Lelkes és tenni akaró sportemberrel ismertetett meg, aki önzetlenül akar tenni a testépítő és fitness sportért.
Csiha Sándorra gondolok, akinek a kezdeményezésére visszük Hajdúnánásra a versenyt.
A Szuper Kupa másodszor lesz kelet Magyarországon megrendezve, ami úgy gondolom, nagyon hasznos, hiszen Debrecen környékén van az ország egyik legerősebb versenyző bázisa.
Az első alkalom Szeghalmon remekül sikerült, remélem az idei, Hajdúnánási verseny folytatja ezt a hagyományt.
Remélem, nem lesz senki részéről rászervezés erre az időpontra, és a versenyzőknek nem kell majd választani, melyik versenyre menjenek, hisz mindenkinek ez lenne az érdeke.
A verseny után a résztvevő versenyzőknek, szponzoroknak, bíróknak állófogadást tartunk, amire mindenkit szeretettel várunk.
További információk folyamatosan.
Vida Zoltán







