Ez itt a kérdés! Témakörünk szlogenje talán annyiban hasonlít Sheakspeare jól ismert drámájában, a Hamletben elhangzott "Lenni vagy nem lenni, ez itt a kérdés?", dramaturgiai mondatához, hogy a Hamlet bizony testépítő körökben is nagyon jól ismert fogalom.
Csak hallatán teljesen más értelemben villan át bennünk értelmezése, hiszen valamennyien a nem éppenséggel égi manna ízű pufi rizsre gondolunk, nem pedig az említett világhírű regény tragikus hősére.
Enni márpedig kell, de nem teljesen mindegy mit, mennyit vagy mikor. Következzék tehát egy lista, mely segít kiválasztani, mit egyél, és mit ne.
Hangsúlyozni szeretném, hogy ez a lista nem testépítő versenyzőknek van összeállítva, hiszen mint jól tudjuk a versenyzők extrém módon táplálkoznak, pl. a tej, aszalt gyümölcsök, sós ételek főleg a szálkásító időszakban szinte teljes mértékben hiányoznak étrendjükből.
De hát ők nálam sokkal jobban tudják milyen étrendet alkalmazzanak fejlődésük érdekében, ezért nem nekik szántam a listát, hanem azoknak, akik szabadidő szinten fitnesselnek, ( ők vannak többségben), és szeretnének átalakulni, illetve egészséges életmódot folytatni.
Ehhez nyújtunk támpontot az étkezési alapfeltételek ismeretének tükrében; napi 6-7 étkezés, egyszerre kis adagok, délelőtt főleg a szénhidrát, aminó, fehérje turmix, délután főleg a fehérje, sok folyadék fogyasztása...stb.

Az elhízás a modern nyugati társadalmakban egyre gyakoribb probléma.
A fejlődő technikával egyre kevesebbet mozogunk, és egyre több feldolgozott magas kalóriatartalmú ételt fogyasztunk.
A napi energia szükségletünk drámaian csökkent az ősemberhez képest (becslések szerint az ősember napi 5000 kcal-t használt, de még 1800-as évekbeli aratómunkások is napi 4500 kcal használtak).
Köztudott a napi 2000 kcal ajánlás, de egy „hagyományos” étkezés ritkán tartalmaz 800 kcal-nál kevesebb energiát, ehhez adódnak a különböző „eszegetések, iszogatások”: csoki, üdítő, alkohol stb.
Az ilyen jellegű nassolás megdöbbentő mennyiségű kalóriát tud hozzácsapni napi bevitelünkhöz (1 tábla tejcsoki és 1 liter „cukros” kóla már 1000kcal többlet!).
Diétázók sokszor hallhatják „ egy kis …-tól nem fogsz elhízni”, ha aktívan élünk és pl. sport tevékenység után fogyasztunk magas energiatartalmú élelmiszert valóban nem nagy probléma, pláne ha ritkán tesszük, de legtöbben napi rendszerességgel fogyasztanak ilyesmit.

A testépítő étrend alap köve a magas fehérjebevitel, sokan eltérő véleményen vannak a napi fehérjebevitelt illetően. Amerikai újságok hasábjain olvashatunk napi öt kiló csirkehúsról meg tíz tucat tojásról szóló históriákat.
Ezek az embertelen mennyiségek (ha valóban igazak), igencsak megterhelik az adott sportoló szervezetét. A fehérje emésztése, mint azt már előző cikkeinkben leírtuk energiaigényes folyamat, túlzott bevitele energiaszintünket csökkenti, mind a „mindennapi tevékenységek”, mind az edzés terén.

Az vagy, amit megeszel! Tartja a közmondás, és ez a testépítőkre fokozottan igaz.
Megfelelő tápanyagbevitel mellett a legprecízebben megtervezett edzés és a kellő pihenés sem hozza meg a kívánt izomgyarapodást.
Az egyes ételek lebontása különböző időt vesz igénybe. A szénhidrátok közül az egyszerű cukrok lebontása a leggyorsabb, közülük is a glükóz a leggyorsabb, szinte azonnal felszívódik a bélben.

Az összetett szénhidrátokat először egyszerű cukor alegységekre kell bontania a szervezetnek, hogy fel tudja szívni a bélrendszer. A szénhidrátok emésztése már a szájüregben megkezdődik a nyálmirigyek által termelt nyálamiláz segítségével.
Ez az enzim a keményítőt bontja kisebb, un. oligoszacharid alegységekre. Ez még nem teljesen lebontott szénhidrát, a táplálék ugyanis túl kevés időt tölt a szájüregben ahhoz, hogy a keményítő teljesen lebomoljon. (Abban az esetben, azonban ha pl. egy kiflivéget hosszan „csócsálunk” egy idő után édes ízt érezhetünk a szánkban, mivel keményítő elég időt tartózkodott a szájüregben, hogy teljesen lebomoljon.)

A szénhidrátok a gyomorban alig bontódnak a savas környezet miatt (az amiláz pH optimuma 7 körüli).
A végleges bontásukat a hasnyál amiláz és a bélnedv diszacharid (2 cukoregységből álló molekula) bontó enzimjei, pl. maltáz, laktáz, végzik. A szénhidrátok lebontása a fehérjék, és a zsírok lebontásához képest nem igényel akkora energiát a szervezettől, fogyasztásuk még edzés előtt félóra-45 percsel sem ront számottevően az edzés minőségén (feltéve, ha nem nagy mennyiséggel ettünk belőlük).
A fehérjék tartalmazzák az izomszövet építőköveit, az aminosavakat.
Bevitelük elengedhetetlen a megfelelő fejlődéshez.
Bontásuk a gyomorban kezdődik a pepszin nevű enzim segítségével, melynek elő anyagát a pepszinogént a gyomor savas környezete aktiválja. A pepszin széleskörű specifitással rendelkezik a fehérjebontás terén, elsősorban az aromás és dikarboxil L-aminosavak közti kötést bontja (A C terminolus Phe, Leu kisebb mértékben a Glu kapcsolatokat bontja).
A további bontásokat a bélnedv és a hasnyálmirigy enzimjei pl. a tripszin és az erepszin végzi. A fehérjék bontása a szénhidrátoknál jóval nagyobb energiát igényel.
Fehérjedús ételt edzés előtt másfél óráig célszerű enni. A különböző fehérjék lebontása a szervezetet más-más mértékben terheli. A legkevésbé a tejsavó fehérje, illetve a szója fehérjék (ezek lebontása a „legegyszerűbb”), ezután következnek az olyan fehérhúsok, mint a pulyka vagy a csirke hús, továbbá a halféleségek (leszámítva a pontyot és egyéb zsíros halakat).
A legnehezebben emészthető húsféleségek a vad és a vörös húsok, mint amilyen a marha és a szarvas hús.

A disznó és a nyúl hús valahol a vörös és a fehér húsok között félúton helyezkedik el.
Meg kell említeni azonban, hogy a marhahús ugyan nehezen emészthető, sőt koleszterin tartalma is viszonylag magas, ám az izom fejlődését igen jól elősegítő húsféleség (lásd. Amerikai testépítők steak „imádata”).
Legnagyobb megterhelést méri szervezetünkre a zsír, mely ugyan sok energiát is tartalmaz, de lebontásához hosszú órákra van szükség, így zsíros étel az edzéseink előtt 2-3 órával már ne fogyasszunk.
Ha pedig állóképességi sportolók vagyunk versenynapokon minimalizáljuk zsírbevitelünket és inkább, a szénhidrátok fogyasztására koncentráljunk, természetesen a mennyiségi paramétereket is figyelembe véve.
A zsírokat a vékonybélben bontja pl. a Lipáz nevű enzim, majd a májba jut, ahol a szervezet átalakítja az egyénre specifikus zsírmolekulává.
A zsírok emésztésénél fontos megemlíteni, hogy a zsírok vízben oldhatatlan anyagok.
Ezt kiküszöbölendő a máj epét választ el, mely az epevezetéken keresztül a vékonybélbe ürül. Az epesavak olyan anyagok, melyek segítenek olyan képleteket képezni a zsírból, melyek vízben oldhatóak (olyan un. micellák képződnek, amiknek belsejében lipidek találhatóak, de külseje felé hidrofil részek „néznek”).
Az emulgeált zsír a bélbolyhok felszínéhez közel orientálódik, ezzel magyarázható, hogy zsíros étel fogyasztása lelassítja a többi tápanyag felszívását.

A sporttáplálkozás gyakorlatában bevált módszer az egyes alkotóelemek külön fogyasztása.
Ez úgy néz ki, hogy a reggeli időszakban inkább szénhidrát tartalmú ételeket fogyaszt a sportoló, majd az eddzék(ek) után főként fehérjedús és zsírosabb ételeket.
Így a felszívódás és a tápanyagok hasznosulása esetenként fokozható.
Nagy dilemma a testépítésben a napi fehérje bevitel.
Kutatások szerint 3-4g /stkg a felső határ, amit még a bélrendszer fel tud szívni (ebből elvileg csak 2,5g hasznosulhat maximum).
A testépítők azonban (főleg a profik) horribilisen magas fehérjebevitelekről számolnak be.
A kérdés tehát nyitott. Az tény, hogy a profi testépítők által használt doppingok segítenek a tápanyagok hasznosulásában, de a túlzott mértékű kalória bevitel (mind 3 komponensből) bajokat eredményezhet.
Elsősorban a sok energia, ami lebontásukhoz szükséges fáradttá, leverté teheti a sportolót.
A túlzott fehérje- és zsírbevitel pedig puffadást, szelességet és a gyomorfekély és az emésztőrendszeri daganatok kialakulásának kockázatát növeli.
Mindenkinek saját magának kell kitapasztalnia, mennyi a „kapacitása”, a kellemetlen hatások jelzik, hogy fölösleges fokozni a fehérjebevitelt.
Léteznek táplálék kiegészítők, melyek emésztőenzimeket tartalmaznak (pl.:papain, bromeleain, melyek a papaya és az ananász fehérjebontó enzimjei).
Ezekkel segíthetjük a fehérje emésztést, de a felesleg úgyis kiválasztásra kerül, és csak fölöslegesen terheljük vele veséinket.