Ildi tavaly már remekül szerepelt a hazai versenyeken, éppen ezért úgy döntött, idén tovább lép.

Rögtön egy elit nemzetközi versennyel, a Frey Classic-al kezd, ahol az indulás feltétele döntős helyezés elérése az NAC nemzetközi versenyein.

Ildi remek formában van, már most jobb, mint tavaly a versenyeken.

És még csak most kezdi a vízhajtást, ami szerintem még sokat fog javítani a fizikumán.

Ildi arányai jók, a pózolása kezd magabiztos lenni, még picit száradnia kell, illetve gyorsítani kell a pózolását, és meg kell tanulnia kicsit jobban előadnia magát, bár elmondása szerint éles helyzetben neki ez jobban megy, mint a gyakorlásnál.

Ildivel egy éve dolgozom együtt, ez idő alatt úgy vélem, minden tekintetben sokat fejlődött.

Zsuzsi nagyjából két éve edz nálunk, illetve több mint egy éve a Vida Fitneszben dolgozik, mint edző.

A versenyzéssel a tavalyi idényben ismerkedett meg, rögtön sikeres idényt zárt, minden versenyén dobogós helyezést ért el, ahol indult.

Idén azonban tovább szeretne lépni, magasabbra tette a lécet, úgy döntött, nemzetközi szinten is kipróbálja magát.

Két hét múlva, egy elit versenyen a Frey Classic-on kezd, majd a Bodysport Kupa, az IBFF EB, és az NAC VB következik.

Csupa erős verseny, ahol nem lehet taktikázni, mindenhol maximumot kell nyújtani, mert kiegyensúlyozott mezőny várható.

2017. április 02., vasárnap 19:32

Fontos információk a Bodysport Kupáról!

Fontos információk a Bodysport Kupáról!

Első sorban egy új szponzori kezdeményezést szeretnék közölni, ami úgy vélem, nagyon jó kezdeményezés, nagyon pozitív a sportág népszerűsítése szempontjából.

A Superior cég a Bodysport Tehetség Kutató Kupa abszolút testépítő bajnokát egy éven keresztül támogatja termékeivel, havi 20 000 Ft értékben.

A 21 év alatti, a 24 év alatti, és a 24 év feletti testépítő kategóriák győztesei megmérkőznek az abszolút bajnoki címért, és a győztest a Superior cég egy éven keresztül támogatja, a fent leírt mértékben.

A Pro Nutrition cég a Bodysport Kupa nemzetközi szabadidős verseny, NAC, WABBA VB kvalifikációs verseny egy kategória győztesét fogja támogatni, havi 30 000 Ft értékben, egy éven keresztül.

Hogy ez melyik győztes lesz, azt a cég képviselői fogják kiválasztani.

2017. március 19., vasárnap 20:43

Minden információ az NAC VB-ről

Az NAC VB helyszíne Spanyolország, Castellon.

Az indulás feltétele, hogy a versenyzőnek kvalifikálni kell a Bodysport Kupán.

A kvalifikáció alól mentesülnek az Universumot, illetve világbajnoki címmel rendelkező versenyzők.

Azonban nekik is fel kell lépniük a Bodysport Kupán, kivéve, ha a fent felsorolt versenyeken abszolút bajnoki címmel rendelkeznek.

Más szövetségek címei is pont ilyen elbírálásban részesülnek, mert a versenyzőkért vagyunk.

2017. március 15., szerda 21:30

Fekete Ferenc emlékére

Fekete Ferenc a magyar testépítő sport egyik meghatározó egyénisége volt, óriási érdemei voltak a testépítés népszerűsítése, és elfogadtatása terén.

Mikor a testépítést még csak a karikaturisták „ NÉPSZERŰSÍTETTÉK” a régi pártállami időkben, mint valami kapitalista, magamutogató mételyt, ő már akkor is újságot szerkesztett, és adott ki, Sportolj velünk néven.

Remek szervező volt, hosszú éveken keresztül ő szervezte a testépítő magyar bajnokságokat, a Lőrinci Sportcsarnokban.

Újságjának köszönhetően a versenyek győztesei, ismert és elismert alakjai lettek a sportágnak.

A bajnokok legtöbbje az ő klubjában versenyzett, bár igen nagy részük nem edzett a Szpartakuszban, ami Feri bácsi klubja volt, a Bartók Béla téren.

Klubját éveken keresztül sikeresen vezette, következetesen, vasfegyelmet tartott.

2017. március 12., vasárnap 20:06

Fontos információk a Bodysport Kupáról!

Idén ismét lesz lehetőség előregisztrálni a Bodysport Kupára, minden szerdán, a Vida Fitneszben, 17-18 óráig.

Március 15.-én, szerdán 14-15 óráig szintén lehetséges az elő regisztráció.

A Vida Fitnesz címe: Budapest, 1119 Fehérvári út 87. 3. emelet.

Az elő regisztráció csak azokban a kategóriákban lehetséges, ahol nem kell súlyt hozni, azokban a kategóriákban, ahol mérlegelni kell, csak a verseny reggelén lehet regisztrálni.

A Fitness Modell Anyuka kategóriákban az elő regisztráció feltétele a gyermekek születését igazoló irat, és az életkort igazoló személyi igazolvány.

A tinédzser, a junior, és a masters kategóriákban szintén szükséges a személyi igazolvány.

A Frey Classic-ra eddig a következő versenyzők neveztek.

Testépítés:

Ildikóval bő féléve dolgozunk együtt.

Könnyű vele dolgozni, mindent fél szavakból értjük egymást.

Ildi folyamatosan tartotta a formát, nem szedett fel 15 kilókat az idény után, mit egyesek, így nem lesz nehéz dolga a formába hozással.

Jelenleg 80%-os formában van, első versenye a Frey Classic lesz.

Ez egy nagyon nehéz verseny, vb és Universum döntősökkel, tehát itt úgy érdemes elindulni, ha legalább 95 %-os a forma.

Szerintem erről az alapról ennyi idő alatt ezt simán meg lehet csinálni, ha megvan az elszántság hozzá.

Szilágyi Ildikó a párján keresztül került hozzám, aki szintén testépítő volt, még Vékony Zolival edzett, a testépítés aranykorában.

Ildikó alkatilag ígéretes, több éve edz, így ismeri a saját testét.

Közösen a párjával megbeszéltük az edzéstervét, átvettük a gyakorlatokat, és Ildikó elkezdte a munkát.

Az edzéstervet később kicsit még a saját testére szabta, ami nem baj, sőt inkább előny, hiszen több év edzés után saját magát ő ismeri legjobban.

Kiss Zsuzsanna egy fiatal kori barátom párja, rajta keresztül került a Vida Fitneszbe.

Előbb edzőként, majd versenyzőként is a Vida Fitnesz csapatát erősíti.

Zsuzsi tavaly kezdett versenyezni, sikerült nyernie sportmodell kategóriában a Bodysport Tehetség Kutató Kupán, majd második helyezést ért el a kvalifikációs versenyen.

Idén már nemzetközi versenyeken is indul, első versenye némi rábeszélésemre a Frey Classic lesz.

Zsuzsi 2 hete kezdte a felkészülést, remek formában van az időszakhoz képest, szerintem április végére közel lehet a csúcsformához.

1. oldal / 8

Verseny Videók

Sport Modell +165cm - Bodysport Kupa 2016. május 07. - Tehetségkutató

Junior (24 év alatt) Testépítés - Bodysport Kupa 2016. május 07. - Tehetségkutató

Fitness Modell +165cm - Bodysport Kupa 2016. május 07. - Tehetségkutató

Férfi junior testépítés

Fitness Modell -169cm - Bodysport Kupa 2014. október 11. - Kvalifikációs Verseny

Testépítés -179cm - Bodysport Kupa 2014. október 11. - Kvalifikációs Verseny

Kövess Minket!

Bodysport Bodysport Bodysport Bodysport Bodysport Bodysport