2015. december 01., kedd 13:17

NAC Universum 2015, ahogy én láttam

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Az NAC Universum az egyik legnagyobb amatőr testépítő és fitness verseny Európában.
A versenyre 286 felnőtt versenyző regisztrált, ami nagyon komoly létszám.
Maga a verseny, a helyszín, a rendezés, a hotel teljesen rendben volt, minden németes precizitással zajlott, nem volt fennakadás.
A magyar versenyzők eredményei ismertek, ezt majd a következő cikkben részletezném.
Ami megfigyelhető volt, szinte az összes kategóriában, hogy rendkívül kiegyenlített volt a mezőny, minden kategóriában volt legalább 6-8 közel azonos képességű versenyző, akik közt nagyon nehéz volt dönteni, és a bírói szubjektivitás is jelentős mértékben befolyásolta a végeredmények kialakulását.
A magyar versenyzők régebben egyértelműen a kidolgozásukkal magasodtak a mezőny fölé, azonban ez a különbség mára kiegyenlítődött, ha volt is némi előnyünk ezen a téren, az már csak egészen minimális volt, amit egy nagyobb tömeggel, vagy jobb arányokkal könnyedén tudtak az ellenfelek ellensúlyozni.
A pontozás összességében korrekt volt, ha volt is hiba, az belül maradt a bírói szubjektivitás szintjén.
A magas létszám miatt a verseny nagyon elhúzódott, 11 óra után végeztünk, pedig minden flottul ment.
Ez azt jelzi, hogy a verseny a jelenlegi formájában már nem tud tovább fejlődni, újabb kategóriák bevezetésére csak úgy van lehetőség, ha több napos lesz a rendezvény.
A fitness shape kategóriát mindenképp indokolt lenne szétválasztani, egy shape, és egy bikini kategóriára.
Az NAC fitness shape kategória versenyzői izmosabbak az IFBB modelleknél, kidolgozottabbak is, azonban a mérték állandó vita tárgya.
Mi a sok, és mi az, ami elég?
Gyakran kategórián belül sem látják egyformán a bírók, melyik irányzatot kéne előnyben részesíteni.
Ha a shape kategóriát az IFBB bodyfitness kategória alá pozíciónálnánk egy kicsivel, és létre hoznánk egy bikini kategóriát, véleményem szerint megoldaná ezt a felemás helyzetet.
Erre a jövőben írásos javaslatot fogok tenni, remélem sikerül megértetnem, miért szükséges szétválasztani ezt a kategóriát.
A magyar versenyzők nagyon becsületesen felkészültek, érzésem szerint több volt ebben a csapatban, de a mérleg nyelve most nem felénk billent.
Gratulálok a magyar versenyzőknek!
Vida Zoltán
Megjelent: 1228 alkalommal