Vida Zoli

Vida Zoli

Norbi rengeteget változott mióta idekerült.
Fister Andris hozta őt a Vida Fitness-be, azzal a céllal, segítsek neki felkészülni az őszi idényre.
Nagyjából nyolc hete készülünk együtt, Norbi nagyon motivált, pontosan betartja az utasításokat, és ez szerencsére meg is látszik a fizikumán.
vasárnap, 27 szeptember 2015 19:51

Felkészülés az őszi idényre: Fister András

András rengeteget fejlődött ebben az évben, a hozzá állása a versenyzéshez mindig maximális volt, de idén végre kezd következetesen gondolkodni.
Nem akarta halálra enni magát a vastagításnál, nem törekedett hatalmas testsúly elérésére, inkább a mutatott formára koncentrált.
Ez nagyon sokat jelentett, nem 20 kiló felesleggel kezdte a formába hozást, mint 2 évvel ez előtt.
vasárnap, 27 szeptember 2015 14:54

A Bodysport Kupa díjazása

 Ígéretünkhöz híven közöljük a Bodysport Kupa Tehetség Kutató, és a délutáni Bodysport Kupa Nemzetközi Nyílt Szabadidős verseny díjazását.
A mai helyzetben nem könnyű szponzorokat találni, aki pedig szponzorál, azt bizony meg kell becsülni.
Két külön verseny lesz, délelőtt a tehetségkutató, délután a kvalifikációs verseny, mindkettő szabadidős, szövetségektől független, tehát mindenki számára elérhető.
Díjazás:
csütörtök, 24 szeptember 2015 21:42

Felkészülés az őszi idényre: Horváth Botond

Botond egy hónappal ez előtt keresett meg, segítsek neki felkészülni az őszi idényre.

Mivel egy nagyon régi barátom ajánlotta, így úgy döntöttem, segítek neki felkészülni.

Az idő nagyon rövid, nem volt alapozási időszak, már csak arra volt lehetőség, hogy a kidolgozást és a pózolást javítsuk, az aránybeli hiányosságok javítására már nem volt lehetőség.

Zsolti nagyjából három éve edz a Vida Fitness-ben.
Több mint egy éve nálunk is dolgozik, így nem volt gond figyelemmel kísérni az edzéseit, és a fejlődését.
Mikor rászánta magát arra, hogy felkészül az őszi idényre, felajánlottam neki, hogy edzek vele a versenyek végéig.
hétfő, 21 szeptember 2015 10:19

Felkészülés az őszi idényre: Gönye Ádám

Ádám nagyjából 3 hónapja keresett meg, segítsek neki felkészülni az őszi idényre.
Élete első idényére készül, így a Bodysport Tehetség Kutató Kupán újonc testépítésben, a Superbodyn újonc kategóriában indul.
Első versenye október 3.-án lesz, Nagyváradon, ahol a Hercules Kupán a 90 kg-os kategóriában indul.
vasárnap, 20 szeptember 2015 19:36

Mr Olympia, végeredmények

A hétvégén rendezték a világ legrangosabb testépítő versenyét, a Mr Olympiát.
A profi testépítők legjobbjai szálnak harcba ezért a címért, ezen a versenyen már részt venni is nagy dicsőség.
A színvonal is egészen elképesztő, a versenyzők fizikuma szinte tökéletes, a bíróknak nagyon nehéz dolguk van a végső sorrend kialakításánál.
Végeredmények:
péntek, 18 szeptember 2015 11:06

Fontos információk a Herkules Trófeáról

Idén 40. alkalommal rendezik meg a Nagyváradon Herkules Trófeát, ami egy nemzetközi szabadidős verseny.
A verseny hangulata mindig remek, igazi feltöltődés a versenyzőknek, ahogy fogadják, és kezelik őket.
Aki teheti, ne hagyja ki.
A kategóriák a következők:
Ma a Vida Fitness vendége volt Lakatos Mihály, és Palecian Judit.
Mind a ketten világbajnokok, és edzők is egyben, rengeteget tettek ezért a sportért, sok sportoló köszönheti nekik a karrierjét.
Együtt élnek és dolgoznak, évek óta.
kedd, 15 szeptember 2015 11:55

Fontos információk a WABBA Universumról!

A WABBA és az NAC szövetségek együtt működése Magyarországon példásnak mondható.
Minden szakmai kérdésben egyeztetünk, és közös kvalifikációs versenyt rendezünk, ami egyre sikeresebb évek óta.
Idén október 10.-én, Budakalászon lesz a Bodysport Kupa, a két szövetség közös kvalifikációs versenye.
A WABBA Universummal kapcsolatos, fontos információk, Huszár Ernőtől:

Verseny Videók

Sport Modell +165cm - Bodysport Kupa 2016. május 07. - Tehetségkutató

Junior (24 év alatt) Testépítés - Bodysport Kupa 2016. május 07. - Tehetségkutató

Fitness Modell +165cm - Bodysport Kupa 2016. május 07. - Tehetségkutató

Férfi junior testépítés

Fitness Modell -169cm - Bodysport Kupa 2014. október 11. - Kvalifikációs Verseny

Testépítés -179cm - Bodysport Kupa 2014. október 11. - Kvalifikációs Verseny

Kövess Minket!

Bodysport Bodysport Bodysport Bodysport Bodysport Bodysport