2016. november 28., hétfő 11:18

NAC Universum, ahogy én láttam

Írta:  vida zoltán
Értékelés:
(0 szavazat)

A 2016-os NAC Universum nem okozott meglepetést, a verseny német precizitással volt megszervezve, minden gördülékenyen ment.

A helyszín adott, teljesen kifogástalan, a legrosszabb indulattal sem lehet rajta fogást találni, bár hozzáteszem, nincs bennem ilyen szándék.

A versenyzők felkészültségére nem lehetett panasz, jól felkészült versenyzőket láthattunk, magas volt a színvonal.

A létszámot tekintve érezhető volt némi visszaesés, a szokásos 300 körüli létszám helyett most nagyjából 250 versenyző indult.

 

Ez részben annak köszönhető, hogy a WABBA Universum is pont ezen a szombaton volt, így a versenyzőknek választaniuk kellett, melyik versenyen vegyenek részt.

A bíráskodásnak szerintem jót tett a csökkent létszám, több idő volt az értékelésre, több tér volt a színpadon, jobban a látótérbe estek a versenyzők.

A transzfer a reptérről a regisztrációig működött, a regisztrációtól a szállásig nem, a szállásról a verseny színhelyéig igen, a versenyről a szállásig nem, a szállásról a reptérig szintén nem.

Gondolom nem egyszerű 250 versenyzőt mozgatni, de egészen mostanáig ragyogóan működött, ez az első év, hogy nem tudták teljesen megoldani.

A bíráskodással nem volt különösebb probléma, a magyar csapatból Pál Mónika, és Kala Eszter helyezését lehet sérelmezni, a többi versenyző szerintem a megfelelő helyre került.

A magyar csapat remekül szerepelt, Major Zsolt, Palecian Judit, Kálmán Csilla megnyerte a kategóriáját.

Fister András, Misel Losanic 2. helyezést ért el, Harkai Franciska 3. helyen végzett.

Dietrich Ádám 5. Kala Eszter 6. lett, mind a ketten egy helyezéssel lehettek volna előrébb, érzésem szerint.

Pál Móni 7. lett, amit sérelmezek, a fizikuma alapján neki mindenképpen döntősnek kellett volna lennie.

Bieder Alex, és Kishonti Noel jó formát hoztak, de mind a ketten nagyon erős mezőnyt fogtak ki, így kicsúsztak a döntőből, szerintem 7-10 helyen végeztek.

A magyar csapat ismét bizonyította, a versenyzőikkel számolni kell, bár kis ország vagyunk, de a sportolóink kicsi országunkat naggyá teszik.

Gratulálok a versenyzőknek!

Vida Zoltán

Megjelent: 2257 alkalommal