A nemzetközi szövetségek helyzete nagyot változott az utóbbi három évben.
Elmondható, amatőr szinten az I.F.B.B. drámaian meggyengült.
Valaha az I.F.B.B. amatőr szinten is a legerősebb volt a világon.
Ma már ott tartunk, hogy versenyeiken nem ritka, hogy kategóriánként két, három induló van, sőt még ennyi sem, és összevonnak kategóriákat, hogy legyen valami verseny hangulat.
Persze ez nyilván nem minden kategóriára igaz, de sokra igen.
Ide jutott az a szövetség, melynek versenyén nem volt ritka a kategóriánkénti 40 versenyző.
Az állandó dopping tesztek, illetve azok okos irányítása egyes országok részéről sérti az esélyegyenlőséget, a kis országok versenyzői hátrányba kerülnek.
Amatőr szinten az I.F.B.B. versenyzők még mindig csak érem oklevélért versenyeznek, amatőr pénzdíjas versenyek gyakorlatilag nincsenek.

A tavaszi szezon számomra némi meglepetést jelentett, a mezőny létszámában, és felkészültségében egyaránt.
Elmondható, kezd kiegyenlítődni a két idény színvonala, főleg a rangosabb szövetségeknél.
Már nem mehet biztosra az, aki azért választotta eddig a tavaszi idényt, mert abban reménykedett, kisebb kihívásokkal kell szembenéznie.
A nemzetközi mezőny is kiegyenlítettebb, sajnos kezd fogyatkozni a magyar sportolók előnye.
Itt nem elsősorban az eredményekre gondolok, hiszen szép eredmények születtek, hanem a színpadon mutatott formára.
Még a tavalyi esztendőben is elmondható volt, a magyarok legveszélyesebb ellenfelei a magyarok voltak a nemzetközi versenyeken.
Ehhez képest ősszel sokkal kiélezettebb küzdelmek várhatók a helyezésekért.
Sportolóink sikerei jelentős részben a definícióban rejlett, nagyjából három évig sikerült e téren meglepnünk a világot.