2007. október 31., szerda 19:23

BodySport Kupa - ahogy én láttam

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Első, hagyomány teremtő versenynek szántam, a sikerében nem voltam biztos. Úgy fogalmaznék, kérdéseket tettem fel, és a verseny válaszokat adott.

Nagyon sok elismerést, bíztatást kaptam a verseny után, olyan emberektől, akik véleménye számomra fontos. Hogy néhányat említsek: Lauter Viktor, Tóth Zoltán, Földi Zoltán, Lakatos Mihály, Pintér Ferenc, Pál József, Leányfalvi Ferenc. Ők olyan emberek, akiknek a véleménye számít nekem, illetőleg a versenyzők többsége szintén jó érzéssel távozott a rendezvényről. Ez utóbbi a legfontosabb.

A hibákról annyit, hogy kétségtelen voltak, a technikai háttér néha akadozott, volt olyan cd ami nem indult el, nemzetközi versenyeken ezért kérik a zenét kazettán is, így ott nem alakulhat ki olyan helyzet, mint itt. A közönség szakértő volt és lelkes, nagyon rég voltam ilyen hangulatú versenyen. A bíráskodás pártatlan volt, a végeredmények nagyjából reálisak. Nem azt mondom, hogy nem voltak tévedések, de azt állítom hogy nem voltak szándékos csalások. De ki az aki tökéletes? Senki, mert mindenki tévedhet, de tiszta volt a szándék és a bírói kar jól teljesített. Köszönet érte!

Délelőtt gyerek fitness verseny volt, több mint húsz indulóval, Leányfalvi Feri, Pál Józsi profi módon levezették, két óra alatt lement. A délutáni program két órakor kezdődött.

Junior fitness forma kategóriában nyolc induló volt, mind felkészült versenyző. Az első három helyezett komoly csatát vívott, végül Torma Krisztina (Vida Fitness) nyert, második lett kis különbséggel Bérdi Szandra (Zsaru Gym), harmadik lett Vághi Zsuzsa (Power Gym), aki a kategória különdíját is begyűjtötte.

Junior testépítésben nagyon népes, tizenegy fős mezőny indult. Külön öröm, hogy mind jó fizikummal! Az első helyen Karácsony Krisztián (Tozo Team) végzett, egyértelmüen. A második Hárs Attila (Tempó Fitness), kis különbséggel nyert Tóth Balázs (Fittness 2000) előtt, aki harmadik lett, két pont döntött köztük.

Női fitness formában öt induló volt, szintén mind jó formában. Az első helyet Kovács Nóra Mária szerezte meg, második lett Máté Szilvia (Vida Fitness), harmadik helyezett Földi Fruzsina (Power Gym).

Női testépítésben Pál Móni (Vida Fitness) nagy különbséggel nyert, második lett Palecian Judit (Infernó Győr), aki profi boksz meccsre készült, és láthattunk Tőle egy boksz bemutatót is. Harmadik lett Marai Brigitta (Zsaru Gym) , Brigi a V.B.-re készül, oda időzíti a csúcs formát, neki ez előkészületi verseny volt. A különdíjat Palecian Judit kapta. Külön öröm, hogy feltámadni látszik a női testépítés!

Fitness modell kategóriában hat induló volt, ahogy lenni szokott, a legvitatottabb kategória. Félig szépség verseny, félig sport. A leírás a testalkatnál a nőies, karcsú, izmos, de nem mélyen definiált alkatot jelöli meg. Második mondat a nőies kisugárzás, dekoratív megjelenés. Az első helyen Gotlóz Zsuzsa (Vida Fitness) végzett, Oláh Noémi (Tozo Team) lett a második, Varga Csilla Renáta (Vida Fitness) lett a harmadik. A különdíjat a jó formában versenyző Jurinkovits Éva (Vida Fitness) nyerte.

Open kategóriában volt a legerősebb mezőny. Minden versenyző kiváló formában versenyzett, minimális különbségek döntöttek. Molnár Péter egyéni induló nyert, szinte hibátlan arányaival, nagyobb izom tömegével utasította maga mögé riválisait. Major Zsolt (Vida Fitness) arányainak és szárazságának köszönhette a második helyet. Gyöngyösi Roland (Vida Fitness) szintén száraz volt, kicsit a lábai még vékonyak a felsőtestéhez, szerintem ezért lett harmadik. Kiváló formát mutatott még Kiszthy Roland, Bodó Imre és Debreceni Gábor is, két hét múlva úgy érzem a Super Bodyn ismét érdekes lesz az open kategória!

Grand Prix kategóriában kilenc induló volt, szintén mind jól felkészült versenyző. Az első helyen Kozaróczy Tibor (Vida Fitness) végzett, meggyőző különbséggel. Második lett Szakács Sándor (Peak) , harmadik Barkóczi Tamás (Fitness 2000). Priskin Gyula (Fitness 2000) nagy izomtömeggel, jó arányokkal rendelkezik, de kidolgozása miatt csak negyedik lett. Major Attila szintén esztétikus, kidolgozott, formája most az ötödik helyhez volt elég. A verseny felfedezettje Szemes Béla, első versenyén komoly, nagy nevű ellenfeleket előzött meg, a magasságához még kis tömeg kell rá, nagy jövője lehet a testépítésben.

Jövőre a hibákból okulunk, és sokkal jobb verseny próbálunk rendezni, mint idén!

Vida Zoltán
Megjelent: 303 alkalommal