Soós Bernadett

Soós Bernadett

Soós Bernadett számára nagyon hosszú, és fele más volt az idény.
Gyakorlatilag nem versenyzett a saját kategóriájában, hol modell, hol figure kategóriában volt kénytelen versenyezni.
Egy héttel ez előtt, a Due Torri versenyen figure kategóriában 3. helyezést ért el, arányainak, és kidolgozásának köszönhetően.
2014. november 11., kedd 11:05

Soós Bernadett öt nappal a Due Torri előtt

Írta:
Berni 5 nappal a Due Torri előtt már közelíti a csúcsformáját, szerintem az olasz versenyre top formában lesz.
A gyakorlatán is változtatott, véleményem szerint az is látványosabb lett.
A Due Torri nagyon erős verseny, ide csak remek formát szabad hozni, különben nincs esély még a döntőbe jutásra sem.
Berni felkészülése nem mentes a problémáktól.
Edzőtermet váltott, ami nem épp ideális felkészülés közben, és több más dolog is hátráltatta a felkészülését, amit nem tudott kivédeni.
Most azonban Berni a felkészülés hajrájába került, és Berni nem egy feladós típus, így önsajnálat helyett úgy döntött, inkább meghúzza az utolsó 5 hetet.
Bernadett nyert már világbajnokságot, és Universumot is az N.A.C.-nál, fitness kategóriában.
Tehát nem lenne kötelező indulnia a Bodysporton, egy bemutató is elegendő lenne a kvalifikációhoz.
Berni még is úgy döntött, elindul, és felkészül a versenyre.
2014. szeptember 11., csütörtök 11:00

Felkészülés az őszi idényre: Soós Bernadett

Írta:
Bernadett egy hete jött vissza a nyaralásból, de ennek ellenére remek formában van.
Sőt, esetében inkább arra kell vigyázni, nehogy túl szálkás, vagy túl izmos legyen a modell kategóriába.
Mert hétvégén, a Pro Nutrition Grand Prix-en ebben versenyez.
2014. augusztus 28., csütörtök 11:05

Felkészülés az őszi idényre: Soós Bernadett

Írta:
Berni egy hetes nyaralás után folytatja a felkészülését a Pro Nutrition Grand Prix-re.
Mivel ez a cég szponzorálja, így eredeti kategóriájában, a fitness-ben bemutatót is fog tartani a versenyen, a kislányával közösen.
Berni első versenyén nem a saját kategóriájában indul, hanem fitness modellben kategóriában versenyez.
2014. augusztus 03., vasárnap 19:57

Felkészülés az őszi idényre: Soós Bernadett

Írta:
Berni tavasszal sikeres idényt zárt.
Világbajnoki címet szerzett az N.A.C. szövetségnél, a fitness kategóriában.
Ezek után Berni úgy döntött, felkészül az őszi idényre is.
Berni a vb után némi pihenőt tartott, de ez szerencsére nem látszik a fizikumán.
2014. június 28., szombat 21:31

Felkészülés az őszi idényre: Soós Bernadett

Írta:
Berni ősszel két év kihagyás után sikeresen visszatért, nyerni tudott az N.A.C. Világbajnokságon, a fitness kategóriában.
A felkészülése remekül sikerült, a világbajnokság előtt gyakorlatilag egy héttel már csúcsformában volt, esetében inkább arra kellett figyelni, nehogy túl fogyjon a világbajnokságra.
A világbajnokságon Berni simán nyerte a kategóriáját, első sorban kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhetően.
2014. május 24., szombat 20:33

Soós Bernadett egy héttel az N.A.C. V.B. előtt

Írta:
Berni már most jobb formában van, mint két évvel ezelőtt az Universumon, ahol fitness kategóriában az első helyen végzett.
Berni felépítése arányos, pont annyira izmos, mint ami a kategória elvárása, és a kidolgozása is teljesen rendben van.
Kicsit róla is elmondható, előrébb van a formába hozással a megszokottnál, de ez nem baj, sőt inkább előny.
Diának a Bodysport Kupa lesz élete első versenye.
Nagyon motiváltan készül, komolyan veszi a diétát, ez meg is látszik a fizikumán, a képeket megtekintve megállapítható, hétről hétre javul, szinte rá sem ismerni arra a lányra, aki durván nyolc hete az alapokról elkezdte a felkészülést.
1. oldal / 2