy ideig Ady Endre költő is.
Menetrend szerint ebben az illusztris városban, pontosabban a közelében fekvő festői településen, Félix fürdőn rendezték meg zsinórban a 43-ik Herkules Trófea szövetségektől független nemzetközi testépítő és fitnesz szabadidős versenyt.
A rendezvény mentora, megalapítója és főszervezője a 75 éves Lucus Iosif professzor úr ezúttal is ragaszkodott a német precizitáshoz, ami a verseny menetrendjét, pontos kezdési időpontját illeti és valljuk meg, sokan tanulhatnánk tőle e tekintetben profizmust, akik hasonló kaliberű rendezvényeket hozunk tető alá.


Szervezőtársai Huszti Mihály és Papik József kellő rutinnal zárkóztak fel a professzor úr mögött, és minden jellegű szervezési ügyben mint a verseny előtti protokoll- vagy a verseny után bankett megszervezésében, a szponzorok megszerzésében, de a verseny lebonyolításában is oroszlánrészt vállaltak.

2018. október 10., szerda 21:13

Bodysport Kupa, díjazás

Írta:

Ígéretünkhöz híven közöljük a Bodysport Kupa Tehetség Kutató, és a délutáni Nemzetközi NAC, WABBA, Kvalifikációs verseny díjazását.
A mai helyzetben nem könnyű szponzorokat találni, aki pedig szponzorál, azt bizony meg kell becsülni.
Két külön verseny lesz, délelőtt a tehetségkutató, délután a kvalifikációs verseny, mindkettő szabadidős, szövetségektől független, tehát mindenki számára elérhető.
Tehetség Kutató Kupa díjazása:
Minden induló kap oklevelet, az első hat emlékérmet.
Minden kategóriában, az első három helyezett serleget, helyezési érmet.
Minden kategória győztese kap 10 000 Ft értékű Comet dress vásárlási utalványt.
A junior, az atletic, és a felnőtt testépítő kategória győztese 30 000 Ft értékű táplálék kiegészítő csomagot.
A bikini modell, sportmodell, tinédzser testépítő, és a mens physic kategória győztesei 20 000 Ft értékű táplálék kiegészítő csomagot.
A Tehetség Kutató Kupa tinédzser, junior, és felnőtt testépítő bajnokai megmérkőznek az abszolút bajnoki címért, az abszolút bajnok egyedi serleget, és 50 000 Ft értékű Mine sportruházati utalványt kap.
Kvalifikációs verseny díjazása:
Minden induló kap oklevelet, az első hat emlékérmet.
Minden kategóriában, az első három helyezett serleget, helyezési érmet.
Minden kategória győztese kap 10 000 Ft értékű Comet dress vásárlási utalványt.

2018. október 10., szerda 21:01

Pro Nutrition Grand Prix, ahogy én láttam

Írta:

Minden verseny egy kicsit más, az idei Pro Nutrition Grand Prix is más volt, mint az előző.
Kevesebb versenyző indult, de a színvonalra nem lehetett panasz, és a szervezettség is első osztályú volt.
Minden kategóriában felkészült versenyzőket láttam, és hangulat is kimondottan sportszerű volt, nem voltak sportolókhoz méltatlan megmozdulások, és a közönség is sportszerűen viselkedett.
A fogadtatásunk szívélyes, és baráti volt, többek közt ezért is szeretjük ezt a versenyt.
A bíráskodás néhány hibától eltekint korrektnek mondható, a pár hiba pedig nem volt irányított, és én jól tudom, nincs tökéletes verseny, a szervezők jó szándékához nem fért kétség, ennyi hiba egy ilyen nagy versenyen belefér.
A magyar versenyzők nagyon felkészültek voltak, és jól is szerepeltek.
Mivel nincs hivatalos eredmény listám, így megpróbálom emlékezetből leírni a magyar vonatkozású eredményeket.
Junior kategóriában Nagy Richárd nyerte a -80 kg-os súlycsoportot, majd utána az abszolút junior kategóriát is.


Ricsi remek arányainak köszönhetően, junior világbajnokhoz méltón szerepelt, nyerte az abszolútot, megérdemelten.
Női testépítésben Gyenis Judit, és Sebestyén Ágnes indult.


Judit első, Ági harmadik lett, véleményem szerint a két magyar lánynak kellett volna az első két helyen végeznie, a második helyezett román hölgy láthatóan rosszabb volt Áginál, sajnos a pontozásos sportok ilyenek, ezzel vele kell élni.
Atletic kategóriában 175 cm alatt Szűr Zoltán nyerte a kategóriáját, remek formában versenyzett, megérdemelten nyert.

Bodysport Kupa, verseny kiírás, részletes program
A verseny három részből áll, Tehetség Kutató Kupa, Fitness Modell Anyuka, és NAC, WABBA Kvalifikációs verseny.
Az anyukák a Welness Anyuka, a Fitness Modell Anyuka, és a Pro fitness anyuka kategóriákban versenyezhetnek.
A Pro Fitness Modell Anyuka versenyt az olyan anyukák részére indítunk, akik már versenyeztek, vagy már indultak Fitness Modell Anyuka versenyen, és nyerték a kategóriájukat, vagy abszolútban benne voltak az első 3-ban az első Fitness Modell Anyuka versenyen.
A Fit Modell Anyuka verseny az indulók létszámának függvényében akár 3 kategóriás is lehet, életkor szerint bontva, 35 év alatt, 40 év alatt, és 40 év felett.
A női testépítő kategóriában nem rendezzük meg a kvalifikációs versenyt, az indulók csekély létszáma miatt.
Akik női testépítő kategóriában kvalifikálni szeretnének, azoknak fel kell lépniük a Bodysport Kupán.
Íme, a versennyel kapcsolatos összes információ:
A Bodysport Kupa helyszíne:
Budapest, 13. kerület, Rozsnyai út 4, Láng Csarnok
Időpontja:
2018. 10. 20.
Nevezési díj 8000 Ft, ami egész napra érvényes!
Belépő: 2500 Ft, egész napra érvényes!
A verseny három részből áll, délelőtt egy Tehetség Kutató verseny, az újoncoknak, utána a Fitness Modell Anyuka versenyek, utána pedig a nyílt, szövetségektől független nemzetközi szabadidős verseny, kvalifikáció az N.A.C. és a W.A.B.B.A. Világbajnokságra.
A verseny szabadidős jellegű, tehát a kvalifikáció lehetőség, és nem kényszer, aki jó eredményt ér el, nem kötelező versenyeznie az említett két szövetségnél.
Íme, a részletes verseny kiírások:
Bodysport Tehetség Kutató Kupa
Helyszín: Budapest, 13. kerület, Rozsnyai út 4, Láng Csarnok
Időpont: 2018. 10. 20.
Tehetség Kutató Kupa, részletes verseny kiírás:
Regisztráció: 8-10-ig
Bírói értekezlet: 10-10.30-ig
Verseny kezdete: 11.00!
Verseny lebonyolítása:

2018. augusztus 24., péntek 20:03

Fontos információk a Columbu Classic-ról!

Írta:

Fontos információk a Columbu Classic-ról!

Kérem, mindenki olvassa át figyelmesen!
A nevezéseket úgy továbbítom, ha a versenyző igazolja a repülőjegy foglalását.
További információk folyamatosan!

Vida Zoltán
A verseny (regisztráció, szállás) költségei

€220, -
A versenyre való regisztráció díja kategóriánként. További €20,- minden egyes kategóriára.
Az ár tartalmazza a két éjszaka szállást a 4 csillagos hotelben, reggelivel.

+ €15,-
egyágyas szoba egyedüli használattal

+ €25,-
kétágyas szoba egyedüli használattal

Figyelem!
A reptérről és a reptérre való ingyenes transzfert kizárólag a „Columbu Championship” versennyel szerződésben álló hotelben elszállásolt sportolók és vendégek vehetik igénybe.

€80,-
Vendégek részére a hotel két éjszakára reggelivel.

1-7 sportoló esetén egy, 8-15 sportoló esetén két delegált személy számára ingyenes szállást biztosítunk a hotelben két éjszakára reggelivel, ebéddel és vacsorával október 5-én és 6-án.


A verseny programja

2018. augusztus 23., csütörtök 20:37

Fontos információk az NAC Universumról!

Írta:

Fontos információk az NAC Universumról!
A kategóriák változatlanok, a nevezésnél annyi a változás, hogy aki előre utalja a nevezést, annak 80 eu, aki a helyszínen nevez, annak 100 eu.
Ebben az összegben benne van a péntek, szombati szállás díja, reggelivel.
Utazási információk:
A csapat ezzel a géppel utazik, a jegy ára jelenleg 30 000 ft, poggyász nélkül.
A nevezés leadásának feltéteke a repülőjegy visszaigazolásának igazolása, illetve a világbajnoki címmel nem rendelkező versenyzőknek el kell indulniuk a Bodysport Kupán, aki rendelkezik címmel, annak pedig fel kell lépnie a versenyen!
Oda:
Péntek, nov. 23. 13:15
Budapest Liszt Ferenc - BUD
Terminál 2A
Eurowings - (EW7783)
Turistaosztály
14:55
Hamburg - HAM
Terminál 2
Vissza:
Vasárnap 25 nov. 2018
13:10
Hamburg - HAM
Terminál 2
Eurowings - (EW7782)
Turistaosztály
14:45
Budapest Liszt Ferenc - BUD
Terminál 2A
Vida Zoltán
Minden amit a versenyről tudni kell:

2018 UNIVERSE – INFORMATION – HAMBURG/GERMANY
Tribühne Hamburg/Norderstedt (www.tribuehne.de)
friday november 23th – sunday november 25th 2018

Please forward your team details, judge nominations, official entry form, flight numbers, arrival times etc. until november 14th 2018 to:
International President: Harald Hoyler, Heidhöhn 9, 27476 Cuxhaven/Germany
Phone: 0049-4751-900105 Fax: 0049-4751-900544
e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

2018. augusztus 09., csütörtök 18:49

Fontos információk a Pro Nutrition Grand Prix-ről!

Írta:

Fontos infók a Pro Nutrition Grand Prix-ről!
Kérem, mindenki tanulmányozza figyelmesen, a kiírásban minden benne van.
A szállás nem ingyenes a versenyzők számára, a versenyzőknek az ajánlott hotelben 3 éjszaka (péntek, szombat, vasárnap) 200 euró/fő, és ez 1 helyet jelent egy dupla szobában, a Sun Garden Therme hotelben.
Zárójelben megjegyzem, hogy valószínűleg olcsóbb szállást is lehet találni a környéken, ha ez szempont.
Az utaláshoz szükséges infók:
IBAN: RO92BTRL05204202A74068XX
SWIFT: BTRLRO22CJD
BANCA TRANSILVANIA DEJ
Valamint az utalás igazolását a következő e-mail címre kell küldeni: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., legkésőbb szeptember 2-ig.
Az utalást, és a nevezést mindenkinek egyénileg kell intéznie, senki szállásfoglalását nem áll módomban átutalni.
Az utazás egyénileg történik, szerintem célszerű az azonos klubok versenyzőinek együtt utazni.
A bankett vasárnap lesz, a verseny után ugyanott, ahol múlt évben (Sun Garden Therme - a szállás is itt lesz).
Plusz költséget nem jelent, minden versenyzőt szívesen látnak.
- minden kategória nemzetközi
- nem kötelező egy adott szövetséghez tartozó klubhoz tartozni
- a regisztráció ingyenes 2018.09.2-ig.
- a regisztrációhoz szükséges dokumentumok:
-személyi igazolvány
-orvosi igazolás arról, hogy a sportoló alkalmas, vagy nyilatkozat arról, hogy saját felelősségére versenyez, ez kitölthető a verseny helyszínén!
PRO NUTRITION GRAND PRIX 2018 PROGRAM:


Első nap: 2018.09.21, péntek
17:00 - 20:00 Hivatalos mérlegelés (a szombaton fellépő kategóriák számára)
Második nap: 2018.09.23 szombat
10:00 - Szkander
10:00 – Junior testépítés
– Klasszikus testépítés
– Férfi Physique
– Női Physique
18:00 - 21:00 Hivatalos mérlegelés (a vasárnapon fellépő kategóriák számára)
Harmadik nap: 2018.09.23, vasárnap
10:00 – Fekvenyomás
10:00 – Felnőtt testépítés (férfi testépítés, 23+)
– Bikini Fitness
– Masters testépítés (férfi testépítés, 40+)