Éppen ezért, minden ilyen kezdeményezést üdvözlök, és ha nem is tudom mindet maradéktalanul támogatni, a fent közölt szakmai szempontok miatt, de keresztbe senkinek nem teszek, és nem szeretem egy szinten túl kritizálni az általam sikertelenek vélt versenyeket sem.

Abból indulok ki, biztos nem ez volt az elképzelés, legalább próbált tenni valamit, ami pedig nem sikerült, az gondolom a szervező maga is észlelte, és legközelebb próbál rajta változtatni.

Van néhány dolog, amiben viszont nem lehet hibázni, aki ebben hibázik, az megérdemli a legélesebb kritikát is.

Ilyenek például a verseny kiírásban meghirdetett díjazás nem teljesítése, a kiírt kategóriák megváltoztatása önkényes módon, az előzetes verseny kiírás, program megváltoztatása a helyszínen, önkényes módon.

Ezek nem véletlenszerű hibák, hanem tudatos megváltoztatása annak, amit a szervező a verseny kiírásban garantált.

Ezek a hibák megérdemlik a legélesebb kritikát, mert ezek alapjaiban ássák alá a rendezvényt, és a rendező szavahihetőségét.

A szervezés során előforduló kisebb hibákat, ha az igyekezet észlelhető, bocsánatos bűnnek tartom, és a kritikusoknak is azt ajánlom, ilyen esetekben fogják vissza magukat, próbálják inkább a pozitívumokat nézni.

Nem az a cél, hogy aki először próbálkozik, még ha nem is sikerül maradéktalanul, egyből ízekre szedjem, hogy soha többé meg se próbálja, hanem előbb azt írom le, ami sikerült, aztán pár tőmondatban, burkoltan jelzem, mi az ami nem sikerült.

A kritikusoknak mindig előbb azon kéne gondolkodni, vajon saját maga képes lett volna megoldani a feladatot?

Mert ha nem, vagy nem biztos, akkor a kritika hangja sem lehet éles, szerintem.

Aki dolgozik, dolgozni akar, dolgozni hajlandó, non profit tevékenységben, azt nem elűzni, hanem megfogni kell.

Vida Zoltán