

Legalábbis a felkészülési képek alapján így látom.
A Bodysport Kupa előkészületi verseny számára, rá egy hétre egy rangos N.A.C. által szervezett nemzetközi versenyen indul, és utána már csak az Unversumra koncentrál.


Nyilván ide időzíti a csúcsformát, nyerni szeretne, és a Pro kategóriában is cél az első hatba kerülés.
A Bodysport Kupán is erős ellenfelei lesznek, hiszen Füzesi Tibi is vele egy kategóriában indul, szerintem emlékezetes nagy csatát fognak vívni, és ne feledkezzünk meg a többi versenyzőről sem.


Szerencsére az Universumon már nem egymás ellen versenyeznek, mindketten esélyesek a jó helyezésre.
A magyar csapat nagyon erős lesz az Universumon, szerintem nagy valószínűséggel megint nyeri a csapatversenyt.
Remélem, így lesz, és olyan összetartó lesz a csapat mint a spanyol világbajnokságon, hiszen egész más érzés egy összetartó csapatban versenyezni.
Vida Zoltán