

Saját magával mindig nagyon szigorú. Emlékszem, egy vidékbajnokságon már 75 kg-ban is csont száraz volt, beszélgettem vele, és közölte, innét még fogy három kilót.
Korom Dezső, a 70 kg-os győztes meghallotta, és elvolt hűlve - az öreg innét kizárt hogy lefogy három kilót-mondta. Rá két hétre Misi a magyaron 70 kg volt, és Lauter Viktor, Lakatos Misi, Korom Dezső hatalmas harcot vívott az első helyért.
Misi most 52 éves, nyomtalanul múlnak felette az évek, nyűhetetlen.


Tízszeres magyar bajnok, mégis ennyi év után ugyan olyan lelkesedéssel készül, mintha az első versenyére készülne.
A világbajnokságon ötven év felett masters kategóriában komoly esélyei vannak a győzelemre, ha minden az elképzelései szerint alakul.
Sok sikert, erőt kívánunk a felkészüléshez!
Vida Zoltán







