2007. szeptember 22., szombat 12:18

Magyar siker a román nemzeti bajnokságon

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Szeptember 15-16-án rendezték meg az erdélyi Szászrégenben a román nemzeti testépítő bajnokságot,melyen - kettős állampolgárságuknak köszönhetően - Palecian Judit, Tamás Attila, valamint Bogáti Árpád is megmérették magukat, nem kis sikerrel.

A hölgyeknél -55kg ban Palecian Judit toronymagasan vitte el a pálmát és az abszolút győzelmet is bezsebelte annak ellenére ,hogy a testépitést csak kiegészítésként űzi,az igazi műfaja a profi ökölvívás melyben első magyarként világbajnoki címet szerzett még 2002-ben melyet a következő évben megvédett. Igy ez a siker annál értékesebbnek minősül, főleg ha figyelembe vesszük azt a tényt is, hogy korábbi bajnokokat utasított maga mögé.

65-kg ban Tamás Attila hozta az utobbi években tőle megszokott pazar formályát és szoros küzdelemben a dobogó harmadik fokára állhatott. Ha a versenyt megelöző napokban nem esett volna át egy kellemetlen megbetegedésen akár másképp is alakulhatott volna a végeredmény.

Bogáti Árpád számára aki a 80-kg-ban lépett színpadra a verseny nosztalgia fellépésként is értékelhető, hiszen szülővárosában került megrendezésre a bajnokság. Tőle várható modón (bár még nincs csúcsformában) kitűnő fazont hozott mely az előkelő ezüstéremre jogosította.

A szervezők pazar munkát végeztek mint ahogy azt a Herkules kupa szervezőítől is megszokhattuk az elmúlt évek során.

Tekintsd meg a versenyről készült képeket!


Versenyzőinknek szívből gratulálunk,és sok sikert kívánunk a következő megmérettetésekhez is.

Lakatos "MÚMIA" Mihály
Megjelent: 528 alkalommal