2017. február 21., kedd 20:14

Győri lányok a Vida Fitness-ben

Írta:  Lakatos Mihály
Értékelés:
(0 szavazat)

A napokban a Cutler Győr valamint a Cutler Móvár és a Botond égisze alatt versenyző fitness hölgyek új generációja látogatott el a Vida Fitness-be egy forma csekkolásra, amelyet egy szakmai megbeszélés követett.

Vida Zoli, a tőle megszokott őszinteségével fejtette ki szakmai véleményét minden versenyző lányról, hogy kinek melyik kategóriában lenne helye a Bodysport kupán.

Arra is kitért, hogy azok a versenyzők akik tovább tudnak lépni, akár a NAC vb-n is részt vehetnek amelyet a spanyolországi Castellonban rendeznek meg május 26-28-ka között.

Sőt, ezen túlmenően három olyan potenciális képességekkel rendelkező versenyzőnket is megszólított, akik a hagyományos Frey Classicra is kiutazhatnak Koblenzbe, április 22-én. Lukács Éva –Vida Zoli véleménye szerint- már most irigylésre méltó formával rendelkezik, a nyolc hét múlva megrendezésre kerülő versenyen akár győzelmi esélyekkel is indulhatna, amennyiben a formaidőzítés a tervek szerint alakul.

 

Évi versenyen való részvételét bonyolítja, hogy épp azon a hétvégén utaznak ki a Kanári Szigetekre megünnepelni 18-ik születésnapját!!! /na jó, egy pár évvel többet!/.

Óriási dilemmában vannak párjával Freimann Sándorral, hogy mitévők legyenek?

Elbukni egy már lefoglalt és kifizettet nem olcsó kirándulást, vagy lemondani egy komoly nemzetközi versenyről, amely elég komoly lehetőségekkel kecsegtet?

Mindenki izgul, mi lesz a pár döntése?

Bárhogyan döntsenek, tiszteletben tartjuk és elfogadjuk azt.

Bolla Adrienn is bizonyítási lehetőséget kapott a Frey Classicra, amennyiben összejön a formaidőzítése április 22-ig.

Addig meg kell szabadulnia 6-7 kg feleslegtől, amit edzőjeként garantálok.

Ismerve Adri következetes és lelkiismeretes hozzáállását, na meg genetikai adottságait borítékolható, hogy irigylésre méltó fazonnal lép majd színpadra Koblenzben.

Polacsek Georgina bár még nagyon fiatal, de ő is megmutathatja oroszlánkörmeit az említett versenyen, amennyiben neki is sikerül a formába hozás a verseny napjára.

Bájos arcvonásai minden bizonnyal magával ragadják a publikumot, és reményeim szerint a szigorú döntnököket is /ideértve Vida Zolit is aki a csapatvezetői szerepkör mellett bírói státuszban is jelen lesz a Frey Classic-on/. Ginának is nagyjából 6-7 kg feleslegtől kell megszabadulnia április 22-ig.

A Bodysport kupára készülnek még: Hábereiter Aliz, Leidenbach Éva és az elnyűhetetlen Pápai Brutália” Renáta.

Aliz, a pókerarcú atom csaj már most tagolt izomzattal rendelkezik, ezért a ch-t nála még nem csökkentettük, nehogy az izomtömege rovására menjen, sőt jó lenne még egy kevés masszát összehozni.

Egyelőre a modell kategóriát céloztuk meg, de karakterét tekintve inkább a figure lányok között lesz majd a helye –reméljük pár éven belül-.

Mindössze 20 éves, tehát bőven lesz ideje beérni a neki legmegfelelőbb kategóriába.

Leidenbach Éva már most a figure kategória képviselője, de mivel a kötelező pózoktól retteg, amelyek az említett kategória elengedhetetlen elemei, ezért Vida Zoli azt javasolta neki, hogy úgy alakuljon át a sport modell kategóriába, hogy izomtömegéből leadjon, de túlzottan száraz nem lehet, mert ez esetben lepontozásra kerül.

Ezt összehozni külön szakmai művészetet igényel.

Az ő esetében úgymond rombolni kell az izomzatán, de reméljük sikerül majd úgy átalakulnia, hogy megfeleljen a kívánt kategória elvárásainak.

„Brutáliát” nem kell külön bemutatni, ő már bizonyított nemzeti-és nemzetközi szinten egyaránt az elmúlt évek során.

Ha valaki, akkor ő tud szenvedni a rideg vasak könyörtelen nyomása alatt, és a konyhában sem garázdálkodik, ha versenyfelkészülésről van szó.

Többször jár edzésre, mint kellene, mert ott érzi magát igazán elemében.

Ha létezik az igazolatlan hiányzás fogalma –márpedig létezik!- akkor „Brutália” igazolatlan „jelenlétek” tömkelegét halmozza fel.

Az őszi idényre már elkezdték az alapozást: Baranyai Adrienn és Szémann Boglárka.

Adri rengeteget alakult amióta együtt dolgozunk, de még mindig van javítani való, ezért úgy döntöttünk, hogy majd az őszi szezont célozzuk meg.

Kellemes arcvonásai, tiszteletet parancsoló kiállása lehetnek majd fő erényei a versenyeken.

Bogi a csapat legifjabb tagja a maga mindössze 18 évével.

Jó alkati adottságokat örökölt szüleitől, eredményes jövő várhat rá amennyiben nem adja fel. Ezenfelül a sors megáldotta egy olyan apával is aki teljes mellszélességgel támogatja versenyzési terveit, sőt biztatja, hogy a lovagláson kívül próbálja ki magát a fitness sportban is.

Palecián Judit és jómagam ezúttal kísérő szerepben voltunk jelen. Judit segít a lányoknak elsajátítani a pózbeállásokat, de reméljük, hogy a 11 vb címe mellé, a jövőben bezsákol még egyet-kettőt!

Mindent összevetve sikeres látogatás volt, hasznos szakmai és baráti tanáccsal távoztunk a Vida Fitnessből, ahova a jövőben is örömmel tesszük tiszteletünket, amennyiben erre meghívást kapunk, és jelenlétünk nem lesz zavaró tényező.

 

    „múmia”

Megjelent: 5507 alkalommal

Verseny Videók

Sport Modell +165cm - Bodysport Kupa 2016. május 07. - Tehetségkutató

Junior (24 év alatt) Testépítés - Bodysport Kupa 2016. május 07. - Tehetségkutató

Fitness Modell +165cm - Bodysport Kupa 2016. május 07. - Tehetségkutató

Férfi junior testépítés

Fitness Modell -169cm - Bodysport Kupa 2014. október 11. - Kvalifikációs Verseny

Testépítés -179cm - Bodysport Kupa 2014. október 11. - Kvalifikációs Verseny

Kövess Minket!

Bodysport Bodysport Bodysport Bodysport Bodysport Bodysport