
Sajnos két-három szurkoló megnyilvánulása, kiknek műveltségi szintjét inkább nem elemezném, beárnyékolta a verseny hangulatát, ezt leszámítva barátságos körülmények között és pörgősen, rutinosan zajlott le a rendezvény.
Örömünkre a Herkules Trófea szervezője, és kitűnő műsorvezetője Huszti "Puiu" jelen volt Kolozsváron is, és természetesen ő vezette le a versenyt.

A két magyar indulóból (érdekesség, hogy mindketten erdélyiek) Bogáti Árpi a-85 kg-os kategóriában első, Dénes Józsi a +90 kg-ban második helyen végzett.
Talán erkölcsi elégtétel lehet Dénes számára, hogy a kategória győztese az abszolútban is vitte a pálmát.

Szerény körülmények ide vagy oda, a szervezők kevéske pénzjutalmat is adtak a dobogósoknak, pedig a világválság könyörtelenül sújtja román kollégáinkat is.
A magyar különítményt egy vacsorára is meginvitálták a szervezők, és ahogy azt megszokhattuk tőlük, szívük-lelkük kitették, hogy a vendég ne távozzon csalódottan.
Értékítéletükben ez a sport még az...ami régen volt.
"múmia"







