Elemek megjelenítése címkék szerint: Verseny

Rövid élménybeszámoló a két versenyről. Szombaton Lugoson volt az első, nem pénzdíjas verseny, némi nehézség után, a szervezők felvezetésével megtaláltuk a helyszínt. Barátságosan fogadtak, Lakatos Misi és én azonnal bekerültünk a bírói karba. Misinek külön köszönet, hogy sportszeretetből kijött, tolmácsolt és segített az egész csapatnak!
Címkék:
szombat, 27 október 2007 20:00

Van kiút - a BodySport Kupa elemzése

Talán mégis menthető a sportág? Mindenképpen, még egy ékes példáját tapasztalhattuk meg október 20.-án a csepeli Királyerdei Művelődási Ház színpadán, hogy még nincs minden veszve. Bár úgy üldözik a sportot, mint az ókorban Krisztus követőit, néha egy-egy reménysugár megcsillan az ezer sebből vérző testépítés háborgó egén.

A Superbodyt, az Aréna kupát, a tavaszi kupasorozatot követően üdvözöljük bodysport.hu fedélzetén a Bodysport Kupa testépítő- és fitnesz versenyt, mely idén került először megrendezésre Vida Zoltán főszervezésével.
Címkék:
csütörtök, 25 október 2007 21:14

BodySport Kupa képanyag

Elkezdtük a hivatalos képanyag feltöltését a galériába. A következő napokban folyamatosan töltünk majd fel új képeket, érdemes nézelődni!
Címkék:
vasárnap, 21 október 2007 14:00

BodySport kupa - gyerek fitness eredmények

Nyolc éves kor alatt:

  1. Soós Lili (Power Gym)
  2. Lalyton Viki ( Somogyi Rendőr S.E.)
  3. Benkő Regina (Power Gym)
Címkék:
Szombaton, tizenkét órától a fix.tv húsz perces adásban számol be a Bodysport Kupáról!

Elsőként a fitness modell és az open kategória összefoglalóját láthatjátok! Reméljük tetszeni fog! A többi kategória is leadásra kerül, az időpontokról folyamatosan tudósítunk!

Annak sem kell aggódnia, aki egyéb elfoglaltsága miatt esetleg nem tudja megnézni a műsort: a 20 perces összefoglaló a weboldalon keresztül is elérhető lesz!
Címkék:
hétfő, 22 október 2007 19:49

BodySport Kupa - képanyag előzetes

A hivatalos képanyag elkészültéig az alábbi kis előzetest szeretnénk prezentálni, kedvcsináló jelleggel (megj.: amatőr minőségű képek! Profi képanyag hamarosan!).

[BodySport kupa  - képanyag előzetes]

A képeket készítette: Palkó Márti és Tóth Ádám
Címkék:
A címben említett utolsó simításokkal küzdenek az Inferno versenyzői a pokol legmélyebb bugyrában.

Az elvárt fazont aránylag mindenki hozta az Inferno és - Aréna közös csapatából, a többi a vallatáson dől el.Bogáti Árpi ha még élesít a versenyig , úgy gondolom megkeserítheti ellenfelei életet.Reményeim(ink) szerint az élbolyban végez, hogy pontosan hol az a színpadon dől el.
Címkék:
vasárnap, 21 október 2007 13:57

BodySport Kupa eredmények

bodysport kupa
Címkék:
A másik versenyző, aki véleményem szerint a legtöbbet tett a sikerért Kozaróczy Tibor.

Természetesen minden versenyzőmnek igyekszem képességeimhez mérten segíteni, de talán Tibi az, aki legkövetkezetesebben betart mindent, amit mondok. Intelligens, szorgalmas, fanatikus, tehetséges. Ritka együtt így a négy erény.
Címkék: