2017. október 30., hétfő 20:43

Bodysport Kupa, ahogy én láttam, képek a versenyről

Írta:  vida zoltán
Értékelés:
(0 szavazat)

Bodysport Kupa, ahogy én láttam, képek a versenyről

Galériánkban 2600 kép található a versenyről.

A képeket lásd itt:

Bodysport Kupa 2017.10.28.

Minden verseny egy kicsit más, a mostani Bodysport Kupa is más volt, mint a tavaszi.

Kevesebben indultak a Tehetség Kutató Kupán, viszont többen a délutáni kvalifikációs versenyen.

Kevesebb modell indult, viszont több testépítő.

A színvonal egyértelműen nagyon erős volt, több olyan kategória volt, ahol az első hat versenyző akár egy vb. döntőben is összecsaphatott volna, gond nélkül.

 

A Tehetség Kutató Kupán is nagyon jól felkészült versenyzőket láttam, több közülük a délutáni verseny dobogós helyezéseibe is beletudott szólni.

Feltűnő volt az is, hogy az első hat helyezett között gyakran egy pontok döntöttek, vagyis a harmadik és a hatodik közt összesen volt 2 pont különbség.

Ez jó a közönségnek, jót tesz a versenynek, talán a versenyzőknek kevésbé jó, hiszen hajszállal kikapni sokkal rosszabb, mint egyértelműen, nagy különbséggel.

Egy azonban bizonyos, a bírók senkit nem akartak sem felemelni, sem lenyomni, igyekeztek korrekt módon tenni a dolgukat.

Persze nem azt állítom, egyáltalán nem volt hiba, ilyen erős mezőnyben, ennyi versenyzőnél, ennyi kategóriánál gondolom volt, de a szándékosság teljesen kizárható.

Néhány délutáni kategória különösen erős volt, a junior, a masters 40-49, az atletic kategóriák, a fitness figure 40 év felett, és a testépítés -179 cm brutálisan erős volt.

Több versenyző jelezte indulási szándékát az NAC és a WABBA Universumon, úgy vélem, jó eséllyel fognak harcba szállni a legjobb helyezésekért.

A fitness modell anyuka kategóriákban kicsit kevesebben indultak, mint vártam, de a színvonal szerintem itt is emelkedett.

Összességében szerintem jól sikerült verseny volt, magas színvonallal, sok versenyzővel, összeszokott szervező gárdával, szerencsére nem volt semmi fennakadás, minden gördülékenyen ment.

Persze most is van pár dolog, amit legközelebb másként csinálnék, a tanulságot levonjuk, a hibákat igyekszünk javítani, hogy tavasszal még jobb versenyt szervezzünk.

A közönség végig sportszerűen szurkolt, nem voltak illetlen bekiabálások, amit köszönök.

Köszönjük a versenyzők, és a szponzoraink bizalmát, remélem tavasszal folytatjuk.

Vida Zoltán

Megjelent: 339 alkalommal Utoljára frissítve: 2017. október 30., hétfő 20:56

Verseny Videók

Sport Modell +165cm - Bodysport Kupa 2016. május 07. - Tehetségkutató

Junior (24 év alatt) Testépítés - Bodysport Kupa 2016. május 07. - Tehetségkutató

Fitness Modell +165cm - Bodysport Kupa 2016. május 07. - Tehetségkutató

Férfi junior testépítés

Fitness Modell -169cm - Bodysport Kupa 2014. október 11. - Kvalifikációs Verseny

Testépítés -179cm - Bodysport Kupa 2014. október 11. - Kvalifikációs Verseny

Kövess Minket!

Bodysport Bodysport Bodysport Bodysport Bodysport Bodysport