2009. november 10., kedd 22:51

Interjú Balla Yvette bajnoknővel

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Szándékosan nem emeltem ki milyen műfaj bajnoknője Yvette, hiszen amint az interjúból egyértelműen kitűnik,több műfajban is letette névjegyét.
Ő vitathatatlanul olyan versenyző, akinek nem a részvétel a fontos, hanem a győzelem.
Yvette pályafutásában csakis az számít. Nem csoda, hogy ideológiájának köszönhetően, gazdag éremgyűjteménnyel rendelkezik, mely a jövőben minden bizonnyal tovább bővül.
Valamikor egy fórumon a következő kérdést olvastam;"hol van Balla Yvette?" Aggodalomra semmi ok. Előkerült, és most egy rövid interjú erejéig itt van velünk a bodysport weboldalon.
L.M.
Ha jól emlékszem, fittness karriered kezdetén Te a fitness formában lelted örömöd.
Aztán egy hirtelen váltás, és már a testépítők táborát erősítetted, illetve ellenfeleid győzelmi lehetőségét gyengítetted.
Milyen sugallatra választottad a férfiasabb,robusztusabb,keményebb műfajt?
B.I.

Az túlzás, hogy abban leltem örömöm. Éppen ellenkezőleg, ezért is váltottam. A legnyomasztóbb az volt, hogy a "Formában" folyton arra kellett törekedjek, hogy izomtömeget veszítsek.
Ennek sehogy nem láttam értelmét, és szabályosan úgy éreztem, hogy el vagyok nyomva.
Mígnem a testépítés mellett döntöttem, ahol aztán kedvemre nőhetek. Közben persze igyekszem nem elveszíteni nőiességem.
L.M.
Gyanítom már nem is szándékszol visszaváltani. Környezetedben-családod, barátaid, Ismerőseid-milyen szemmel nézik, hogy a markánsabb testépítés mellett tetted le voksod egy nőiesebb vonal ellenében?
B.I.
Nem, valóban nem. Én bízom a barátaim és a családom feltétlen szeretetében. A versenyzés állít kihívások elé, nem a szeretteim. A felkészülés közepette pedig úgy számíthatok rájuk, mint érzelmi táplálék-kiegészítőkre.
L.M.
Kétségtelenül mindkét műfajban bizonyítottál már.
Felsorolnád legfontosabb eredményeid a bodysport olvasóinak?
B.I.

Eredményeim:
2005 kiskunhalasi karácsonyi fekvenyomó verseny I. hely
2005 Majsa Kupa fekvenyomó v. I. hely
2005 SCITEC IFBB Fitness MB II. hely
2005 Austria Cup IV. hely
2005 Bajnokok Éjszakéja IV.hely
2005 XII. Mátra Kupa II. hely
2005 SuperBody II hely
2006 kiskunhalasi karácsonyi fekvenyomó v I.hely
2006 Majsa Kupa fekvenyomó v. I.hely, abszolút I. hely
2006 nagykarácsonyi fekvenyomó v. I.hely
2006 Tavasz Kupa I hely
2007 Austria Kupa I.hely
2007 Majsa Kupa I.hely, abszolút I hely
2007 Fitparádé Muscletech IFBB Grand Prix In Memoriam Louie Koncz I.hely
2007 Modena Trofea Dou Torri VII.hely
2008 Bihac Open Bosznia-Hercegovina I.hely
2008 Kiskun Kupa Kiskunhalas I.hely
2008 Szuper Kupa EB kvalifikáció Szeghalom I.hely
2008 N.A.C. World Championships Athens I.hely Egyéni,
2008 N.A.C. Word Championships Athens I. hely Páros
2009 N.A.C World Championships The Hague I. hely Egyéni
2009 Austria Cup I. hely Egyéni
2009 Elite Magyar Kupa I. hely Egyéni
2009 IFBB Magyar Bajnokság I. hely Egyéni.
L.M.
Elmondásod szerint idén nem szándékszol színpadra lépni.
Talán jövőre újra láthatjuk Balla Yvettet reflektorfényben?
B.I.

Idén nem. Az idei év a felkészülésé lesz. Szeretnék javítani az izmaim minőségén, egyúttal fejleszteni azon testtájaimon, melyek egy kicsit lemaradtak. Inkább nélkülözöm a közönséget és a színpadot egy évig annak érdekében, hogy a felkészülés végeztével valami újat tudjak mutatni.
Ezzel azt is szeretném elkerülni, hogy a közönség számára unalmassá váljak. Ha minden évben tavasztól őszig ugyanazzal a formával versenyeznék, az olyan lenne, mintha soha nem cserélnék pózruhát vagy zenét.
L.M.
Azt már tudod hol a végállomás sport pályafutásodat illetően,vagy ilyen badar kérdést fel se tegyek?
B.I.
A versenyzésnek egyszer bizonyára véget vet a kor vagy éppen előre nem látható fejlemények. Ki tudja? Ameddig örömöm lelem benne, önként biztosan nem fogom abbahagyni.
L.M.
Köztudott, hogy Te anyuka és háziasszony is vagy egyben. Hogyan tudod ezt a nem éppenséggel könnyű feladatot egyeztetni a versenysporttal?
B.I.

Szerintem nagyon jól. Nem vagyok önző típusú anyuka, aki alárendeli gyermekét a karrierjének, de az sem, aki megpróbálja a saját képére formálni. Mégis sokszor látni minket együtt edzeni, van egyforma kesztyűnk is meg hasonlók, szóval biztos vagyok benne, hogy influálja, amit "anya csinál", mármint a testépítés.
L.M.
Nincs sportoló aki karrierje során ne élt volna át pozitív és negatív pillanatokat egyaránt egy-egy döntéshozatalt követően.
Feltételezem e két érzést Te is átélted eddigi pályafutásod során. Megemlítenéd mindkét végletet ha ezzel nem tépek fel fájó sebeket?
B.I.

Kirívóan negatív esetre szerencsére nem emlékszem. Az egyik legfontosabb döntés pályafutásom során éppen a gyermekvállalás volt. Egyúttal ez bizonyul a legjobbnak is.
L.M.
Jobbára mindenkinek, aki valamilyen sportág szerelmese, példaképet állít a műfajon belül.
Te,hogy állsz ezzel a kérdéssel? Van ideálod, vagy nem Te nem tartozol a példakép imádók népes táborába?
B.I.
Kifejezett példaképem nincs. Szeretek megdöbbenni fiatal tehetségeken. Nagyon imponál, ha valaki mindig képes arra, hogy valami újat adjon magából.
L.M.
Végül mit üzensz rajongóidnak, és a bodysport olvasóinak?
B.I.
Nem üzennék, inkább kívánnék sok sikert és konditeremben eltöltött hasznos órákat, ja és teli pohár turmixokat!
L.M.
Nagyszerű sportember vagy, amilyennek mindig ismertünk.
Te sose változz meg, csak az éremkollekciód.
Az viszont bővüljön a csillagos ég határáig. A bodysport munkatársai nevében köszönöm,hogy válaszoltál kérdéseimre.

"múmia"
Megjelent: 1219 alkalommal