Ildi tavaly már remekül szerepelt a hazai versenyeken, éppen ezért úgy döntött, idén tovább lép.

Rögtön egy elit nemzetközi versennyel, a Frey Classic-al kezd, ahol az indulás feltétele döntős helyezés elérése az NAC nemzetközi versenyein.

Ildi remek formában van, már most jobb, mint tavaly a versenyeken.

És még csak most kezdi a vízhajtást, ami szerintem még sokat fog javítani a fizikumán.

Ildi arányai jók, a pózolása kezd magabiztos lenni, még picit száradnia kell, illetve gyorsítani kell a pózolását, és meg kell tanulnia kicsit jobban előadnia magát, bár elmondása szerint éles helyzetben neki ez jobban megy, mint a gyakorlásnál.

Ildivel egy éve dolgozom együtt, ez idő alatt úgy vélem, minden tekintetben sokat fejlődött.

Zsuzsi nagyjából két éve edz nálunk, illetve több mint egy éve a Vida Fitneszben dolgozik, mint edző.

A versenyzéssel a tavalyi idényben ismerkedett meg, rögtön sikeres idényt zárt, minden versenyén dobogós helyezést ért el, ahol indult.

Idén azonban tovább szeretne lépni, magasabbra tette a lécet, úgy döntött, nemzetközi szinten is kipróbálja magát.

Két hét múlva, egy elit versenyen a Frey Classic-on kezd, majd a Bodysport Kupa, az IBFF EB, és az NAC VB következik.

Csupa erős verseny, ahol nem lehet taktikázni, mindenhol maximumot kell nyújtani, mert kiegyensúlyozott mezőny várható.

Ricsinek nem a legjobban kezdődött ez a felkészülés.

Előbb infulenzás volt, majd begyulladt a bölcsességfoga, a kettő együtt két hét kihagyás, és mínusz tíz kiló, rögtön a felkészülés kezdetén.

Akkor nagyon el volt keseredve, valahol joggal, hiszen az alapozás végén 105 kg volt, jó formában.

Azonban nem adta fel, hétről hétre javult, és úgy tűnik, kezdi utolérni magát.

Mindig mondom, nincs ideális felkészülés, jobb hogy ezek a problémák a felkészülés elején jelentkeztek, mint mondjuk a verseny előtt két héttel.

Zsombor tavaly már bizonyította, helye van a hazai mens phisic elitben.

Idén ugyan ezt szeretné tenni nemzetközi szinten is, a tervek szerint.

Két verseny van a célkeresztben, a hazai IBFF EB, és az NAC VB.

Két komoly verseny, a cél mind a két versenyen dobogós helyezés megszerzése.

Zsombor arányaiban, méreteiben feltétlenül javult a tavalyi idény elejéhez képest, így nagy valószínűséggel a versenyforma is sokkal jobb lesz, mint tavaly.

Zsoltinak 9 hete van a Bodysport Kupáig, következetesen készül, hétről hétre javul.

Tíz nap alatt nagyjából bő egy kilót fogyott, de ennek ellenére nagyobbnak tűnik, mint tíz nappal ez előtt.

Zsolti most 93 kg, az időszakhoz képest kimondottan jó formában.

Lassan a pózolása is javul, mire kell, rendben lesz.

Zsolti szerintem idén nemzetközi szinten is eredményes lehet, ha végig csinálja a felkészülést.

Attilát nagyon motiváltnak látom a mostani idényben, rég volt ilyen lelkes a felkészüléssel kapcsolatban.

Ez szerencsére látszik a formáján, már most nagyon száraz, pedig folyamatosan emeljük a szénhidrát bevitelét.

Nem szeretném, ha túl korán elfogyna, ha már ilyen szépen összeszedte magát.

Föci jelenleg 101 kg, még soha nem volt ilyen formában, ilyen magas testsúly mellett.

Élőben pedig még sokkal jobb, mint a képeken, a pózolásában ugyanis van néhány tartás hiba, amit szeretnénk a verseny idény kezdetére korrigálni, és akkor egészen másként fog mutatni.

Sok gyakorlásra, és fegyelemre lesz szükség, régi beidegződésekről van szó, nem lesz könnyű őket kiradírozni.

Ildikóval bő féléve dolgozunk együtt.

Könnyű vele dolgozni, mindent fél szavakból értjük egymást.

Ildi folyamatosan tartotta a formát, nem szedett fel 15 kilókat az idény után, mit egyesek, így nem lesz nehéz dolga a formába hozással.

Jelenleg 80%-os formában van, első versenye a Frey Classic lesz.

Ez egy nagyon nehéz verseny, vb és Universum döntősökkel, tehát itt úgy érdemes elindulni, ha legalább 95 %-os a forma.

Szerintem erről az alapról ennyi idő alatt ezt simán meg lehet csinálni, ha megvan az elszántság hozzá.

Szilágyi Ildikó a párján keresztül került hozzám, aki szintén testépítő volt, még Vékony Zolival edzett, a testépítés aranykorában.

Ildikó alkatilag ígéretes, több éve edz, így ismeri a saját testét.

Közösen a párjával megbeszéltük az edzéstervét, átvettük a gyakorlatokat, és Ildikó elkezdte a munkát.

Az edzéstervet később kicsit még a saját testére szabta, ami nem baj, sőt inkább előny, hiszen több év edzés után saját magát ő ismeri legjobban.

Kiss Zsuzsanna egy fiatal kori barátom párja, rajta keresztül került a Vida Fitneszbe.

Előbb edzőként, majd versenyzőként is a Vida Fitnesz csapatát erősíti.

Zsuzsi tavaly kezdett versenyezni, sikerült nyernie sportmodell kategóriában a Bodysport Tehetség Kutató Kupán, majd második helyezést ért el a kvalifikációs versenyen.

Idén már nemzetközi versenyeken is indul, első versenye némi rábeszélésemre a Frey Classic lesz.

Zsuzsi 2 hete kezdte a felkészülést, remek formában van az időszakhoz képest, szerintem április végére közel lehet a csúcsformához.

Ricsi remek formát hozott össze az alapozás alatt, a testsúlya még soha nem volt olyan magas, mint az alapozás végén, 106 kg.

A verseny felkészülése azonban nem indult jól, előbb infulenzás lett, majd begyulladt a bölcsesség foga, 2 hétig nem tudott edzeni, 10 kg-ot fogyott.

Eléggé el volt keseredve, nagyon sok munka ment kárba, de nem lehet mit tenni, ez így alakult.

Két hete azonban már egészséges, nagyon motivált, keményen edz, és a testsúlya ha nem is sokkal, de újra 100 kg felett van.

Mindig mondom, nincs teljesen ideális felkészülés, 14-16 hét alatt minden nap tökéletes legyen, ez nem reális.

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy mind ez a felkészülés legelején, és nem a verseny előtt következett be.

1. oldal / 2

Verseny Videók

Sport Modell +165cm - Bodysport Kupa 2016. május 07. - Tehetségkutató

Junior (24 év alatt) Testépítés - Bodysport Kupa 2016. május 07. - Tehetségkutató

Fitness Modell +165cm - Bodysport Kupa 2016. május 07. - Tehetségkutató

Férfi junior testépítés

Fitness Modell -169cm - Bodysport Kupa 2014. október 11. - Kvalifikációs Verseny

Testépítés -179cm - Bodysport Kupa 2014. október 11. - Kvalifikációs Verseny

Kövess Minket!

Bodysport Bodysport Bodysport Bodysport Bodysport Bodysport