2008. augusztus 10., vasárnap 22:05

Fekve nyomó E.B. 2008, Pozsony

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Már szinte megszokott, a magyarok jó szereplése a nemzetközi fekve nyomó versenyeken.
Most sem történt másként, eredmények és tudósítás Piszák Péter fekve nyomó bajnoktól.
Képek a versenyről
Piszák Péter beszámolója a versenyről
A lányok három éremmel és öt pontszerző hellyel, a csapat másodikként zárták a nők versenyét.
Az 52 kg-s súlycsoportban Nagypál Krisztina, és Salamon Erika az előzetes nevezések alapján érmekért érkezett Pozsonyba. Krisztina a II. helyen végzett 105 kg-mal Erika III. helyezést ért el 100 kg-mal.

Elek Zsuzsanna 60 kg-os súlycsoportban 90 kg-os teljesítményével V. helyezést ért el.

Szöllös Eszter az V. helyezést szerezte meg 90 kg-os első fogásával. Eszter második és harmadik kísérlete a 97, 5 kg technikai okok miatt nem sikerült.

82, 5 kg-ban Nánási Nikoletta, és Ulveczki Edina képviselte a magyar színeket. Niki három érvényes fogással magabiztosan versenyezve 117, 5 kg-ot teljesített így az V. helyezést érte el. Sajnos világbajnokunknak Edinának nem sikerült érvényes fogással zárni a versenyt.

90 kg-ban is két magyar versenyző indult Szabó Ágnes, és Dr. Gombosi Melinda. Ágnes 142, 5 kg-ot teljesítve ezüstérmet szerzett. Melinda így az első nemzetközi versenyén 105 kg-mal a IV. helyen végzett.

Kovács Vivien a +90 kg-os súlycsoportban 132, 5 kg-mal éppen hogy leszorult a dobogó harmadik fokáról.

A női csapat alig pár ponttal a német csapat mögött a második helyen végzett. Összesen 13 női csapat eredménye került értékelésre, gratulálunk a lányok remek szerepléséhez!

Férfiaknál 56 kg-ban Botta Péter 125 kg-os másodi fogásával a IV. helyen végzett.

60 kg-os súlycsoportban Lipcsei László, a maga húsz évével 155 kg-ot teljesítve, úgy lett bronzérmes, hogy az első, és a második helyezett ugyan ezt a súlyt teljesíttette, de az egyik tíz a másik harminc dkg-al volt könnyebb. Tehát mindhárman 155 kg-ot nyomtak, a sorrendet a testsúly különbség döntötte el.

Könye Szabolcs a 82, 5 kg-ok között versenyezve az V. helyezést ért el, 215 kg-os teljesítményével.

90 kg-ban „jöttem én Piszák Peti az aranyért”! Mérlegelésnél 89, 40 kg, nézem a kezdő fogásokat, hárman kezdenek rajtam kívűl 240 kg-on. És én vagyok a legnehezebb, ami azt jelenti, hogy mindig 2, 5 kg-al többet kell teljesítenem, ha nyerni akarok.
De nem voltam ideges, mert a segítségem Kupcsik László, négyszeres világbajnok volt, aki egyben a példaképem. A verseny megkezdése előtt, már csak ketten maradtunk a 240 kg-os kezdő fogáson a többiek visszafelé módosítottak.
 Az első fogásomat, szépet teljesítve az első helyen álltam, mert a kezdő fogás a lengyel versenyzőnek nem sikerült.
A második fogásomra 245 kg-ot kérve könnyedén teljesítettem. A lengyel versenyző a 240 kg-ot második fogásra nyomta ki, így még mindig az első helyen álltam.
Harmadik fogására egy vitatott gyakorlattal teljesítette a 245 kg-ot, és így nekem 247, 5 kg-ot kellet nyomnom, ami majdnem meg is volt, csak a gyakorlat végén kicsit kicsúszott a lábam, és így elvették a gyakorlatomat.
Sajnos, nagyot csalódtam, mert a rengeteg munka nem hozta meg gyümölcsét, így „csak” II. helyezett lettem. Köszönet a feleségemnek, barátoknak, a sporttársaknak Vida Fitnes-nek és Kupcsik Lacinak a segítségért!

100 kg-ban Schauer Kornél 245 kg-os második fogásával az V. helyen végzett.

110 kg-ban Berke Lóránd nagyon szép 260 kg-os fogásával úgy végzett a IV. helyen, hogy a lengyel versenyzőnek egy rossz gyakorlatot érvényesnek ítéltek.

125 kg-ban Balázs Szabolcs, és Cserna János versenyzett egy nagyon erős mezőnyben Szabolcs és János 250 kg-ot teljesítve a IX. és X. helyen végeztek.

Kása Kálmán 260 kg-os nyomásával a VI. helyet szerezte meg. Férfiak csapatban a III. helyen végeztek, a lengyelek és a finnek mögött 1 ponttal maradtunk le a II. helyről. Gratulálok az egész csapatnak, és további sok sikert kívánok minden csapat társamnak.


Piszák Peti
Megjelent: 1495 alkalommal