2012. április 01., vasárnap 22:37

Lakatos Misi: Rekviem egy eltékozolt szentélyért.....

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Ne higgy a mosolynak mely felszínről fakad,
Sem a zokszónak mely keseríti lelked,
Csupán hiú ábrándokat kerget,
Ki hiszi, hogy az Éden, egy szép nap reá szakad!

Mindenki megvívja saját életharcát,
Mindenki keresztje válla csontját nyomja,
Mindenki egyszer bűneit meggyónja,
Mindenki felfedi majdan igaz arcát.
...........................................................................................................................................................
Jóllehet egy régi történetet elevenítek fel, de ha akkor kínjaim hevében kiáltom ki fortyogó lelkem túlhevült bugyrából, olybá tűnt volna, hogy bosszúvágytól elvakultan, vagy dühből fakadóan teszem, ellenben négy év távlatából talán hideg fejjel, racionálisan osztom meg az azóta sem enyhült, keserű érzéseim.
Hangsúlyozni szeretném, hogy harag, düh vagy bosszúvágy egy pillanatig sem volt bennem soha, de azt nem tagadom, hogy az a bizonyos keserű pirula az óta is a torkomon akadt, és nem csúszik le az emésztő "gödörbe", olyan makacsul beágyazódott nyelőcsövembe, hogy visszaöklendezni sem tudom, és valószínűleg addig fojtogat és mardossa a torkom, amíg ki nem lehelem nyomorult lelkem.

Ugyanakkor nyomatékosan kijelentem, hogy minden amit e sorokban megosztok, az utolsó betűig igaz, lehet kíméletlenül, de tárgyilagosan, elfogultságtól mentesen hozom nyilvánosságra. Sportberkekben vannak akik ismerik a történetet, (Vida Zoliban például anno nagyobb felháborodást váltott ki mint bennem), de mélységeiben annál kevesebben találkoztak e sorstörténettel.

Ki ne hallott volna a győri Inferno létezéséről, feelingjéről, dekorációjáról, imidzséről, szentély amelynek bizonyos értelemben magam voltam a szülőatyja, és úgy dédelgettem mint édes gyermekemet.
Vasfegyelem, kemény edzések, házirend szigorú betartása, de családias hangulat, szakmai tekintetben a vendég maximális kiszolgálása volt a jelszavunk.

Három év alatt két Inferno Trófea, számtalan házi rendezvény, bemutatók tömkelege, szilveszter az Infernoban...és sorolhatnám a véget nem érő tevékenységek sorát, amelyek ebben az egyedi "műalkotásban" láttak napvilágot.
Olyan nagy nevek fordultak meg itt a pokol bugyrában mint: La Llave Alex, Gottlóz Zsuzsa, Major Zsolti, Torma Kriszti, Szakács "Gyurma" Sanyi, Vida Zoli, Nicu, Kupcsik Laci, Kozaróczy Tibi...sőt még egy rock zenekar is fellépett az Inferno egyik születésnapi évfordulóján.
Hová lettek ezek a családias házi rendezvények azóta?
Testépítő körökben ki hallott az utóbbi években, bármilyen életjelet erről az egyedi teremről? Eszmei értelemben az enyészet martéka lett, beállt a hétköznapi fitnesz termek végtelen sorába.

Történt aztán egy napon, hogy gazdát cserélt, méghozzá egyik legjobb barátom vette át a stafétabotot, aki letette a nagy esküt, hogy a jövőben is rám és Palecián Juditra támaszkodik, és el sem tudná képzelni más teremvezető irányítására bízni a pokol sorsát.
Sőt, azt is szentül megígérte, hogy az anyagi elszámolást illetően sem fogunk csalódni a jövőben. E szent fogadalomtételt követően néhány röpke hónap után a szabadságunkat követő első munkanapon jó barátom a Szent Evangéliummal - amely a Biblia értelmezésében örömhírt jelent - várt bennünket.

Éreztem, hogy eljött az apokalipszis.
A végítélet indoklása; a terem képtelen annyi eklézsiát kitermelni, hogy két fizetést kioszthassanak belőle.
De még egyet sem! Mennünk kellett.
Ez volt tehát az ígéret földje, a Kánaán? Elvették a gyermekünket!
Megfosztottak szülői örömeinktől!
Leírhatatlan az érzés, ami abban a pillanatban a lelkembe hasított, mintha kiszakítottak volna egy darabot belőle.
Nem tettem szóvá a múltat, a szent ígéretet, amit alig néhány hónappal korábban tettek az erkölcs jegyében, hanem csendben, szótlanul, de mérhetetlen fájdalommal kiléptem abból a szentélyből, amely talán sportpályafutásom legmonumentálisabb életműve volt.
Az üzleti megítélésben nem volt jelentősége sportmúltunknak, nem mindennapi eredményeinknek - minden álszerénységet mellőzve - szakmai képességeinknek és tekintélybeli hozzáállásunknak. Egyik napról a másikra porba zúzták a vendég előtt gondosan felépített tekintélyünket, lassan az járt be a pultba, akinek kedve szottyant hozzá, például zenét cserélni, vagy kiszolgálni magát, arra hivatkozva, hogy a főnök ezt neki megengedte, és a főnök nem én vagyok.
Ezek az apró jelek előrevetítették az elkerülhetetlent, és akkor már tudtam, hogy csak idő kérdése, mikor következik be a kiebrudalás vagy az önként való távozás keserű napja.

"Cherchez la femme"! - azaz; "keresd a nőt"! Tartja a híres francia mondás.
Nem vagyok naiv és tudom, hogy ennek a számomra drámai történetnek a hátterében is az a bizonyos " femme" lapul meg.
Ő volt aki manipulálta cimborámat akár egy marionettet, aki mérgezte lelkét, és aki az agytekervényeibe elültette sorsunknak pusztító csíráját.
De marad a költői kérdés; mi van az adott szó sértetlenségével, a szent ígéret magasztos értékével?!
Hová lett a férfiúi magatartás, határozottság?

Hiszem, hogy létezik a gondviselés.
Sorsunk az óta jobbra fordult, nem vagyunk kiszolgáltatott rabjai olyasvalakinek, akinek az élet jobb anyagi hátteret biztosított, ezért a sorsnak hálásak vagyunk, de a keserűség és csalódottság nyomasztó érzése egy szempillantásnyira sem enyhül sérült lelkünkben.
„Ments meg Uram a barátaimtól, ellenségeimmel majd elbánok magam is!”

"múmia"
Megjelent: 378 alkalommal