

Hogy mit vár az őszi idénytől? Nem latolgat, precízebben nem magával a pontos helyezéssel van elfoglalva, elsődleges célja egy tisztességes helytállás.
Ha kitűzött célját eléri, akkor már csalódás nem érhet bennünket.
Vida Zolit idézve"ha Árpi elkapja a fonalat, komoly veszélyt jelenthet ellenfeleinek".
A próféta szóljon Zoliból!


Judit nemrég jött meg Romániából, a felnőtt Bodyfitness nemzeti bajnokságról, ahol ezüstérmes helyezést ért el.
Valljuk meg, a román bajnokság színvonalában nem vetekszik egy magyar W.A.B.B.A. vagy N.A.C. válogató versennyel, de ez a tény mit sem von le Judit érdemeiből.
A versenyt követően a "sport erköcs felszentelt apostolai", szokásukhoz híven közel két órán keresztül tartották "fogva", míg végül sikerült elegendő mennyiségű vizeletet produkálnia melyből a dopping labor kiszűri Judit bűnösségét, vagy ártatlanságát.
No nem is az a kérdés, hogy abszolút tisztán versenyzett hanem, hogy a sportmorál eme szent prókátorai szétzilálják a sportot mit sem törődve annak súlyos következményeivel.


Csoda, hogy fokozatosan felőrli önmagát az I.F.B.B.?
Judit is ott lesz Nagyváradon a Herkules Kupán, de a Bodysport Kupa testépítő kategória hiánya kissé gondolkodóba ejtette, hogy hol induljon.
A temesvári, valamint a lugosi verseny is szerepel Judit repertoárjában, utána majd meglátjuk hogyan tovább?
Tömegén javított az elmúlt idényhez képest, de a lába még mindig messze van a nagy kaliberű magyar versenyző lányokéhoz képest.
Árpihoz hasonlóan a becsületes helytállás elsődleges célja, a kétszeres profi ökölvívó világbajnoknak is.
"múmia"