Néhány év elteltével már ismeretlenül is ismerős volt, ha egy edzőterembe beléptem. Nem csak a felszerelés, hanem az ott részt vevő ismeretlen sportolók, ill. személyek, maga a légkör, az egyes személyek viselkedése is.
Hogy mit is értek ez alatt?
Amint beléptem bárhol egy edzőterembe, azonnal láttam az ott résztvevőkön, hogy ki az, aki szívvel lélekkel, hozzáértéssel teszi a dolgát és ki az, aki link módon, csak a társaság, a jó légkör, a kikapcsolódás kedvéért jár oda.
Ez később edzőként is hasznomra vált. Azt szoktam mondani, ha hajlandó vagy és szánsz rá annyi időt, hogy az edzőteremben eltölts másfél – két órát, akkor azt lehet eredményesen is tenni. Nekem sosem volt annyi időm, hogy időt szakítsak a gyakorlatok között egy kis beszélgetésre, ill. rosszul fogalmazok, sajnáltam volna azt az időt elvenni az edzéstől, amelyet beszélgetésre fordítok.
Ez mind az eredményességem rovására ment volna. Megszállott vagyok? Vállalom. Persze aki keményen edz, azért még nem kell, hogy versenyző is legyen, de miért baj az, ha meglátszik, hogy eredménye van, ha valaki edzőterembe jár?
Végtére is, gyanúm szerint, valaki azért szándékozik elkezdeni edzeni, mert valamilyen célja volt azzal, hogy felkeresett egy edzőtermet. Erről van szó, az eredményről.

Engem kimondottan irritál (még ma is) az eredménytelenség, ha azt látom, hogy lejön valaki az edzőterembe, szán rá időt, hogy ott legyen. Hetek telnek el, még mindig semmi változás, az az időtöltés, amelyet edzés címén a teremben tölt, minden csak nem edzés.
Ez a hozzáállás nem a fejlődés útja. Elment az idejéből x-óra, értelmetlenül. Ennyi erővel bárhol másutt is lehetett volna ugyanilyen céltalanul. Szinte kizökkent egy oda nem illő személy, aki nem húz együtt a többiekkel.
A régi időkben, amikor már edzőként is ténykedtem, még mondhattam azt, ha rövid idő után nem láttam valakiben a tüzet (mert én önző módon mindenkiből versenyzőt akartam faragni) hogy nem vagyok megelégedve a hozzáállásával, vagy rákapcsol, vagy szívesen jönnének olyanok, akiknek minden vágyuk, hogy edzhessenek. (Persze ezeket keményebb szavakkal)
Szigorú, mondhatnám azt is, kemény teremvezető hírében álltam, amikor már több terem is működött, velem példálóztak, hogy próbálnád ezt Z. Feri termében megtenni.
Két lábbal rúgna ki. Ez igaz, de nem akkor kell fegyelmezni valakit, amikor már elégedetlenek vagyunk vele, hanem eleve úgy kell nyitni, hogy itt, ebben a teremben mi a követelmény, mi az elvárás, ki mihez tartsa magát.
Ha edzés van, akkor edzés van, márpedig egy edzőteremben mi más lehetne még.
Tehát némi kitérő után elmondhatom, úgy a foglalkozásomra, az életvitelemre, mind pedig a sportolói karrieremre, morális hatást is gyakorolt az a kezdeti néhány év, amíg eljutottam az első, már igen szép eredménnyel is kecsegtető versenyemig.
A sport sikeres gyakorlása teljesen új ismereteket, pozitív életérzést váltott ki bennem.
Ezt már az írásom elején is említettem. Nagyon sok sportbarátot ismertem meg, hiszen teljes mértékig a sport felé fordult az életem, akikkel nem csak az edzés volt hatásos és nagyon remek, hanem a sporton kívüli szabadidőm is, mert miért is vágytam volna más társaságba, mint a sportbarátaim társaságába?
Ellenkező esetben nem mondom, hogy elkallódtam volna, de, hogy nem ennyire tudatos életet éltem volna az is biztos. Más körökben idegenül éreztem volna magam, így hát az életem is teljesen más irányt vett. A foglakozásom tanulmányai mellett a sport terén is mind többet próbáltam tanulni, először csak kíváncsiságból.
Egyszerűen tudni akartam az edzés elméletről, a módszertanról, a sportszerű étkezésről, a sport egészségtanról, az anatómiáról, a sport lélektanról.
Sportszervezői és vezetői tanulmányokat végeztem, egyrészt, mert követelmény volt egy terem vezetéséhez, másrészt később, amikor már magam is versenyeket rendeztem, azért sok mindennel tisztában kellett lennem.
Mivel pedig abban az időben a testépítés kezdeti szakaszát élhettük meg, igazán a sportunk rendkívüli népszerűsége fényében fürödhettünk, és aki akkor szívvel-lélekkel ilyen közegbe szeretett volna tartozni, annak nem kellett mást tennie, minthogy csatlakozott ehhez a táborhoz.
Ennek ellenére voltak szkeptikusok, voltak, mint ma is, sportunk értelmét megkérdőjelezők.
Nekem sosem kellett magyarázkodnom, mert igen ritkán kérdezték, hogy nem túlzás e így élni, mindent a sport érdekei alá rendelni?
Mire fel ez a macerás életmód, megéri e, mi hasznom van belőle?
Azt válaszoltam, ha benne lennél, ilyet nem is kérdeznél, te is választasz valamit, ami érdekel, vagy ha semmi nem érdekel, akkor mi az életcélod, mi végre vagy a világon?
Vagy például virtuskodó gyerekek hívtak szkanderezni! Megkérdőjelezték az erőnlétem. Először is, hogy lehet összehasonlítani a cukrászt az asztalossal? Két külön terület.
Más jellegű edzéseket végzek, más a célom, a versenyszerű testépítéshez úgy gondolom megfelelő az erőállapotom, de gyertek le az edzőterembe és csináljátok meg legalább félig az edzésadagomat, olyan súllyal, olyan intenzitással mint én és akkor én is leállok veletek szkanderezni.
De egyébként is, komolytalan, idióta virtuskodásnak tartottam, hogy leálljak vadidegen, szájhős legényekkel, hogy én bizonyítsam nekik a fizikai képességeimet.
Hősködni, kérkedni, az utcán feszített izmokkal, netalán izompólóban járni - kelni sosem volt kedvemre való. Észrevettek a nélkül is, ha már olyan szintet ütöttem meg.
Én bizonyítok az edzéseken és a versenyeken. Nem tudom miért, nem jöttek le az edzéseimre, de ezek nem is molesztáltak többé hasonló gyerekes kérdésekkel.
Ilyen komolytalan, kötekedő kezdeményezéseknek nem szabad bedőlni és a sportág komolyságát, tekintélyét sem szabad felelőtlenül ilyen eszetlen vitákkal rontani.
Úgy gondolom, sportunknak meg kell adni azt a tiszteletet, azt az alázatot, mellyel méltó módon képviselhetjük ezt a réteget a társadalom, ill. az emberek tömegei előtt.
Mert nem egy nagy létszámú csoport ez, de akik benne vannak, azok legalább viselkedésükkel, életvitelükkel, méltósággal, sportolók módjára képviseljék a testépítést, ennyit illik visszaadni a sportnak is.
Üdv minden testépítőnek.
Zimmermann Feri voltam.