
A két első, négy második, egy harmadik, két negyedik helyezéssel értékelték, mint a bevezetőmben írtam, két legmagasabb, két legalacsonyabb kiesik, így összesen tizenegy pontot ért el.
Az első helyezett három első, három második, és három harmadik helyet kapott. Vagyis összesen tíz pontot ért el, végül egy ponttal előzte meg Andit!
Nagy Orsi eredetileg csak párosban akart indulni, Danival. Mivel ez csak úgy volt lehetséges, ha indul egyéniben is, ezért elindult, testépítésben, ami eredetileg nem az Ő kategóriája, de arányainak köszönhetően így is az élmezőnyben végzett.

Orsi mérlege két második, négy harmadik, és három negyedik hely. Három pont hiányzott a dobogóhoz.
Rákossiné Zsuzsi nagyon izmos, jó felépítésű versenyző, előrébb végezhetett volna, ha a pózolása kicsit csiszoltabb. Zsuzsa így is hetedik lett, egy hatodik, három hetedik, egy nyolcadik, négy kilencedik helyezéssel.

Első nemzetközi versenyén, tizenhét fős jól felkészült mezőnyben úgy érzem, ez jó eredmény.
Ha sikerül csiszolni a pózolásán, sokkal többre lehet képes.
Minden hölgynek gratulálok!
Vida Zoltán