2015. december 13., vasárnap 21:37

WABBA Universum, ahogy Huszár Ernő látta

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)

WABBA Universum volt az idei utolsó nagy nemzetközi verseny, melyet gyönyörű helyen rendeztek meg, Tenerifén.
Erős magyar csapat utazott a versenyere, így várható volt a sikeres szereplés.
Íme, a WABBA magyar elnökének, Huszár Ernőnek a beszámolója.
Huszár Ernő:
Az idén Tenerifén Került megrendezésre a WABBA Mr. és  Ms. Universe  verseny.

Mielőtt elkezdjük a verseny összefoglalót, szeretnék egy pár szót megosztani a szövetségről. 
A WABBA ez idáig az egyik legrégebbi szervezet volt.
WABBA World néven rendezett versenyeket.
Idén februárban a tagnemzetek 90 %-a úgy döntött, hogy újraszervezi a szövetséget.
Nagyobb dinamikával, új vezetéssel kezdtünk ennek az évnek.
Ezen a kongresszuson jelöltek és választottak alelnökké.
A tavaszi kataniai világbajnokság is komoly mezőnyről tanúskodott.
A mostani verseny azonban megerősített minket, hogy az irány amerre elindultunk nagyon jó.
Pénzdíjassá tettük a versenyeinket.
Dinamikusan fejlődünk és az első USA-beli versenyünket a Serge Nubret Classic-ot február 27.-én rendezzük Oklahomában.
De mi is történt Tenerifén. Egy viszonylag jó létszámú csapattal vágtunk neki, de menet közben egy kicsit leforgácsolódtunk, ugyanis sajnos Gasparics Zoltán olyan sérülést szenvedett, hogy nem tudta vállalni a versenyzést.
Fazekas Attila pedig sajnos nem tudta hozni a kategóriába előírt súlyhatárt és mivel nem kockáztattunk egy rossz helyezést egy másik kategóriában ezért úgy döntött, hogy visszalép.
Már a regisztráció is izgalmasan telt.
Ezért egy személyben Somogyi Dani kezeskedett, ugyanis Ő szintén súlyhatáros klasszikus testépítésben akart indulni, de még a regisztráció reggelén is bőven a határ fölött volt.
Nem nagyon találkoztam még olyan emberrel, aki nem egészen egy nap alatt 4,5 kg-ot tud fogyni.
Neki sikerült.
Ezt a mutatványt senkinek sem ajánlom, de ezt még egyszer az általam vezetett csapatban sem fogja bemutatni... Ezután kezdtünk a versenynek...
Nézzük a kategóriákat:
Junior:  Király László.

A Bodysporton már találkozhattunk vele.
A klasszikus testépítő kategória nyertese volt.
Nagyon jó formát hozott és erre szükség is volt a kategória megnyeréshez, mert a mezőny meglepően jól felkészült volt.
Végül Laci megérdemelten nyert, minden szempontból a legjobb volt.
Supermaster kategóriában Szabó István indult.
Ő is egy régi motoros a szakmában és ezt nem csak a kategória mutatja. Önmagához képest jó formát hozott, de ez csak az 5. helyre volt elegendő.
Master kategória: Mint mindig egy nagyon népes és komolyan felkészült mezőny állt a színpadra.
Kormos Zoli formáját és felkészültségét azt hiszem senkinek sem kell bemutatni.

Egy szóval tudom illetni: brutális! Egy percig sem volt kérdés ki nyeri ezt a kategóriát!
Ms. Fitness: Palecián Judit egy héttel korábban a NAC Univerzumon nyerte a kategóriáját.
Nálunk nincs súlyhatár, ezért az egy héttel korábbihoz képest nagyobb testsúllyal, de véleményem szerint legalább ugyanolyan szárazsággal állt a színpadra.

Tökéletes kondícióban egyértelmű győzelmet aratott.
Ms. Shape: Harkai Franciska az első WABBa-s nemzetközi versenyén vett részt itt Tenerifén.
A kategóriája mindig az egyik legkeményebb női kategória szokott lenni.
Most sem volt másképpen.
Erőss mezőnyben sikerült bejutnia a döntőbe és ott 6. Helyezést ért el.
Body Fitness +175cm: Az előző esti izgalmakért felelős Somogyi Dani indult ebben a kategóriában.
Jó döntésnek bizonyult a kategóriába való befogyás bár ezt stratégiailag nem így kellett volna végrehajtani.
Ennek ellenére magához képest meglepően jó formát hozott Dani.
Ezzel sikerült a döntőbe kerülni és ott a hatodik helyre befutnia.
Tall kategória: A magas kategóriában indult Schalli Zoli.
Zolinak tavaly júniusban világbajnoknak kellett volna lennie.
Egy nagyon komolyan felkészült mezőnyben harmadik helyet szerezte meg.
A bodysporton még nem volt ilyen jó formában de az még hét héttel volt az Univerzum előtt.
Ide azonban nagyon komoly formát sikerült hoznia.
Bikini Modell kategória: Itt két magyar lány indult.
Madarász Kitti és Lengyel Vivien.
Itt továbbra is érvényesül a különböző országok eltérő pontozása.
Miután felállt a mezőny számomra minden elfogultság nélkül ők ketten kiemelkedtek a mezőnyből egy olasz lánnyal együtt.
Ennek ellenére Lengyel Viviennek most sem sikerült nyernie csak a második helyre tudott befutnia.
Madarász Kittinek ez volt az első WABBA világversenye.
Negyedik helyen zárta a versenyt, de véleményem szerint sokkal előrébb kellett volna kerülnie.
Men model: Leber Dávid indult élete első nemzetközi versenyén.
Nagyon összekapta magát erre a versenyre.
Bejutott a döntőbe és ott az ötödik helyre került.
A verseny végén pedig jött a pénzdíjas Pro Class.
Ebben korábbi világbajnokok indulhatnak.
Nagyon meglepődtem, amikor 15(!) korábbi világbajnok állt a színpadon.
Az ilyen kategóriák és az ilyen színvonalú versenyek nagyon jót tesznek ennek a sportnak.
Három versenyzőnk indult ebben a kategóriában, Király Laci, Kormos Zoli és Molnár Peti.
Király Laci szépen helyt állt ebben a kategóriában de nem jutott be az első hatba.
Nem mondom, hogy nem izgultam, hogy mi is lesz az eredmény.
Amikor a döntősöket szólították és Molnár Peti és Kormos Zoli ott volt, akkor egy picit már nyugodt voltam.
De még jött a lényeg: az igazi döntő.
Rendesen megforgatták a fiúkat a bírók.
A végén azonban számunkra nagyon jó eredmények születtek.
Második helyen végzett Kormos Zoli zsebre téve az 1.500 € pénzdíjat.
A kategóriát pedig a magyar világsztár, Molnár Peti nyerte, aki egy rövid távollét után visszatért régi, első komoly sikereinek helyszínére.

Jól sikerült ez idei Univerzum is.
A szervezéssel és a helyszínnel is elégedettek voltunk.
Minden nagyon szépen és zökkenőmentesen zajlott.
A tavaszi pénzdíjas világbajnokságunk helyszíne még nem lett kiválasztva, de hamarosan ezzel az infóval is fogok tudni szolgálni itt a Bodysport oldalán, és a WABBA Hungary facebook olodalán.
Mindenkinek boldog karácsonyt és gyúrásban és sikerekben gazdag új évet kívánok.
Huszár Ernő

Megjelent: 2072 alkalommal Utoljára frissítve: 2016. január 06., szerda 15:18