csütörtök, 25 szeptember 2008 13:48

Aréna Kupa, Csorna 2008 november 8!

Írta:
Bogáti Árpi jóvoltából idén is lesz Aréna Kupa, Csornán, immáron negyedik
alkalommal, november 8.-án.
Bár szerény kis verseny, Árpi mégis figyel arra, hogy minden résztvevő
kapjon valamit.
Képek a 2007-es Aréna Kupáról
Rövid elemzés:  férfi, női,páros testépítő bajnokság, Konstanca 2008 Szept.6.

Színvonalát tekintve a magyar elit mezőny, túlszárnyalja a román élvonalat,ám paradox módon a román nemzeti bajnokság(a nemzet legrangosabb testépítő versenye-legalábbis annak kellene lennie-)bőven űbereli a magyar bajnokságot, mely évek óta az elkárhozás sötét útvesztői felé halad megállíthatatlanul.
E romlás gyötrelmes kínjait mondanom sem kell, maguk a versenyzők élik át.
Pedig a román sportban is dívik a doppingmizéria,könyörtelenül meghurcolják, és megalázzák a versenyzőket odaát is, akárcsak magyar honban.
Érzésem szerint, a románoknál valahogy mégis létezik sportdiplomácia, valamit másként csinálnak,nálunk magyaroknál mindenképpen jobban,hiszen a román testépítés színe - java ott feszengett a Konstancai Nemzeti színház színpadán.
Valaki magyarázza meg, ha tudja mi ennek a titka?Téves talán az a diagnózis, hogy a magyar testépítés mélyrepülése miatt a vezetőséget terheli a felelősség?
Tudom,mindez egy véget nem érő szappanopera,ám néha túlcsordul keserűséggel az ember lelke, látván hogyan foszlik semmivé egy sportág,néhány"diktátor"kezétől darabokra tépve.
Képek a versenyről
kedd, 23 szeptember 2008 22:24

2008-as őszi verseny szezon

Írta:
Kissé túlzsúfoltnak, de rendkívül színvonalasnak ígérkezik az őszi szezon.
Sajnos több verseny időpontja egyezik,  így a versenyzőknek választani kell, melyik versenyen induljanak.
A legszerencsétlenebb a Szuper Body, és a Hungarian Elit egy napon történő rendezése.
Hogy ez miért alakult így, nem tudom, minden esetre, ha egy rendezvény két napos, talán át lehetne úgy szervezni, hogy ne egy napon legyen a két verseny.
A másik két verseny a Tisza Kupa, junior és masters magyar bajnokság, és a Fitt Parádé, ami egy napon, november 15.-én lesznek megrendezve.
Itt is hasonló a véleményem, két napos rendezvény esetén, célszerű lenne a testépítő versenyeket a másik napra tenni, így részt tudnának venni a versenyzők mindkét versenyen.
És lesz Bodysport Kupa, november 2.-án, részletes információk hamarosan.
Már csak pár nap a testépítő világ legnagyobb versenyéig.
Most bepillanthatunk Denis James, Denis Wolf felkészülésébe.
Már amennyit Denis Wolfból látni lehet, esélyeshez méltón nem fedi fel milyen állapotban van, szerintem meglepetést fog okozni. Mindenképp dobogóra várom!
Videó megtekintése a bodybuilding.com weblapról

A Mr. Olimpia előkészületeket nyomon követve, most David Henry felkészülésébe pillanthatunk bele.
David idei legjobb eredménye a Tampa Pro verseny 202 fontos kategóriájának megnyerése volt. Az Olimpián a 202 fontos kategória mellett openben is indul, itt az első 10 helyezett közé várja magát.

Video megtekintése a bodybuilding.com-ról:

szombat, 20 szeptember 2008 13:02

Interjú Kiss Gergő olimpiai VI. helyezet úszóval

Írta:
Szeretném a Bodysport olvasóival megosztani azt a riportot, baráti beszélgetést, melyet Kiss Gergővel egy ajkai kávézóban készítettem.

Gratulálok Gergő az olimpiai VI. helyhez 400m vegyesen!
Hogyan értékeled a helyezésed, az időeredményed?


Örültem, mivel a legfontosabb célt, hogy megússzam a legjobb eredményem, teljesítettem, és a VI. helyezésért nem kell szégyenkeznem, hiszen a 20 évemmel a legfiatalabb voltam a döntőben.

Milyen versenyre készülsz most?

Decemberben lesz Rijekában a rövidpályás EB, ezen a versenyen szeretnék elől végezni, hisz az olimpiai mezőny pihen, majd a 2009-es évben, Rómában a VB-n is helyt szeretnék állni. Távolabbi célként már előttem lebeg -mint nagy álom- a 2012-es londoni olimpia, amelyre már mint esélyes szeretnék menni, hiszen úgy érzem akkor leszek a legjobb korban és erőnlétben.

Milyen étrenddel és milyen erőnléti edzéssel készülsz?

Étrendem abban tér el egy átlag magyar ember étkezésétől, hogy több tésztát fogyasztok. Erőnléti edzésem 20-30 perc torna, valamint nagyon sok nyújtás, lazítás.

Sok sikert kívánok az előtted álló versenyekhez, kívánom, teljesüljön minden célod, amit kitűztél magad elé!

Köszönöm a Bodysportnak, hogy gondolt rám, szeretném ezen a fórumon is megköszönni a segítséget Farkas András edzőmnek, családomnak, az iskolámnak, a barátoknak és természetesen a barátnőmnek is!

Készítette: Németh Róbert

A férfiak után bepillantunk egy hölgy felkészülésébe, Kristál Richarson figure, magyarul fitness forma versenyző edzésébe.
Videó megtekintése a bodybuilding.com webololdalról

Megfigyelhető, a profi kategóriában a fitness-es hölgyek izmosabbak, a fitness formások inkább csinosak, nőiesek. Az átlag ember szemével.

Szilvi ebben az évben sokat fejlődött.
Javultak az arányai, szépen fejlődtek a combjai, és a vádlija is sokat alakult.
Gyenge pontja volt a tavaszi szezonban a színpadi mozgás.
Képek Szilviről hat héttel a versenyek előtt
Már csak bő egy hét van hátra a testépítő világ legnagyobb eseményéig.
Most Silvio Samuel fizikumát láthatjuk, és bepillanthatunk a versenyző válledzésébe.
Véleményem szerint izmos, kidolgozott, de szerintem soha nem lesz nyerő ember.
Videó megtekintése a bodybuilding.com weblapról
Alex tavasszal nagyon jó idényt zárt.
Megnyerte a Szuper Kupát, majd rá egy hétre a W.A.B.B.A. E.B.-on nyert -178 cm alatti kategóriában, majd az abszolútban is.
Ezt a szereplést nehéz lesz megismételni.
Fő cél, a világbajnokságon jól szerepelni, elképzelhető, hogy az ősszel két világszervezet világbajnokságán is indul.
Képek hat héttel a versenyek előtt