
Most tavasszal két nemzetközi versenyen gondolkodik, az egyik a Frey Classic, a másik a FIBO-on rendezendő amatőr pénzdíjas verseny.
Levi Hajdúszoboszlón, saját edzőtermében készül, tehát a feltételek maximálisan adottak a felkészüléshez.
Véleményem szerint, ha eléri a tavaly őszi csúcsformáját, dobogó körül lehet a Frey Classic-on.
Ami óriási eredmény lenne, hiszen gondoljunk bele, csak olyanok nevezhetnek, akik voltak már döntősök az N.A.C. nemzetközi versenyein.
Levi felsőteste hatalmas, a combfeszítői is sokat fejlődtek, még a combhajlítók tömegét kell felhozni, és a farizmok kidolgozását javítani, és nemzetközi szinten is a legsikeresebbek közé kerülhet.
Ennek első állomása a Frey Classic lehet, amennyiben úgy dönt, vállalja a felkészülést.
Vida Zoltán







