Ezek hagyományos edzőtermek voltak, nem a pompára, hanem a használhatóságra koncentráltak.
Vezetőiknek mind volt köze a sporthoz, foglalkozásuk nem csak megélhetés, hanem életforma is volt egyben. Nyilván ezek a teremvezetők könnyen felfedezték a tehetséges testépítőket, és szívesen felkarolták őket. Ha elindultak egy versenyen, az edzőterem vendégeit érdekelte, mit érnek el, hiszen fizikumuk átalakulást hétről hétre figyelemmel kísérték. És ezek a nézők felejthetetlen hangulatot teremtettek a versenyeken. Ma ezek a hagyományos edzőtermek vagy vegetálnak, vagy tönkre mentek.
Viszont vannak helyettük csillogó welnes termek, tehetős, de nem szakmai vezetőkkel, és őket már nem érdekli, kiből lehet testépítő, ők inkább a tehetős, fizető képes vendégkörre koncentrálnak.
És ennek a vendégkörnek fontos a nyugalom, hogy igényeit kiszolgálják, ezek nem néznek fel egy testépítő bajnokra, sőt jelentős részüket még a látvány is irritálja. Ha edz is ilyen teremben testépítő, ez a vendégkör nem fog kimenni a versenyre, hogy megnézze mit ér el. És edzőnek sem testépítőt vesznek fel. Ha foglalkoztatnak edzőt, olyat választanak, aki nem riasztja el ezt a réteget.
Ha körül nézünk, a legtöbb testépítő, aki ilyen teremben edz, még bérletet is fizet.
És a szakmai vezetőkkel nagyrészt eltűntek a nevelő edzők is. Tehetséges versenyzőik, akiket kineveltek, saját céljaikat hajszolják, saját megélhetőségükkel foglalkoznak, nem azt figyelik, kiből lehet testépítő.
Még szerencsére maradt egy kemény mag, de ez már messze nem az, mint régen volt.
Emlékszem, az aranykorban indultam olyan versenyen, ahol egy súlycsoportban 36-an voltunk.
Ma, egy versenyen, ha van 36 felnőtt induló összesen, az már egy közepes verseny.
Némi munkával lehetne a mostani helyzeten javítani. Összetartással.

Vida Zoltán