Verseny (1171)

vasárnap, 15 augusztus 2010 21:17

Múmia lányai a Vida Fitnessben

Írta:
A porladozó "múmia" lány qvartettje: Darázsné Andrea,Csonka Eszter,Kácser Kata,Palecián Judit- köredzésre látogatott a Vida Fitnessbe.
Ők mindannyian az őszi idényre készülnek a fitness modell kategóriába, Judit kivételével, aki testépítésben szeretne eredményes lenni.
Zsolti pár év alatt, mióta együtt dolgozunk rengeteget fejlődött.
Ma már elmondható, egyértelműen élvonalbeli versenyző, hiszen a két utóbbi évben rengeteg versenyt nyert, 2008-ban harmadik, 2009-ben második volt az N.A.C. Universumon.
Most egyértelmű a cél, nyerni szeretne, és ezt tervezi a Bodysport Kupán, és a Super Bodyn is.
csütörtök, 12 augusztus 2010 22:46

2010, őszi versenynaptár

Írta:
Lassan kezdődik az idény, tehát legpontosabb információink szerint közöljük az általunk ismert versenyek időpontját.
Sok híreszteléssel ellentétben, mi megkerestük az illetékeseket, az információk tőlük származnak.
Tehát amiről tudunk:
Fehérvári László sokszoros fekvenyomó bajnok szervezésében augusztus 28.-án kerül megrendezésre a már hagyományos amatőr fekvenyomó verseny.
Kategóriák:
kedd, 10 augusztus 2010 22:58

Hercules Trófea, előzetes

Írta:
Egy "ősi" hagyományokra visszatekintő nemzetközi verseny ahol érdemes, sőt kötelező nevezni. Nagyváradi kollégáink, prof. Lucus Iosif, Huszti"Puiu", Papik József...és a többi szervező- minden alkalommal magas szintű tanú bizonyságot tett vendégszeretetből, szervezői hozzáértésből, sport iránti elhivatottságból, és őszínte tiszteletből.
Idén október 2.-án (szombaton) 17 órai kezdettel kerül megrendezésre ez a tradicionális verseny, ahol természetesen különös tisztelettel várják a magyar különítményt.
vasárnap, 01 augusztus 2010 22:20

Tovább erősödik az N.A.C. szövetség!

Írta:
A november 27.-én megrendezendő Universum az N.A.C. legnagyobb versenye,évről évre egyre több indulóval, egyre színvonalasabb mezőnnyel.
A tavalyi 15 000 Eu összdíjazást idén 20 000 Eu-ra emelik, ami jelzi a szponzorok egyre nagyobb érdeklődését.
Ez ma, amikor gazdasági válság van, azt hiszem rendkívüli teljesítmény.
Az N.A.C. az egyetlen nemzetközi szövetség, aki az induló versenyzőktől nem kér nevezési díjat, és a versenyzők szálása is ingyenes.
hétfő, 19 július 2010 00:11

Molnár Miklós emlékverseny, képekben

Írta:
Galériánkba több mint négyszáz képet töltöttünk fel a háziversenyünkről, mely Molnár Miklós nevét viseli.
Véleményem szerint sikeres, magas színvonalú verseny volt, jól felkészült versenyzőkkel, akik reményeim szerint már az ősszel országos szinten is szerencsét próbálnak.
Képek a versenyről
szombat, 17 július 2010 22:10

Molnár Miklós emlékverseny, végeredmények

Írta:
Szokásos házi versenyünk ez évtől Molnár Miklós emlékversenyként fog a jövőben szerepelni.
Szerintem jól sikerült a verseny, sok érdeklődő, és magas színvonal jellemezte.
Az indulók komolyan vették a versenyt, és nagyon felkészültek.
Véleményem szerint a dobogósok az ősszel már országos szintű versenyen is indulhatnának.
Idén először fitness forma kategóriát is indítottunk, ami jó ötletnek bizonyult, hiszen mind három lány remek formát mutatott.
Szokásos háziversenyünk minden évben ezen túl Molnár Miklós emlékverseny néven kerül megrendezésre.
A versenyt feknyomás, fitness forma, junior testépítés, férfi testépítés kategóriákban rendezzük meg.
A verseny időpontja : 2010.07.17. szombat.
A verseny zárt, csak a Vida Fitness vendégeinek.
Regisztráció ingyenes, 14 órától.
szerda, 14 július 2010 23:15

IBFA Universum, Olaszország

Írta:
2010.07.04.-én rendezték Sapriban a hagyományos IBFA UNIVERSE-t.
Egyetlen magyar érdekeltje volt a versenynek, Gróf Brigitta, aki elhozta az abszolút Miss Universe címet.
Brigi a shape kategóriában indult, de az összes női kategória összevetését is megnyerte.
Ez egy olasz kötődésű szövetség, amely annak ellenére, hogy több mint tíz országból képviselik magukat rendszeresen, nem szívesen viszi a világversenyeit Olaszországon kívül.