Verseny (1171)

csütörtök, 24 június 2010 23:14

Pengő Tomi készül az őszi idényre

Írta:
Major Zsolti után Pengő Tomi is közölte, indul ősszel, vállalja a felkészülést.
Tomi remek formában van, alapozó formával is nyert a Szuper Kupán, vagyis ilyen alapokról, ha semmi nem szól közbe, az őszi idény egyik favoritja lehet.
Tomi a Bodysport Kupán, és az N.A.C. Univerzumon biztosan indul, a többi verseny egyenlőre képlékeny.
Még szinte véget sem ért a tavaszi szezon, de Major Zsolti már jövő héttől az őszi idényre készül.
Három versenyen biztosan indul, a Bodysport Kupán, a Super Bodyn, és az Universumon.
Fő célja, megnyerni a kategóriáját az Universumon, és a Pro Universumon is az első ötbe kerülni.
Nagy tervek, nem lesz könnyű megvalósítani, de Zsolti szerintem képes lehet rá.
csütörtök, 17 június 2010 22:59

W.A.B.B.A. Európa bajnokság, végeredmények

Írta:
Az N.A.C. világbajnoksággal egy időben rendezték a W.A.B.B.A. Európa bajnokságot, az Oroszországi Yekaterinburgban.
A magyar csapat Pintér Feri vezetésével szép sikereket ért el, két aranyérmet is nyert a csapat.
Gratulálunk a remek szerepléshez!
Eredmények:
Harald Hoyler Úr, az N.A.C. elnöke köszöni a magyar sportolók részvételét a világbajnokságon.
A legtöbb magyar sportoló kifogásolta a transzfer működését a világbajnokságon.
Hoyler Úr elnézést kér a szövetség nevében, nagyjából Ő is azokat a hibákat észlelte, mint a résztvevő magyar sportolók.
A precizitásukról híres németeknek sem tetszett ez a típusú szervezetlenség. Hamburgban, az Universumon ilyen hiba elképzelhetetlen.
A német vezetőséggel a kapcsolatom nagyon jó, valószínűleg a nyáron Magyarországon találkozunk, és tárgyalunk a szorosabb együttműködés lehetőségeiről.
Íme, Hoyler Úr hozzám írt levele, a világbajnokságról.
szerda, 09 június 2010 21:56

Pilis Kupa, képekben

Írta:
Némi késéssel feltöltöttük a Pilis Kupa képeit.
A Vida Fitness junior versenyzőit Németh Robi, az edző válaszol rovat vezetője készítette fel a versenyre, és Ő volt a csapatvezető is.
Elmondása alapján jó verseny volt, Pavelka Beáta remek munkát végzett.
Képek a versenyről

Véleményem szerint sokkal több ilyen jellegű versenyre lenne szükség, ahol a kezdő versenyzők rutint, és sikerélményt szerezhetnének.
Azonban egy ilyen verseny szervezése rengeteg munka, általában mindegyik ráfizetés, így nagyon kevesen vállalják, hogy ilyen jellegű versenyeket szervezzenek.

Pénz központú világunkban fehér holló, aki hajlandó ebbe fektetni a pénzét, annak biztos tudatában, hogy nagy valószínűséggel veszteséges lesz a rendezvény.
Akik megteszik, azt érzésem szerint nem becsülik eléggé, pedig minden elismerést megérdemelnének.

Sok versenyző még nem érett arra, hogy egy Super Bodyn induljon, ha mégis megteszi, kudarcot vall, és elkedvetlenedik.
Így az utánpótlás egyre kisebb, a testépítő versenyek népszerűsége csökken. Ezért kellene minél több regionális verseny, nem feltétlen az elit, hanem a kezdő versenyzőknek.
Vida Zoltán
kedd, 08 június 2010 11:56

N.A.C. világbajnokság, Spanyolország

Írta:

Az eredmények már remélem ismertek, szerintem jól szerepeltünk, annak ellenére, hogy volt néhány vitatható eredmény.
Amit mindenképpen kiemelnék, az a csapat összetartása, türelme, hisz finoman fogalmazok, ha azt írom, kalandos utunk volt, mind oda, mind visszafelé.
Ennek ellenére, senki nem hisztizett, még lediétázott, vízhajtott állapotban sem, mindenki a megoldást kereste, és nem másra mutogatott, azt okolván a nehézségekért.

Képek a versenyről

csütörtök, 03 június 2010 20:28

N.A.C. világbajnokság, Spanyolország

Írta:
Holnap hajnalban indul a csapat a világbajnokságra.
Véleményem szerint ezúttal is igen erős csapat utazik, ha nem is olyan erős, hogy biztosan nyerjük a csapatversenyt, de úgy érzem esélyünk van rá, az pedig szinte biztosra vehető, hogy az első háromban bent leszünk.
A csapat a következő összeállításban utazik:
kedd, 01 június 2010 11:51

Pilis Kupa, végeredmények

Írta:
Kora délután kezdek gyülekezni a felnőtt versenyzők… és kezdett megtelni újra a nézőtér. Öt kategóriában rendeztük meg a felnőt versenyt, és mind az öt kategóriában nagyon komoly mezőny volt.
Idén eőször hírdettünk férfi kategóriában versenyszámot, és meglátásom szerint nagyon jól sikerült. Jól felkészült versenzőket láthattunk a színpadon. A bírói értékelés nagyon egyértelmű volt, kivéve a miss fitness kategóriában, ott ugyanis voltak eltérések.
hétfő, 31 május 2010 22:03

Kryta Trófea, végeredmények

Írta:
Ígéretünkhöz híven közöljük a Krypta Trófea részletes végeredményét.
Színvonalas verseny volt, a szervezők szívük, lelkük beletették. Köszönet érte Lakatos Múmia Misinek, és Palecian Juditnak, akik létrehozták a versenyt.
Végeredmények:
hétfő, 31 május 2010 00:33

Kripta Trófea, képekben

Írta:
Vasárnap lezajlott az első, de nem az utolsó Kripta Trófea nemzetközi testépítő és fitness verseny Győrben, Lakatos Múmia Misi, és Palecian Judit szervezésében.
Misi mögül az utolsó pillanatban több szponzor is kiállt, Ő mégsem adta fel, saját zsebébe nyúlt, és megszervezte a versenyt.
Képek a versenyről