Nyomtatás
2017. január 30., hétfő 20:40

Bodysport Kupa hírek: változik a verseny helyszíne

Írta:  vida zoltán
Értékelés:
(0 szavazat)

Változik a Bodysport Kupa helyszíne.

Sajnos a Budakalászi Sportcsarnok bérleti díját több mint kétszeresére emelték, ezeket a többlet költségeket semmiképpen nem tudtuk volna kitermelni, így inkább úgy döntöttünk, másik helyszín után nézünk.

Új a menedzsment, az előzetesen befoglalt időpontot fenntartották, csak épp az árat emelték több mint kétszeresére.

Az időponton nem szeretnénk változtatni, (május 6.) nem akarunk más verseny szervezőket kellemetlen helyzetbe hozni, a mi problémánk miatt.

 

Szerencsére két másik helyszín is van, amiből választhatunk, mind a kettő alkalmasnak látszik.

A héten eldől, melyiket választjuk, ha minden jól megy, még jól is elsülhet a kényszerű helyszínváltás.

Nem könnyű megfelelő helyszínt találni, megfelelő áron.

Valószínű, hogy az új helyszín többlet kötöttséget fog jelenteni, ami azt jelenti, mi is beállunk a sorba, és megtiltjuk a dream tean használatát.

Nem önszántunkból tesszük, de ha a bérbeadónak ez a feltétele, akkor nekünk sajnos igazodnunk kell az elvárásaihoz.

A héten ez is kiderül, amint megvan a helyszín, azonnal közlöm, és a verseny kiírást is nagyon rövid időn belül közzéteszem.

Minden versenyzőnek sikeres felkészülést kívánunk!

Vida Zoltán

Megjelent: 3721 alkalommal